Pákei Lajos felolvasása a régi görög és római lakóházakról az iparmúzeumban

„Felolvasás régi görög és római lakóházakról s azok berendezési módjairól. – Megjel. »Ellenzék« cz. lapban is.” – olvassuk a reánk hagyott Életrajzban, s már csak rajtunk múlik, hogy fellapozzuk az 1890-ben  megjelent korabeli újság, megsárgult oldalait[1], elolvassuk az aprón szedett sorokat. Pákei írása előtt azonban talán nem érdektelen idéznünk a korabeli felvezető tudósítói szöveget is, hiszen százharminc éves, de máig is érvényes megállapításain ma is elgondolkodhatunk, még ha a mai korban ezen gondolatok némelyikének más olvasata van. Az iparmúzeumi* felolvasást „fűszerező” és „felvilágosító” rajzait, ábráit sajnos nem tudjuk mellékelni ezért saját lehetőségeink szerint igyekeztünk pótolni azokat. (Gy. Dávid Gyula)

Felolvasás az iparmuzeumban (Kolozsvár, jan. 23.)

„Pákéi Lajos okl. építész mérnök, s a dán származású báró Hansen Teofil világhirű tanár igazgatása alatt levő bécsi »Képzőmű­vészeti akadémia« növendéke, mint a kolozs­vári iparmuzeum szakigazgatója, tegnap este nagy érdekű felolvasást tartott az ókori görög és római házakról s azok berendezéséről szép számú hallgatóság jelenlétében. Előadását szebbnél szebb rajzok bemutatásával fűszerezte és világosította meg a felolvasó. A kö­zönség mindvégig élénk figyelemmel hallgatta az előadást s még nagyobb érdeklődéssel nézegette a szebbnél szebb az előadásra vonatkozó rajzokat: fal, padozat, mennyezet fest­ményeket, bútorokat, szöveteket stb.

Örömmel jegyezzük fel, hogy városunkban is lehet már valahára ily szakfelolvasást hallani, mert közönségünk előtt az itt felmutatott nagy és szép mező majdnem csaknem ismeretlen. – Városunkban minden más téren tapasztalható az előhaladás, csupán az ipari és szépművészetek terén mutatkozik csaknem teljes tájékozatlanság. E tekintetben hiányzik csaknem teljesen az ízlés, az a megmagyarázhatatlan valami, a mely pl. a franczia iparnak még legkisebb termékeit is erősen jellemzi. Innen magyarázható városunkban a házak berendezésében és díszítésében is az az ízléstelenség, mely sokszor a nevetségesbe megyen át minden gazdagsága mellett is.

Magát a felolvasást, a mint azt az előadás alatt kívánatosan lejegyezhettük, alább közöljük azon óhajtásunk kíséretében, vajha az erdélyi fényes fejedelmi korszak hazai mű­iparáról is hallhatnánk ehhez hasonló felolvasást, mely e korszakbeli nagy magyarokat oly kiemelkedő alakban tünteti fel itt mozgó regényeink és történelmünk lapjain! – Az e korbeli ékszerek, bútorok és szövetek egy elmúlt szép világról beszélnek. Vajon visszatér-e még valaha?!

Lesz-e elég lelkesülés iparosainkban, hogy alapítványokkal gyarapítsák ezen ipari szakiskolát oly czélból hogy minél több szegény tehetséges fiú látogathassa? Lesz-e annyi valódi belátása városunk egyes külön ipartársulatainak, hogy évszázakon át gyűlt tőkéik évi jövedelmeinek egy részét összetéve, újabb tanszékek és szakosztályok létesítése által ezen iskola kibővülését siettessék? Lesz-e elég belátások meggyőződni hogy ezen iskola nem a mai műhelyek és iparvállalatok  megfojtására, eltöltésére, hanem azoknak gyámolitására törekszik? Lesz-e elég műveltségük belátni, hogy ezen iskolát nem gyűlölni s működésében nem akadályozni, hanem oda adással szeretni és gyámolitni volna szent kötelességük? Lesz-e elég öntudatosságuk feljül emelkedni az oláhfalvi egykori székely atyafi álláspontján, a ki már előre agyon akarta ütni fiát, hogy különb ember ne lehessen, mint a milyen ő? Lesz e elég képessége felfogni iparosainknak a városunk egész közönségének, hogy a »kincses Kolozsvárt« 2–3 százados álmából nem kaszárnyákkal, hivatalokkal, gymnáziumokkal és egyetemekkel lehet felébreszteni és új életre varázsolni, hanem mindennemű fejlett iparral s ezen alapuló kereskedelemmel.

