LÉSZAI LEHEL
Élnek körülöttünk olyanok, akik mozgáskorlátozottan születtek, vagy azzá váltak életük folyamán, akik mellett elszáguldunk ezerféle feladataink végzése közben, és akiket általában észre sem veszünk, vagy amikor szemünk sarkából érzékelünk, egy másodpercre sajnálatot érzünk irántuk, de aztán kattog tovább az agyunk a következő elvégzendő, megoldandó tennivalókon. Még rosszabb a helyzet, amikor valamilyen módon elénk kerülnek a sorban, vagy a gyalogátjárón, amikor kocsiban ülve éppen száguldanánk újabb teendőink felé, mert ilyenkor még mérgelődünk is, amiért feltartanak. Ép testben éppen csak élünk. Inkább csak mímeljük az életet, mert az elrohan észrevétlenül mellettünk, mivel nincs időnk élvezni azt. Nincs időnk megállni és megcsodálni a sárguló leveleket, a gesztenye illatát, az őszi napsütést, meghitt szavakat váltani a rég nem látott ismerősünkkel.
Ilyen mozgáskorlátozott gyermekek, fiatalok és felnőttek gyűltek össze az idén tizedik alkalommal, hogy épkézláb embereket megszégyenítő módon mozogjanak és sportoljanak. Mindez a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar, illetve a Csemete Alapítvány által szervezett idei Paralimpiai játékokon történt. Reggel izgalomtól kipirult arccal bicegtek be, vagy gurultak be kerekesszékeiken a Sonia Iovan sportterembe. Egyeseket közülük vezetni kellett, mert világtalanok. Jól ismert arcok haladtak el a zsűri tagjai: Demeter Katalin, Magyarország Főkonzulátusának Kolozsváron szolgáló konzulja, Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere, és Tasnádi István Szilárd szenátorjelölt előtt, akik megtiszteltek jelenlétükkel, és szurkoltak a felvonuló paralimpikonoknak. Nehéz úgy élni, hogy nem tudod felvenni a versenyt, a ritmust a körülötted élőkkel, hogy elszigetelten élsz egy szobába bezárva, mert csak akkor tudsz megjelenni a társadalomban, a városban, ha hozzátartozód éppen ráér és kivisz. Bonyolult az árnyékban élni, észrevétlenül tengetni életed. Ez a nap viszont a speciális nevelési igényű gyermekeké, fiataloké és a sérült felnőtteké volt. Ők kerültek rivaldafénybe, és végtelenül élvezték a mozgás lehetőségét és a versenyszámok összetettségét, melyet kihívásként éltek meg.
A felkészítésben és a verseny lebonyolításában Oláh Réka kinetoterapeuta, Pap Tímea és Tamás Beáta jeleskedtek az Aprophysio Központtól. Négy versenyszámban is kipróbálhatták magukat a résztvevők. Csapatonként párhuzamos sorokba álltak (ültek), és vezényszóra különböző testrészüket kellett megérinteniük, illetve a két sor között elhelyezett poharakat kellett magukhoz ragadniuk. A második próba a Sziget nevet viselte, és izgalmas játék volt. Két részre osztották a csapatokat, miközben a fél csapatot „fogva ejtették” egy szigeten, a csapat másik részéből két játékos feladata volt a hullahoppkarikákból kialakított hajók segítségével kimenekíteni és átjuttatni fogolytársaikat a szigetre. Harmadik versenyszámként a benevező csapatok és azok tagjainak kreativitása került előtérbe, a rendelkezésükre bocsátott eszközökkel egy alkotást kellett létrehozniuk, majd arról csoportképet készíteniük. Végül stációs játékok következtek, amelyek során a földre helyezett almákat, körtéket és színes kislabdákat kellett minél hamarabb összegyűjteniük a játékvezető utasítása szerint. Megható volt látni, ahogyan együtt dolgoztak a csapatok, a versenyzők figyeltek egymásra, bátorították egymást, és sikeres feladat végrehajtása után felszabadult csatakiáltásban törtek ki. Leírhatatlan az az öröm, amely az átszellemült arcukról sugárzott. Úgy tűnt, hogy rövid időre kiléptek béklyóba zárt testükből, és szabadon szárnyaltak, önfeledten nevetgéltek, és élvezték a jól teljesített versenyszámokból származó elégtételt. Sok mindent tanulhatunk nehéz sorsú embertársainktól. Megszégyenítő volt a segítőkészségük, az empátiájuk és a bajtársiasságuk.
Erre a jubileumi alkalomra 9 csapat nevezett be 76 versenyzővel. Őket 28 tanár kísérte el, és 33 önkéntes segítette négy országból. A szervező Református Tanárképző és Zeneművészeti Karról számos diák érkezett segíteni, és a Magyar Szociológia és Szociális Intézet hallgatói vették ki derekasan részüket az önkéntes munkában. A Csemete Alapítvány részéről alkalmazottak, óvónők, és az European Solidarity Corps (Európai Szolidaritási Testület) keretében két nemzetközi önkéntes járult hozzá tevékenyen a szervezési munkákhoz. Bethlendi Tamás és Rohonyi D. Iván csodálatos fényképekben örökítette meg az eseményt, Kolumbán Imre Ákos – egykori csemetés tanítvány, most már egyetemet végzett fiatalember – pedig a hangosítást biztosította bérmentve.
A sok izgalom után következett a díjazás. A zsűri úgy döntött, hogy minden sportoló díjat érdemel, ezért a csapatok serleget kaptak, a versenyzők pedig érméket és okleveleket. A Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának Izgő-mozgó csapata bizonyult a legjátékosabbnak. A Sünik csapatának tagjai voltak a legvidámabbak, míg a Csigák új csapata érdemelte ki a legtörekvőbbek jelzőt. Rajtuk kívül versenyeztek a Kiskacsák is, ők voltak a legfegyelmezettebbek, illetve az Izmos kardvirágok csapatának tagjai voltak a legkitartóbbak. A Fébé Alapítvány Készségfejlesztő és Rehabilitációs Otthon fogyatékkal élő felnőtteknek Fébé nevű csapata paralimpikonjai voltak a legösszetartóbbak. Volt olyan csapat is, amely már tizedszer vett részt, tagjai nagy tapasztalattal rendelkező veteránok. Ők a Barnabás Alapítvány és Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet BBTE Integrált Játszóház népes csoportjának tagjai, akik a legbátrabb minősítést érdemelték ki. A Romániai Máltai Szeretetszolgálat Fürge ürgék csapatának tagjai bizonyultak a legfürgébbeknek. Említésre méltók még a Gondviselés – Providenţă – Fürsorge Egyesület Delfin csapatának tagjai, akik a legtürelmesebbek voltak.
Ennyi izgalom után a résztvevők együtt tornásztak, táncoltak Lészai Emőke irányításával, és feliratos ajándékpólókban, valamint támogatott jutalompizzában részesültek. A jól elvégzett munka és mozgás örömével távoztak a paralimpikonok, és megkezdődött a felkészülés a következő erőpróbára.
(Fotóriportunkat itt nézhetik meg.)
