Pákei Lajos, az ember – „Élete művészet, munka és szeretet volt”

GY. DÁVID GYULA

 Szobor készül Kolozsvár egykori főmérnökének a tiszteletére – ezt az örvendetes hírt tették a hét elején közzé a városházán, s vehetjük ezt akár Pákei Lajos építész születésnapi meglepetésének. A hírnek természetesen mindnyájan örvendünk, még akkor is, ha meggyőződésünk, hogy az igazi emlékápolás elsősorban az örökbe kapott gazdag hagyatékok gondozása, megismerése és megismertetése kell hogy legyen.Egy alkotó építész esetében pedig megépült épületeinek (például a New York szálló) szakértő ápolása, rendeltetésszerű használata. De helye van a szoborállításnak is, amelynek meghirdetett idei határidejébe remélhetőleg a hely és alkotó megpályáztatása is belefér. Ne csak bronzba meredt képmás készüljön, hanem emlékező, tisztelgő hely mindaz előtt, amit Pákei Lajos neve, várost gazdagító életműve a Kolozsváron lakóknak, a várost látogatóknak jelentenie kell. 

Az alábbi írás a szoborhírtől függetlenül születésnapjára készült, de talán segítséget nyújt abban is, hogy Pákei Lajost emberi voltában is megközelítsük.*

Pákei Lajost, a Kolozsváron született, a kincses városban alkotó, és szüleivel a Házsongárdi temetőben pihenő építészt elsősorban életműve, hagyatéka, épületei, gyűjtései, napjainkat is meghatározó alkotó és emlékmegőrző munkássága kapcsán szoktuk emlegetni, értékelni. S közben keveset szólunk magáról az emberről. Aki útját egyengette a fiatal szobrásztehetség Kozma Erzsébetnek, s a tanoncéveiben járó Pogány Móric építésznek.

Akit barátjának nevezett Körösfői Kriesch Aladár és Fadrusz János, de egykori bécsi mestere és oktatója, a historizmus jeles képviselője, Bécs építéstörténetének korszakos jelentőségű művészegyénisége, Theophil Hansen is.

Akit a müncheni egyetemi évei alatt megismert Benczúr Gyulához és családjához kedves emlékek fűztek.

Aki legendás kapcsolatot ápolt Brassai Sámuellel. Kolozsvár nagynevű tudósa gyakori vendég volt a Majális utcai családi házban, ahol „külön karosszéket” tartottak fenn számára.

S akinek élete végi szomorújelentésében neve alá a következő rövid jellemzés került: „Élete művészet, munka és szeretet volt. Ezekben és alkotásaiban szép emléke tovább él köztünk”.

Március első napjára eső születésének megemlékezésére készülve, néhány vonatkozó apró kortárs emlékmorzsát gyűjtöttünk egybe, s ezek segítségével megpróbálunk az emberről is szólni.

„Mint elkényeztetett gyermek kerültem [Derzsi József kolozsvári unitárius pap, Pákei privát tanítója] gondozása alá, s ő annyira megedzett, foglalkoztatván minden kerti kézi munkával s más test erősítő mozgásokkal, hogy valóban neki köszönhetem állandó, ép egészségemet, amelyet később haszonnal élveztem, szóval ő fejlesztett engemet edzési systemájával, sokszor kényszer útján is.” (Pákei Lajos, 1921)

„Pákey úr szokatlan szorgalommal és rendkívüli lelkiismeretességgel szentelte magát tanulmányainak, és ezért nagyon kielégítő eredményeket ért el.” (Theophil Hansen, 1877)

„…amit lapidaris nyelven »gyűjtő spiritus«-nak neveznek, ez már kisgyermek korom óta egyik alaptermészetem volt, s ez ma is megvan. – Lehet ezen esetleg egy könnyű mosolyt ejteni, hogy ez mire jó? Válaszom az, kedveseim, próbáljátok meg az ilyenszerű hajlamaitokat, ha ilyen megvan bennetek, csengő pénzre váltva, azt gyűjteni. Ez mindenesetre hasznosabb, de tagadhatatlanul silányabb stylű törtetés. Ez üzleti szellem, ez belőlem hiányzott a szó teljes értelmében, melyet »con pudore« [szégyenkezéssel] kell bevalljak.” (Pákei Lajos, 1921)

„Ebből fejlődött ki alaptermészetem, illetve törekvésem, hogy minden pillanatot felhasználjak. – Nyugodtan elmondhatom, így is éltem egy életen keresztül. Hogy ez nem volt éppen helyes, azt csak most e korban kellett tapasztaljam, mert érzem, elszigetelté lettem a társadalomban.” (Pákei Lajos, 1921)

„Nekünk úgy tetszik, hogy ez a csöndes természetű, komoly és szerény műépítő mindenben javára szolgál városának s hazarészünknek, de mégsem elég modern ember, mert nem ért a reklámhoz. Ezt a tulajdonságát most azért emeljük ki, mert meg kellett perelnünk vele csak azért is, hogy arcképét az Erdélyi Lapokban ki akartuk adni. Már pedig ettől ezúttal igazán nem állhattunk el, még az ö kedvéért sem.” (Boros György, 1910)

„Boldog, szép otthona tükrözte nemcsak az ő, hanem egész művészetszerető családja lelkivilágát is. A múlt sok finom emléke, alkotása és hagyománya egyesült itt a munka, rend és a művészet tökéletes összhangjában. Aki itt megfordult, annak éreznie kellett, hogy nemes hagyományokon növekedett, fennkölt szellemű emberek kőzött van.” (Kelemen Lajos, 1921)

„…nagy tehetségét azért nem méltányolták megillető nagy elismeréssel, mert kolozsvári volt és szerény. […] Kiváló, törhetetlen jelleme, jósága feledhetetlenné teszik.” (Gyalui Farkas, 1928)

Végezetül pedig álljon itt névtelen méltatója írásának néhány sora, amely szintén születésnapja közeledtével jelent meg a budapesti Társadalmi Lapokban, 1901. február 24-én.

„Pákei Lajos, kolozsvári jeles műépítész úr […] keblében nem a lomha kötelességérzet, hanem magasabb buzgalom működött s lelkesen karolt fel mindent mi a hazafiság és a közjó előmozdítására szolgálhatott.

Minden elismerés, a mely idézettnek jut osztályrészéül, egy becses, eredményekben gazdag munkásság megérdemelt méltánylása. Ezen munkásság nem elégedett meg a kötelességek buzgó és kitűnő teljesítésével, hanem ezenkívül még jeles és értékes alkotásokkal tette tartalmát maradandóvá. Neki semmi munka se volt sok, a mivel hazájának és a közügynek hasznot szerezhetett és semmi fáradság se volt túlságos, ha azt a közjó érdekében érvényesíthette; és mindezekért nem kért sohasem más elismerést, mint a jóakaratú közreműködést. A jóindulatú támogatásban látja ő lefektetve alapját annak a jövőnek, mely kedvező körülmények között egyszer mégis ki fog bontakozni előttünk; ki fog bontakozni a régi jólétben és boldogságban. Ha ezt elérjük, abban oroszlánrésze lesz e jeles férfiúnak, ki igaz magyar szívvel, igaz magyar becsületességgel és szeretettel készíti elő a jövő talaját, és ki érdemessé tette magát, arra, hogy alkalmilag arczképet is bemutassuk.”