Hiszen azt nem akarhatjuk, hogy késő századok városunknak csak romjait találják meg ásatások közben, mint Palmira, Karthágó, Efezus vagy más híres városok romjait. Hi­szen minket más ellenség nem ostromol, csupán a külföld ipara. Ennek pedig ellent lehet állani ipari szakiskolák, s azok által teremtendő hazai iparral.

Mi hiszünk iparosaink és közönségünk belátásában, akaratában, bölcsességében. A közönyösség és kicsinylés valóságos átoksúly vala eddig. Nem elég a múlton búsongani. Tenni kell a jelenben erős akarattal, elhatározással.”

***

Pákei Lajos felolvasása a régi görög és római lakóházakról és azok berendezéséről kivonatosan

„Családok keletkezésével a szükség és kényelem utáni vágy lakóházak készítésére sarkalta az embereket. A családi lakóházak különböző népek művelődési életében mindig jelentékeny szerepet játszottak. A népek szokásai, kényelmihajlama, ízlése be is folyt erre. Valamint egyes családok viselkedése, érdemei, erénye egy egész nemzet szellemi értékére enged következtetni: úgy a lakóház is a nemzetek miveltségi állapotának és anyagi viszonyainak képét tárja fel.

A legrégibb lakóház milyenségéről keveset tudhatni. Nyomai nem maradtak. A költői leírásokban a lakóházakról alig van említés, de a szikla sírok építési módjai, va­lamint az azokban talált színezett karczolatok nyújtanak a lakóház külsőjéről némi tájéko­zást. A párisi Louvre és a londoni, British-muzeumokban van egy pár ház-minta, mint hamutartó Chiusi[2] és Albanóból[3].

Tájékozást nyújtanak még romjaikban látható egyes templomok és kir. paloták. Vi­tatják, hogy az egyiptomi templom lakásul is szolgált talán előképül annak, hogy minden családi hajlék egyúttal templom is kell hogy legyen. Annan-Ra[4] templomát Ramses király házának is nevezik, melyben egy könyvtárról is van említés.

A nagyobb szabású épületek közül Babilonban és Assyriában nagyszerű paloták romjai maradtak fenn Nabudkadnezár[5] idejéből. Niniveh a romokban gazdag Kujjunda-khil, Pasargade[6], Khirsabad[7] nagyszabású palotákkal bírtak.

A persáknál magos épitészeti képzettségről tanúskodik Dárius, később Xerxes pa­lotája is Persepolisban. A görögöknél Homer által tüzetesan leirt Athimos, Odysseus, Me­nelaos stb. palotái az akkori idők magos építészetéről teljes képet nyújtanak ugyan, de a polgári lakóházakról vajmi keveset tudhatnánk, ha a véletlen Pompeji és Herculanumot meg nem őrzi a Vezuvnak kitörése s ezen városoknak eltemetése által.

Pákei Lajos rajza 

Egyébiránt az ez irányú kutatásnál nem mindig vezet czélhoz csupán a világhirü városokra való szorítkozás, mert a nagy városok ezer meg ezer rázkódásoknak voltak ki­téve s már a biblia kifejezése szerint virtus volt egy-egy várost romba dönteni úgy, hogy kő kövön ne maradjon épen. Azért az oly vidékek lakói, melyek a világesemények ha­tásain kívül estek évezredeken át eredetiségükben megtartották azon jelleget, mely az ó-kori görög s a legegyszerűbb családi házakra enged következtetni.

A Traczia szigeteinek (Thasos, Lenosst[8]) magaslatain most vannak lakóházak, me­lyeknek tulajdonképen egyetlen négyszegletű alakjok van s világosságot és levegőt egyetlen ajtó ad.

Az ilyen helyiség volt tűzhelye és hálóhelye egész családnak, Tulajdonképeni  tűzhelyül egy mélyedés szolgált a falba vágva s a füst a fedélbe alkalmazott nyíláson ment ki.

Éjjeli nyugvásra szőnyegeket és párnákat terítettek a szoba földjére. A mennyezet kormos a tűzláng füstjétől.

Ilyen nálunk is látható ma is.

Ebből fejlődhetett ki az ókori lakóház, melyhez lassanként a többi helyiségek csatlakoztak. A központ mindig az említett négyszegletü lakszoba volt bútorozva egy étkező asztallal, oltár- és házi istenekkel.

