Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély októberi számában.
Október második hétvégéjén a debreceni túratársakkal közösen kirándultunk Kovács Zsuzsa, az EKE – Kolozsvár 1891 elnöke szervezésében. Október 8-án indultunk Kolozsvárról, útközben meglátogattuk a magyarkapusi református templomot, Sebesváron (Bologa) találkoztunk a Debrecenből érkező túratársakkal.
Megújult Sebesvár vára
Bánffyhunyadtól 14 km-re, a Sebes- vagy Székelyjó-patak és a Sebes-Körös összefolyásánál áll a hegyorom tetején, a kalotaszegi végvárak egyikének, Sebesvár várának maradványa. A várral szemben, a patak túloldalán széles fennsíkon római erőd maradványai. A romániai műemlékmentés pozitív példájának számít Sebesvár (Bologa) várának felújítása, egy uniós projekt esélyt adott arra, hogy a közösség szolgálatába kerüljön a mintegy 800 éves erődítmény. A kivitelező cég – a dévai vár felújításán is dolgozott – a várromokon és szomszédságukban elvadult növényzet és a felhalmozódott földréteg eltakarításával kezdte, majd következett a falak megerősítése, sok helyen a kiegészítése. A romokat habarccsal pótolták, a falak tetején a nagysebesi mezőkről és legelőkről származó gyepszőnyeget fektettek le, ami elszívja a nedvességet, megelőzve a falak rongálódását. Erős vasszerkezetből lépcsőt építettek az erődítményben, így a látogatók feljuthatnak a falak fölött magasodó, 25 méter magas rondellába. Az egykori ágyútorony belsejébe rácsos emelvényt szereltek. A látogató az udvaron fémpadokon telepedhet le csodálni az évszázados falakat. Sebesvár (vagy Sebesváralja) kőből épült királyi várát a leírások alapján az 1241–42-es tatárjárás után, nagy valószínűséggel IV. Béla király parancsára emelték a Nagyvárad és Kolozsvár közti fontos kereskedelmi és hadi út védelmére.
Sebesváron, a felújított várban FOTÓ: PÁL GYÖNGYI
A vár nem túl magas dombon fekszik közvetlenül a falu felett. Sziklakőből épült, falai vakolva voltak. Masszív kerek toronyból (lakótoronyból) áll, amihez az ovális udvart közrefogó várfal csatlakozik. A vár két hosszanti oldala egy-egy kerek kétszintes bástyával egészül ki, mindkét szinten lőrésekkel tűzfegyverek számára. A 80 méter hosszú, 20 méter széles, szabálytalan ellipszis alakú vár legrégebbi épületrésze a kör alakú öregtorony. A várnak felvonós rendszerű kapuja is volt valamikor, szűk udvarán különböző épületek romjai is fellelhetőek. A vár történetéről oldalakat lehetne írni. 1910-ben Kós Károly készített egy felmérést és helyreállítási tervet, de végül csak a kerek öregtorony lefedése készült el. 2003-ra a torony is fedél nélkül maradt, a várrom belső része összedőlt, állaga folyamatosan romlott az évszázadok alatt, kevésen múlt, hogy romhalmaz maradjon belőle.
A vár látogatása után a faluban megnéztük a régi vízimalmot és ványolót. Mindkettő a patak vizét hasznosítja. A ványoló a mosógép őse. Nem más, mint szőnyegmosó: a piszkos szőnyegeket bedobják a nagy kádhoz hasonló természetes tisztítóba, ahol az örvénylő vízben forogva másfél óra alatt teljesen kitisztulnak.
Mamutfenyő Havasrogoz határában
 |
| A havasrogozi mamutfenyő FOTÓ: PÁL GYÖNGYI |
Sebesvár után Székelyjó (Săcuieu) felé folytattuk utunkat, ahol évekkel ezelőtt (2001, 2008) a kolozsvári EKE két vándortábort is szervezett. A Vigyázó-hegység lábánál, Havasrogoz (Rogojel) határában élő, különleges növénytani ritkaságot, az óriás mamutfenyőt (Sequoiadendron giganteum) tekintettük meg. A mamutfenyő felé vezető utat táblával jelölik, 1,5 km a letérőtől a havasrogozi útról. Gyalogszerrel indultunk felfelé a földúton. Felérve a 862 méter magas Úr domb tetején találhatjuk a mintegy 30 méter magas óriás vagy hegyi mamutfenyőt. Gál János jómódú mezőgazdász – a vidék lakói Gál grófnak nevezték – ültette valamikor a 20. század elején. A környéken sok fát telepített, hogy feljavítsa a leromlott földeket, és megerősítse a települést övező kopár lejtőket, többek között vörösfenyőt és fekete fenyőt. Az elültetett tűlevelűek között volt egy mamutfenyő, amit a birtokos az Amerikai Egyesült Államokból hozatott. Az óriásfa második hazára lelt itt a Vlegyásza-hegység lábánál, az Úr dombján. Mára a koronája csaknem 30 méter magasságba nyúlik, a masszív törzs pedig a föld felszínétől nem messze kettéválik, kerületük 4, illetve 3,5 m. Az Észak-Amerika egyik jelképének tekintett fenyő a 2000 évet és 90 méteres magasságot is elérheti. A mamutfenyőtől visszatértünk az autóbuszokig, a havasrogosi Anica panzióban várt éjszakai szállásunk, de sötétedésig még egy sétát tettünk a környéken megcsodálva az őszi levelek színpompáját.
