 |
| Kovács Mária: reményeink szerint ősztől egymást követik majd tematikus tárlataink |
Bármely nyugat-európai, de még a New York-i Metropolitan Múzeum gyűjteményével is vetekedhet az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeteiben őrzött tárgyi anyag és történeti értékű levéltári forrás, amelyek megőrzésének és megóvásának fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ennek a becses hagyatéknak a felkutatásán, leltározásán, szakszerű dokumentálásán, a már használaton kívül helyezett úrasztali edények (klenódiumok), textíliák megőrzésén, megóvásán, az emlékanyag értékének tudatosításán dolgozik az a művészettörténészekből, történészekből, levéltárosokból álló, Pokoly Társaság néven ismert szakembercsoport, amely a 2014-ben létrehozott Erdélyi Református Múzeum szakmai gerincét alkotja. Az értékmentésre, értékmegőrzésre, gyűjteményezésre, szakmai irányításra összpontosító intézmény megalapításával az Erdélyi Református Egyházkerület több mint egy évszázados hiányt pótolt. Az intézmény megalakulásáról, tevékenységéről, szerepéről a kutatócsoport tagjával, Kovács Mária-Márta művészettörténésszel, a Református Múzeum egyik muzeológusával beszélgettünk.
Az intézmény az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsának 2014-es határozata nyomán jött létre, de ekkor még nem volt semmilyen gyűjteménye. A Bocskai tér 14. szám alatt álló épületnek a felújítását 2016-ban fejezték be, akkor költözött be a levéltár az emeletre, a földszinten alakították ki a kiállítótereket.
– A múzeum 2017-ben, a reformáció 500 éves jubileuma alkalmából szervezett tematikus tárlattal nyitotta meg kapuit, de a kutatói munka már jóval a megalakulása előtt megkezdődött; 2005-től dolgozunk kollégáimmal (Tamás Iringóval, Tóth Leventével, Ősz Sándor Előddel, Sipos Dáviddal – szerk. megj.) azon, hogy az egyházközségek klenódiumait, textíliáit, levéltári iratait felmérjük, dokumentáljuk, megtegyük a legfontosabb állagvédelmi lépéseket, elősegítsük a restaurálás folyamatát. A múzeum létrehozásával az egyházkerület több mint egy évszázados űrt pótolt. A 20. század elején ugyanis az anyagi gondok sok református egyházközséget arra kényszerítettek, hogy úrasztali edényeit, textíliáit eladogassa. A fő felvásárló ugyan a Magyar Nemzeti Múzeum, a budapesti Iparművészeti Múzeum és az Erdélyi Nemzeti Múzeum volt, de a régiségkereskedők, műgyűjtők figyelmét is felkeltették az egyházi tárgyak, és megesett, hogy ajánlataik kedvezőbbek voltak.
Attól tartva, hogy páratlan egyházi műkincsek külföldi magángyűjteményekbe kerülnek, az EREK igazgatótanácsa 1906-ban szabályzatot dolgozott ki a klenódiumok eladását illetően, hogy szakértői felügyelet alá rendeljék az értékesítéseket. Szádeczky Lajos történész még abban az évben felvetette az egyházi múzeum megalapításának szükségességét, főként azért, hogy biztosítva legyen a már nem használt kegytárgyak megfelelő kezelése és tárolása. Az egyházmegyék többsége azonban akkoriban úgy vélte, a klenódiumok, textíliák őrzése az egyházközségek feladata, így a múzeumalapítás halasztódott.