Kitűnik, hogy a lakóházat teljes egyszerűség jellemezte. A görögök művészi képességüket csupán a nyilvános építkezéseknél érvényesítették. A lakóház kezdetleges volt. Az ajtókat csak fűrésszel vágták, a mennyezet gerendáit durván baltával faragták. Ez törvény volt.

A spártaiak mindenben egyszerűek voltak Athénében egész Perikles idejéig. Temisztokles és Miltiades lakóháza és berendezés sem volt különb polgártársaiénál.

Ellenben a Korinthusiaknál a Kis-Ázsiai jóniaiaknál a keleti befolyás következtében sokkal nagyobb fényűzés volt.

Likurg[9] egyszerűségi törvénye sokáig fennállott. Bizonyítja az az elbeszélés, hogy midőn a spártai Leotichidas[10] Korinthba ment bámulatát fejezte ki a mesterségesen kifaragott mennyezeti gerendákon, s azt kérdezte vendéglátó gazdájától, hogy nálok a fák négyszögűen nőnek-e?

Perikles idejében, s azon innen a lakóházak nagyobb csínnal épültek. Ekkor már a tégla mellett faragott követ is használták s a burkolatra a mozaikot.

A görög lakóházak abban különböztek a modern lakóházaktól, hogy míg ezeknek utczára nyíló osztályai vannak, addig a görög lakóház úgyszólván hátat fordított az utczának. A laképület általában két részre volt osztva, az előrész a férfiaké a hátulsó a nőké. E kettőt folyosó kötötte össze s mindkettőnek oszlopcsarnokos udvara volt. A nőkkel való közlekedés csak a férfi szobán át történhetett. A férfiak nagyon őrizték az asszonyt, mely egészen keleti szokás.

A női lakosztály auláját három oldalról oszlop vette körül. A negyedikről bemenet volt a házi asszony dolgozó szobájába. Az aula két oldalán voltak elhelyezve, a konyha, kamara stb.

A római lakóház nem sokat különbözött a görögtől. Ugyanazon lakhelyiségekkel bírtak. Nálok is az Atrium volt a kiindulási pont. Később két udvarszerü hely keletkezett. A 4-3 évszázadban az egyes lakhelyiségeknél hiányzott minden disz. Így kívánta a köztársaság szelleme.

Érdekes bizonyságot nyújt erre az a körülmény, hogy a híres szónok Lucius Krassus[11], midőn a házát márvány oszlopokkal díszítette, hasonlóan egy Mamurra[12] nevű római, midőn háza falait márvánnyal burkolta, nagy bámulatot keltett s megróvásban is részesültek. Maga Plinius panaszolja, hogy a márvány kiszorítja a festészetet.

A szerencsés kimenetelű háborúk által mind terjedő és gazdagodó római birodalom­ban később ilyenek nem voltak föltűnők. Seneca mondja: »most mindenki szegénynek és házát silány módon berendezettnek tartja ha falai nem fénylenek a hatalmas és drága márvány burkolattól!

Róma ez időben gyorsan népesedett, a fórumok beépíttettek, mindig drágábbak lettek az építési helyek, a lakásszükséglet mind nagyobb-nagyobb lett, mely körülményből ki­folyólag kezdettek emeleteket építeni és pedig több emeleteket, úgy, hogy Augusztus római császár kénytelen volt elrendelni, hogy a házak 70 lábnál ne építtessenek magasabbra. Ezen házak többnyire bérházak voltak. És mivel több oldalról szűk utczák által választattak el, »Insuláknak« nevezték. És pedig nagy számmal, mert Augusztus idejében 44 ezer ilyen bérház volt, míg magán-lakház (Domus) csak 1780.

Ezen bérházakból Rómában egy sem maradt meg, de annál több Pompeji és Herculanumban, sőt teljes berendezéseikkel együtt, melyekből lehetett látni, miként lakott a római.

Két lakóház érdemel leginkább említést, melyek közül a nagyobb az ugynev. Pansa-ház, a másik egy kisebb, a »casa del poeta-tragico«, vagy »casa omerica«, éppen az a ház[13], melyben Bulwer[14] ismert regényében az ő athenei Glaukonját szerepelteti.