Csúcshódítás a Vigyázón
A Vlegyásza-hegység (Vigyázó) a Bihar-hegység északi része. Egykori elnevezése Kalota-havas. Itt található a Bihar-hegység második legmagasabb csúcsa, az 1836 m-es Vigyázó, alig pár méterrel alacsonyabb a Nagy-Bihar-csúcsnál. Sokszor zord felhők takarják, a hó későn, a nyári hónapokban olvad el. A Vlegyásza vulkáni képződmény, tömbje nagy kiterjedésű lapos gerinc 1600–1800 m magassággal. Vizei mélyre vájt, meredek falak között futnak, sok vízeséssel. A hegységet északon a Sebes-Körös, keleten a Kis-Szamos, délen az Aranyos, nyugaton a Fekete-Körös határolja. A Nagy-Sebes (Drăgan) vizét körülölelő Vigyázó-tömb félkör, illetve patkó alakú ívét magas, lapos hegyhátak jellemzik.
A Vlegyászáról Czárán Gyula leírása jut eszembe (2008-ban ez volt a székelyjói vándortábor mottója): „Nem is gondolná az ember, hogy a Vigyázó ellapított sima, zöldellő lejtőiből néhol merészebb sziklacsoportok is bukkannak elő, hogy megszakítsák a nagy terjedelmű gyepes hegyoldalak egyhangúságát. Ilyen az a Sphynx is, azon ösvény mellett, melyen a Fazset pásztortelepről a főcsúcson jutni fel.
Reám főleg akkor tett nevének megfelelő hatást, midőn első ízben jártam a Vigyázón. Gyönyörű szép, holdfényes éjszakán törekedtem felfelé, hogy a napfeljöttére a csúcson már fenn legyek. A mint egy kanyarulatnál hirtelen, váratlanul egyszerre szembe álltam vele: a hold kisérteties világánál olyan rémesen, olyan szörnyetegszerűen meredezett rám, hogy csaknem visszahőköltem tőle.
Azonban nappal távolról sem olyan rémséges. Jöjj csak bátran, kedves turista kollegám: elmehetsz egész bizton mellette, nem állít meg, nem kérdez tőled semmit, nem bánt. Csak egy ártatlan kő-csoda, a Vigyázó sziklának egy kis tréfás alakoskodása az egész.”
Ma már hihetetlennek tűnik, hogy alig száz évvel ezelőtt a Bihar-hegység békés, mócok lakta vidékén nagy riadalmat keltett egy furcsa ruhába öltözött férfi, aki hol egyedül, hol többedmagával időt, pénzt és fáradságot nem kímélve járta a hegyeket, s kémlelte a vidék természeti kincseit. Ő volt a természetjárás apostola, Czárán Gyula, aki áldásos munkásságát itt 1897-ben a Rekiceli (Havasrekettye/Răchițele/Menyasszony fátyla) vízesés körútjának kiépítésével kezdte el.
Havasrogoz (Rogojel) település mesébe illő, bámulatos vidéken elterülő kis falu. Vasárnap reggel, október 9-én elhagyva a települést szerpentines kavicsos úton emelkedtünk a buszokkal az 1430 méter magasan fekvő Vigyázó menedékház aljába. A piros kör és kék háromszög turistajelzésekkel jelölt ösvényt követtük gyalogtúránkon a Vigyázó csúcsáig. Egy ideig a sípálya vasvázai mentén haladtunk, majd lassan emelkedtünk a gyephavasi gerincen 1660 méterig. A gyepes legelőben gyönyörködhettünk, miközben fenyők csalogattak egyre magasabbra, közben vörös és fekete áfonya bogyókat szedegettünk az apró bokrokról. A kék háromszög a gerincen eltér a Dregán völgye felé, tovább a piros kör jelzést követtük a csúcsig. A Vigyázó csúcsát már messziről látni, a gerincről már csak kisebb emelkedő várt ránk és megérkeztünk az 1800 méter magasan álló meteorológiai állomáshoz. Az épületeket kerítés védi, de előtte padokat találtunk. Bár a menedékháztól napsütésben indultunk el, sajnos nem volt szerencsénk a fenséges panorámához, míg kapaszkodtunk felfelé, összeverődtek a felhők, lassan szürke köd borította be a tájat, kúszott felfelé a fenyők között, apránként az utat is elborította. Mire felértünk a csúcsra, már mindent takart a szürkeség. A levegő is hirtelen lehűlt, fáztunk a nedves levegőben, gyorsan előkerestük a meleg holmit és sapkát a hátizsákból. Csoportképet készítettünk a csúcsot jelző oszlopnál, legalább az maradjon meg emléknek. Elővettük szendvicseinket, pótolni az elhasznált energiát. Elmerültünk a falatozásban, majd mintha csoda történt volna, oszlani kezdett a homály, lassan kirajzolódtak a körvonalak, alattunk a Dregán völgye, a vízgyűjtő tó (a Floroiu), a környező hegygerincek, napfény világította be a tájat. A köd, amilyen hamar beborított mindent, olyan gyorsan szertefoszlott.
A menedékházhoz visszatérve búcsút intettünk debreceni túratársainknak, két kellemes nap emlékeivel indultunk hazafelé. Bánffyhunyad előtt szépen látszott a távolban a Vigyázó. Vajon hol lehet az a titokzatos szikla, a vlegyászai Sphynx, amit Czárán Gyula látott több mint 100 évvel ezelőtt? Talán egyszer majd megtaláljuk.