Kovács Mária: 2005-től dolgozunk kollégáimmal (Tamás Iringóval, Tóth Leventével, Ősz Sándor Előddel, Sipos Dáviddal) azon, hogy az egyházközségek klenódiumait, textíliáit, levéltári iratait felmérjük, dokumentáljuk, megtegyük a legfontosabb állagvédelmi lépéseket, elősegítsük a restaurálás folyamatát ARCHÍV FOTÓ
A múlt század első felében az értékmentést az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtára és a Székely Nemzeti Múzeum vállalta fel. Az Erdélyi Múzeumot vezető Pósta Béla – részben a gyűjteménygyarapítás, másrészt értékmentés céljából – arra kérte az egyházi hatóságokat, hogy használaton kívüli klenódiumaikat helyezzék letétbe vagy adják el a múzeumnak – ezt egyesek megtették, mások nem. A második világháborút követően aztán a politikai helyzet nem tette lehetővé az egyházi múzeum megalapítását. Sőt, az 1972-ben alakult bukaresti Nemzeti Történeti Múzeum kiállítására sok értékes kegytárgyat beszállítottak a református egyházközségek gyűjteményeiből, ezeket csak a 2000-es években kapták vissza a gyülekezetek.
A 20. század végétől újra terítékre került a múzeumalapítás kérdése, és műemlékvédelmi fórumokon, konferenciákon egyre gyakrabban el is hangzott az egyházkerület elöljárói részéről a múzeumalapítás ígérete.
2005-től Buzogány Dezső egyháztörténész, teológiai professzor vezetésével megalakult az a művészettörténészekből és levéltárosokból álló néhány fős kutatócsoport, amelynek én is tagja vagyok, és elkezdtük bejárni az egyházközségeket, feltérképezni tárgy- és iratállományukat. Kutatásaink során nyilvánvalóvá vált, hogy főként a szórványgyülekezetek sérülékeny és használaton kívüli textíliáit, ónedényeit, iratait mielőbb múzeumi keretek között kellene tárolni, és az is, hogy mennyire kiterjedt és értékes a gyülekezeteknél levő tárgyi emlékanyag.
– Melyek a főbb tevékenységi körök?
– Az intézmény értékmentő és megőrző alapcéljának megfelelően egyik tevékenységi körünk a gyűjteményezés. Azok a gyülekezetek, amelyek már nem tudják a műtárgyaikat biztonságos körülmények között tárolni, letétbe helyezik nálunk, a tulajdonjoguk természetesen megmarad. A mostanra már körülbelül négyszáz értéktárgyból álló gyűjteményünk többnyire a szórványgyülekezetekből (például a hunyad-zarándi egyházközségekből) származó tárgyakból áll, de nem kizárólag.
Az intézménynek egyfajta felügyeleti, szakmai irányító szerepe is van: a gyülekezetek, lelkészek tanácsot kérhetnek abban az esetben, ha újabb tárgyakat szeretnének vásárolni, tanácsadást biztosítunk a használati tárgyak megfelelő tárolására, restaurálására vonatkozóan is. Teológus hallgatóknak, lelkészeknek képzéseket tartunk arra vonatkozóan, mire figyeljenek, hogyan járjanak el, ha műtárgyaik restaurálásra szorulnak, tudománynépszerűsítő előadásokat is tartunk. Az elmúlt öt évben elég sok helyen megfordultunk, presbiterkonferenciákon is, hogy a gyülekezetek vezetőit érzékenyítsük azt illetően, hogy nem mindegy, kire bízzák a helyreállítást. Jó lenne, ha magának az intézménynek is lenne majd textil- és fémrestaurátora, de jelenleg azt tudjuk biztosítani, hogy igény esetén felvesszük a szakrestaurátorokkal a kapcsolatot.
 |
| 16. századi kehely restaurálás előtt |
 |
| 16. századi kehely restaurálás után |
2016-tól kezdődően, magyarországi és egyházkerületi támogatással, helyszíni állagmegóvást is végzünk a gyülekezeteknél, amelyeknek textíliáit, klenódiumait dokumentáljuk, leltározzuk. Az iratokat savmentes levéltári dobozokba, a klenódiumokat vászonzsákokba helyezzük, a régi textíliák hengeres vászoncsomagolást kapnak. Nagyjából 630-640 körüli a gyülekezetek száma, ahol legalább egy-két értékes tárgy van. 2016-tól mostanáig nagyjából 500 gyülekezet anyagát mértük fel. Száz fölött van azoknak a gyülekezeteknek a száma, ahol még nem jártunk. Reméljük, hogy idén a végére érünk a terepmunkának.Előfordul az is, hogy nagy gyülekezetek jönnek létre, és szükségük van klenódiumokra, textíliákra; ha szeretnének beszerezni, és kikérik véleményünket, támogatjuk, hogy szórványgyülekezetek tárgyait vegyék át, vegyék meg, hogy azok tovább éljenek, minél tovább használatban legyenek.