A Pansa-ház rekonstruált változata

A Pansa-ház egy négyszögletű területen emelkedik fel, 34 m. széles 60 m. hosszú, e házban számos és különböző helyiség van. A kapu előtt van a Vestibulum, mely arra a czélra szolgált, hogy a római itten tette le köpenyét, de egyszersmind itt várakoztak a látogatok a bebocsátásra. A kapu megett van a folyosó: Ostium, e mellett a bemenetet őrző ostiarius (janitor). Az Ostiumból beléphetni az Átriumba, mely körül oszlopon fedéllel volt ellátva s azon belül egy nagy nyílás, a világító nyílás volt, melynek közepén állott egy nagy víztartó, a Conpluvium, hová az esővíz folyt.

Az Atrium körül kisebb szobák vannak, melyek közül egyik az Átriummal összeköttetésben van, a másikhoz, mely az Átrium folytatása, tartoznak az oldal szárnyak, Alae, továbbá elfogadó szoba, az úr szobája. Átellenben az Ostiummal van a Tablinum, az ősi képek itt állíttattak fel, s a család nemzedéki táblája itt volt elhelyezve valamint a márványból készült pénzes szekrény is a fal mellé állítva.

A Tablinumot az Átriumtól függöny zárta el. Az első és hátulsó ház összekötésére szolgált egy vagy több corridor a Tablinum mellett. Ezek a Faucok. Ezután következett a Perystilium, mely a fő helyisége a belső háznak. E körül volt a család lakása.

A Perystil kiterjedése nagyobb volt, mint az Atrium, körül oszlopos, nagy füg­gönyökkel, a közép rész szabad, melyben egy kút, vagy kert volt. Az épület hátulsó részén volt az Oecus, társalgási hely, melynek oldalaihoz konyhák, raktárak, nyári és téli éttermek csatlakoztak. Az egész épületet egy kert zárja be, melyre egy oszlopcsarnok nyílik. Az első emeletben cselédség és rabszolgák (sclávok) laktak. Földszinti részét bolthelyiségek foglalták el, melyeket vagy a háztulajdonosok használtak, vagy bérbe adattak.

A másik ház, – mely »Casa del poeta tragico« nevezetet visel, kisebb terjedelemű, de ott is megtaláljuk a Pansa-házban már látott  Vestibulümot, Ostium és Átriumot stb. Ami ezen házak építési módját illeti általában kitűnik, hogy nagy különbség volt az építés modor és stylban a rómaiak magán épületjei és a nagyobbszabásu, tehát a monumentális épületjeik között. Míg a nyilvános épületeken nehéz és gazdag kiképzésű tagozatok voltak alkalmazva, addig a lakóházak építésénél kerültek minden nagyobb építészeti tagozatot, tehát a nagy kiugró párkányokat s azoknak díszítését; mig amott mindig bizonyos egységes styl vagy oszlop rendszer alkalmazása volt az irányadó törekvés, (addig itt mellőztek minden monumentálisszerüséget azért a római lakóházat egyszerűség egyszersmind könnyedség jellemezte. Annál nagyobb súlyt fektettek a lakház belső helyiségének kiképzésére, nem annyira építészeti tagozatok által, mint inkább a gyönyörű fresco festészettel. E pompejáni festés tette a római lakását lakályossá, vonzóvá. Bámulatra méltó azon élénk és gazdag képzelődő tehetség, mellyel akkoriban a tulajdonkép csak díszítési festők bírtak s bárha az egyes motívumok csak vázlatszerűleg festettek, mégis meglepő azok szabatos körvonala, a tárgyak változatossága és színek harmóniája.

Készülődő színészek - padlómozaik a Tragikus költő házában 

A festési modor szerint a szoba fala magasságában egy magas középfal és egy ala­csony lábazat által 3 részre osztatott. A lábazat alapszíne rendesen feketés, a közép mezők zöld, kék, sárga színnel festettek, a felsőmező világos, fehér színében hagyatott. Az így alapozott falra festettek a faldíszítések. A festés plastikus formákat tüntet ki és pedig színnel, fény és árnyékkal – az árnynélküli ornament alárendelt szerepet játszott.

A festés tárgyát nagyobb részint építészeti részek, alakok tájak, állati összetételek, növények és csendéleti tárgyak tették. A perspektivai előállítás is szerepet játszott. Azonban ezen építészeti dolgok nem úgy tűntek ki, mintha valóságos épületek lettek volna, hanem mint játszó építési elemek, mellőzve minden realitást. Érdekes, hogy ezen pom. festészetben igen sok oly motivumot találhatni, melyet később a renaisance és barock XVII. száz. stilben alkalmaztattak. Ilyenek a megszakított párkányzatok, tört csúcsok. A díszítésben mithologiai dolgok ritkán fordulnak elé s ha ilyenek vannak, úgy azok mindig víg jellegűek, például: Bachus alakok, tánczoló satyrok és nymphák, istenek szerelmi históriái, Europa, Leda, Adonis, Theseus viselt dolgai stb.

