A megmérettetés örömei, izgalmai ugyanúgy eltöltöttek minden versenyzőt, de meglepő és megkapó volt látni azt is, hogy számukra sokkal inkább a társak, a csapat volt fontos, mint az egyén.
Lészai Lehelt, a Csemete Alapítvány igazgatóját arról kérdeztük, hogy öt év múltán miként összegezne, miért tartja fontosnak megszervezni ezt a rendezvényt, s mit tapasztalt, hogyan élik meg a benevezett csapatok ezt az együttlétet.
„Minden alkalommal csodaként éljük meg ezt az eseményt – egyrészt azért, mert soha nem tudjuk, lesz-e elég idő, energia, támogatottság, hogy megvalósuljon a rendezvény, de végül mégis összejön” – mondta az igazgató. „Másrészt, elnézve a verseny reggelén mindazokat az örömtől sugárzó arcokat, azt, ahogyan ezek a gyermekek, fiatalok megváltoznak, ahogyan beleélik magukat a helyzetbe, az számunkra olyan örömforrás, amely erőt ad a következő alkalom megszervezésére is” – emelte ki Lészai Lehel.
Egyik fő cél az, hogy a különleges nevelési igényű gyermekeknek, fogyatékkal élőknek, akik ugyan különböző szervezetekbe tömörülnek, de nagyrészt csak a saját szűk köreiken belül, a társadalomtól elszigetelten élnek, találkozási, ismerkedési fórumot teremtsen a paralimpia. A játékos sportesemény résztvevői láthatják azt is, hogy a világ sokkal tágabb, mint az, amivel szokva vannak, lehetőségük van arra, hogy a mindennapi rutinjuktól eltérő tevékenységet végezzenek, hogy részei legyenek a versenyző csapatnak, lássák a többi csoportot, drukkoljanak egymásnak – tudtuk meg az igazgatótól. „Látva-hallva azt az örömujjongást, ahogyan a csapatok egymásnak drukkolnak, bizonyosak lehetünk afelől, hogy érdemes kiszakítani őket a maguk korlátok közötti világából. Egy kis időre kitágul számukra a világ, elfelejtik nehézségeiket, és mindezért érdemes újra megszervezni ezt a rendezvényt” – tette hozzá. Megjegyezte: más az, hogy a fogyatékkal élő, kerekesszékhez kötött ember adott esetben a tévében néz egy paralimpiai versenyt, s más az, hogy maga is jelen van, csapattag, izgul, szurkol, részt vesz egy ilyen jellegű eseményen.
A paralimpián több intézmény csapatai vettek részt, így a Csemete Óvoda Integrált játszóháza mellett a Providencia – Gondviselés – Fürsorge Egyesületé, a Fébé Alapítványé, a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának csoportjai, a Máltai Szeretetszolgálat csapata. A Református Tanárképző Karról, a BBTE szociális munkásképző szakjáról, a Gondviselés egyesülettől, s a Csemete Alapítványtól érkezett több önkéntes segítette a megmérettetés lebonyolítását. A játékokat Apró Rozália gyógytornász vezette le, szintén önkéntesként. A Csemete Alapítvány részt vesz az Erasmus+ Európai Önkéntes (European Voluntary Service, ESC) programjában is, ennek keretében négy német önkéntes vett részt a paralimpián, Nina Weber, Jasmin Dahn, Katharina Liebe és Isabel Hubatsch.
Közhelynek is tűnhet a megállapítás, de korántsem az: a Csemete Alapítvány által szervezett paralimpia valódi, tartalmas közösségi élmény – szervezőknek, résztvevőknek egyaránt – s megvolt benne a játék, a versengés élvezete, lelkes összpontosítása, a csapatmunka, s az együttlét felszabadult öröme is. Minden csapatot díjaztak, s mindenki élményekkel telítve, feltöltődve távozhatott.
Minden csapatot külön értékelt a zsűri; a Kozmutza Flóra Bátor hatodikosok név alatt versenyző csapatának tagjai voltak a „legpontosabbak,” a Merész medvék névvel induló játékosai a „legfürgébbek”, s szintén az intézményt képviselő, Csudajó jojók a „legalaposabbak.” A Gondviselés egyesület Delfinek csapata volt a „legsportszerűbb”, a Fébé Alapítványtól érkezett Harcosok a „legelszántabbak”, a Csemete Integrált Játszóháznak a szintén Csemete Játszóház nevű csapata a „leglelkesebb”, a Máltai Szeretetszolgálattól a Máltai Hősök pedig a „legösszetartóbbaknak” bizonyultak.