A levéltárakra vonatkozóan van egyébként olyan igazgatótanácsi határozat, hogy ha egy gyülekezet lélekszáma 150 főnél kevesebb, illetve nincs ott lakó lelkész, az irattárat be lehet hozni a központi gyűjtőlevéltárba. A textíliákra, a klenódiumokra vonatkozóan nincs ilyen döntés. Amíg egy lélek is van a gyülekezetben, és úgy érzi, tud a műtárgyakra vigyázni, addig ezek a helyszínen maradnak. Amit nehezebben tudnak kezelni, azt adják át könnyebben, vagy amit kevésbé használnak; a múzeum gyűjteménye ilyenképpen zömmel textíliákból áll, továbbá ónedényekből, illetve van néhány ötvösmunkánk is.
– Hányadik századiak a múzeumi gyűjtemény legrégebbi darabjai? Milyen állapotban vannak?
– A régebbi, középkori eredetű tárgyak mind a gyülekezetekben vannak, ezeket még nem adták át. A múzeum gyűjteményében levő legkorábbi klenódiumok a 17. század elejéről származnak, a régebbi textíliáink is 17. századiak. Egyesek egészen jó állapotban vannak, de van olyan is, ami restaurálásra szorul, pontosan amiatt adják át, mivel nem tudják megoldani a helyreállításukat. Néhány tárgyat úgy sikerült restaurálni, hogy felküldtük más darabokkal együtt Budapestre, a Nemzeti Múzeumba tervezett kiállításra, ahol helyreállították. Ha sürgős állagmegóvásra van szükség, megoldjuk.
– Vásárlási szándékkal gyarapítanák a gyűjteményt?
– A múzeum fő célja megóvni, megőrizni, kiállítani a gyülekezetek egyházi műtárgyait. Persze, ha felbukkan a piacon olyan kegytárgy, amely egyházi használatban volt, vissza szándékoznánk szerezni, de alapvetően nem ilyen irányból bővül a gyűjtemény. A cél az, hogy letétként minél többet begyűjtsünk az egyházközségektől.
– 2017-ben szakmailag nagyon megalapozott, értékes tárgyakat felvonultató tematikus kiállítással nyílt meg a múzeum. Ez hogyan állt össze? Terveznek-e állandó kiállítást?
– Igen, a hosszabb távú célkitűzések között szerepel az állandó kiállítás megnyitása, hiszen mostanra már van saját gyűjteményünk, de ennek még azért bővülnie kell. A Kegyesség és/vagy reprezentáció. Erdély református öröksége című időszakos kiállításunk (amelyet 2017 szeptemberétől másfél évig látogathatott a nagyközönség) az erdélyi református egyházközségektől kölcsönzött úrasztali edények, textíliák, levéltári iratanyag bemutatásával kísérte végig egy-egy vidék reformációjának történetét.
A 15 év feldolgozott anyagából válogattuk össze a kiállításra szánt tárgyakat és kölcsönöztük az egyes egyházközségektől a kiválasztott műalkotásokat. Van már saját gyűjteményünk, de továbbra is alkalmazzuk ezt az eljárást, azaz egy-egy tematikus kiállításhoz tárgyakat kérünk a gyülekezetektől. A kiállításokhoz levéltári anyagot is szoktunk válogatni; az iratokat nem lehet, s nem is kell különválasztani a tárgyi hagyatéktól.
 |
| Szeretnék, hogy tudatosuljon az emberekben, milyen értékeket őriznek |
Az mindenesetre előny, hogy 17 éve dolgozunk az egyházközségekkel, elég jól ismerjük a rendelkezésre álló tárgyi anyagot, így megfelelő rálátásunk van arra, hogy mit honnan lehet egy-egy tematikus tárlathoz összegyűjteni.