Egyes alakok legtöbb esetben repülve, vagy helyesebben lebegve festettek.

A hol tájkép van, ott az nem természet után készült, hanem az csak egy fantasztikus tájkép. Előszeretettel festették a tenger partokat háttérbe sziklákkal, az előtérbe állítottak egy pásztort, ki őrizi a nyájat, egy vándort, vagy pedig egy halászt, tehát rendesen egyes alakokat festettek, de mindannyit élénk színekkel és művészi hangulattal. – A pompejáni festészet jelenkorban is a legkedveltebb díszítési modor a görög vagy renaissance stylben épített épületeknél.

A lakóházak berendezésében a mi t. i. a bútorzatokat illeti, azok kevés számmal fordultak elé, mert az ókoriaknak nem volt annyiféle bútora mint nekünk van. A bútorok rendesen a szobák közepére helyeztettek el, mert a falak festéseit nem akarták azokkal  eltakarni. A bemenetnél a küszöbön ezen felirat állott »Salve« néhol ezt egy betanított madár kiáltotta ezt, gazdagabb családoknál egy papagáj.

A házak legdíszesebb részei az atrium és a peristil voltak s nyitott árkád futotta körül, beültetve dísznövényekkel s pompás függönyökkel beaggatva. Általában nagy fényűzést fejtettek ki a függönyök használatában. Asztalaik közt is gyakori a remek; jelentékeny részei a bútorzatnak az edény, a vasa[15], a krater[16], bronzból ezüst és aranyból készítve, melyek családi ereklyeként szálltak nemzedékről nemzedékre. Vannak ezek közt kuriózumok is, a többek közt egy híres pohár, melyből a trójai Nestor pramnei bort ivott[17], s mely egy galambot ábrázol. Mutogatták rajta a helyet, melyet Nestor keze érintett.

Mutogattak egy darab fát, állítólag az Argonauták hajójából, egy lándzsát, állítólag az Achilesét, egy darab agyagot, melyből Prometheus állítólag az embert formálta, (úgy látszik, hogy akkor a trójai ereklyéket keresték, mint ma a jerusálemieket, melyeket egy berlini gyár nagyban készít.)

Az épület többi részei az alae és a tablinum képezték. Legfőbb bútorzatukat a székek képezték. Az ősi képeket a szépen díszített tablinumban tartották (imagines).

Az ebédlők, a tryclinamok bútorzata ama szokásnak megfelelő való volt, mely szerint a rómaiak fekve ettek, kerevetek, mosdómedenczék. A csontokat a földre hajigálták s eme szokás később a mosaik-burkolatban, mint díszítési motívum lett megörökítve.

A római dolgozó-szobája az udvar felé nyílt a berendezése hasonlított a mieinkhez, csak íróasztal nem volt benne, mert a római fekve írt. A tinta egy alacsony asztalra volt helyezve, gyakran felakasztva.

Könyvtáruk, bibliothekájuk is volt, mert a műveltebb római olvasta a görög költőket és bölcsészeket; divat volt a háznál.

Pompejiben az ásatásoknál találtak egy kis szobát, mely könyvtár volt, a falakon több iratokkal s közből egy könyvszekrénnyel. Ebben tekercsek voltak, fekete tuss-irásokkal. – Mindeniken kis jelző-czédula volt. 1821-ben találtatott egy papiros tekercs az Iliászé 2.5 m. hosszú és 26 méter széles.

A könyvtár más díszét különböző szobrok képezték, de ezek között rendesen meg volt a Minerva szobra.

Említést érdemel még a női-toilette-szoba is, mely azon számos szépítő, festőszerek halmazával, inkább egy festő műteremhez hasonlított.

Végre általános és minden lakóhelyiségben feltalálható berendezési tárgy volt a lábon álló magos mécstartó (candelaber) bronzból különböző változatban. Ezen bútorzati tárgy volt az, melyen az  ó-koriak művészi tehetségüket nagy mértékben érvényesítették s valóban, ezek úgy szép arányaik, mint nemes formájuk által finom, classicus ízlésről tanúskodnak.”