Az első tárlatunk tárgyi anyagát kötetben ismertettük; megpróbáltuk összegezni, hogyan alakultak ezek a gyűjtemények, hogyan éltek a református gyülekezetek az elmúlt évszázadokban. A vármegyei és a széki területeken például eltérően működtek a gyülekezetek, mint ahogyan a nagy erdélyi városokban, Kolozsváron, Marosvásárhelyen is. A széki területeken maradt fenn több katolikus, középkori kegytárgy, mivel nemigen voltak nagy patrónusok, akik adott esetben a gyülekezet egész gyűjteményét kicseréljék. A két város, Kolozsvár, Marosvásárhely gyülekezetei más jellegű tárgyakkal rendelkeztek, hiszen itt élénken tevékenykedtek a kézművesek, és a polgárság hangsúlyosan részt vett a templomok felszerelésében, kegytárgyaiknak gyarapításában. A vármegyei területeken a kisebb földesurak egy-két gyülekezetet támogattak, ahol élt a család vagy ahol a birtokközpont volt. A nagy patrónusoknak, az arisztokrata családoknak többfelé is volt birtokuk Erdélyben, ezeket mind ellátták a szükséges tárgyakkal, sőt intézményeket (például kollégiumokat), gyülekezeteket is alapítottak.
A kötetekből azok a gyülekezetek is kaptak egy-egy példányt, amelyeknek tárgyai szerepeltek a kiállításon – nagyon szeretnénk, hogy tudatosuljon az emberekben is, milyen értékeket őriznek. A tapasztalat az, hogy a műtárgyak leginkább annak folytán károsodnak, hogy nem ismerik fel bennük az értéket, nem figyelnek oda kellőképpen a tárolásukra, őrzésükre.
– Mikorra várható a következő időszakos kiállítás?
– Következő kiállításunkat októberre tervezzük, az erdélyi református kollégiumokról, majd a 18. századi, egyházpártoló erdélyi nagyasszonyok kapcsán is összeállítanánk egy tárlatot. Ősztől remélhetőleg egymást követik majd tematikus tárlataink, lesznek továbbá könyvbemutatók, szakmai előadások, és a szeptemberben zajló magyarországi Ars Sacra fesztiválhoz is csatlakozott a múzeum.
– Hogyan összegezhetnénk ennek a múzeumnak a jelentőségét?
– Az Erdélyi Református Egyházkerületnek a gyülekezetekben rendkívüli gyűjteménye van; ha az egészet egy nagy múzeumként értelmezzük, amelynek a tárgyait különböző helyeken tárolják, ez a gyűjtemény bármely nyugat-európai múzeuméval vetekedik. Olyan tárgyak is vannak benne, amelyekhez hasonló például csak a New York-i Metropolitan Múzeumban található. Olyan értékes gyűjteményanyag ez, amelyet fontos egységben látni, fontos, hogy legyen róla szakszerű nyilvántartás, hogy tudjuk, mi történik a műtárgyakkal. Az általunk készített fényképes leltáraknak egy példányát visszaküldjük a gyülekezetbe, így maguk is számontarthatják értékes darabjaikat.
– Fogalmazhatnánk úgy, hogy szakmai menedzserei vagytok egy hatalmas értéktárnak…
– Igen, valami ilyesmiről van szó – óriási az anyag, sok olyan tárgy van, amely meghatározó darabja az erdélyi iparművészetnek: olyan darabok is, amelyeket egyáltalán nem ismert eddig a szakirodalom, amelyek újra tudják írni az egész erdélyi iparművészet vagy a protestáns egyházi művészet történetét.
