Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély októberi számában.Sebesvár vagy Kalotaszeg vára
Szép napsütéses időben indulunk szeptember 16-án a reggeli vonattal Sebesvárra (Bologa), a várat akarjuk megnézni. Többször jártunk ott, még mikor csak egy romhalmaz állt ott, a várudvart pedig teljesen elborították a fák és az elburjánzott növényzet. Tavaly is jártunk arra, a felújítási munkálatok már elég előrehaladott állapotban voltak. Reméltük, hogy a munkálatok befejeződtek és ez alkalommal már a felújított várat láthatjuk.
Személyvonattal 9 óra 6 perckor érkezünk meg Sebesvárra. Az állomás épülete már évek óta elhagyottan áll, nincs kitől informálódni. Mivel nem először járunk erre, így könnyen eligazodunk. Átmegyünk a Sebes-Körös hídján: alacsony a víz állása, igaz, az augusztus nagyon meleg és csapadékmentes volt, akárcsak szeptember első fele. Ismét egy híd következik, ez már a Henz- vagy Székelyjói-patak, amely a Sebes-Körös egyik mellékvize. A patak mellett ösvény halad, amely lerövidíti a faluba vezető utat, az ösvény két telek között, egy sikátoron kivezet a főútra, azon haladunk tovább. Egy masszív kőépület mellett –valamikor kultúrotthon lehetett, most falusi üzlet működik benne – tábla mutatja az irányt a domb tetején álló vár felé. Szekérút vezet fel a várhoz, negyedóra alatt felérünk.
Sebesvár várát az 1241-1242-es tatárjárás után IV. Béla király parancsára emelték a Nagyvárad–Kolozsvár közti fontos kereskedelmi és hadi út védelmére. Sebesvár erősségének korai magját valószínűleg a XIII. század második felében építették királyi parancsra, a Sebes-Körös folyó bal partjától nem messze emelkedő meredek hegycsúcsra. Az egykori hosszúkás várudvar két oldalán lakóépületek lehettek, ám ezeknek már a maradványai sem láthatók. A tüzérségi ágyúállásokkal ellátott vastag falú rondella a XVI. században keletkezhetett, szakemberek szerint a négyszögletes kaputorony és a tőle délre lévő részek tekinthetők a korai magnak. A 10 méter magas várfalak keleti és nyugati oldalát egy-egy kisebb rondella védelmezte, míg a déli végén emelkedik a kör alaprajzú, 25 méter magas öregtorony. Napjainkig fennmaradt első okleveles említése szerint 1319-ben Anjou Károly Róbert – aki évtizedes harcok után jutott a magyar trón birtokába – egyik híve, Elefánti Dezső várnagy parancsolt benne. 1910-ben Kós Károly felmérte a várat és elkészítette helyreállítási terveit, de csak a kerek öregtornyot fedték le.
A vár mellett kirándulókkal találkozunk, akik kiskocsikkal érkeztek, elmondják, hogy csak kívülről lehet megtekinteni a falakat, mert belül még dolgoznak. Nem adjuk fel ilyen könnyen, körbenézünk mi is. Pár munkást és egy munkavezetőt találunk, a vár belső részében dolgoznak, azt mondják, talán egy hónap alatt befejeződnek a munkálatok. Addig nem lehet bemenni, mert veszélyes. Nem maradt más hátra, végignézzük kívülről a falakat, teljesen újjáépítették. Gondoljuk, bekukucskálunk a kerek bástya mellett, ahol régebb bejutottunk a várudvarra, de ott most várfal emelkedik, valószínűleg a bejáratot a másik végén fogjuk megtalálni, ahogyan a régi leírásokban szerepel. Mivel a vonat indulásáig még bőven van időnk, elindulunk felfelé a dombokon, teszünk egy sétát a szép szeptemberi napsütésben, majd felkeressük a falu másik látványosságát, a régi vízimalmot és a ványolót.
Őszi séta a szászfenesi Bükk-erdőben
Szeptember végén, pontosabban 26-án, egy kisebb csoporttal a szászfenesi erdőt keressük fel. Az idő sajnos romlani kezd, péntekig még szép, nyárias volt, de szombattól rossz időt, narancssárga riasztással jégesőt, erős szelet jósoltak. Nem vagyunk meggyőződve, hogy a meteorológusok mindig eltalálják az időjárást és mivel könnyű túráról van szó, belevágunk. Bár már reggel borult, felhős az idő, szerencsére az M21-es autóbusz Monostor végi megállójáig még eső nélkül jutunk el, de amikor a szászfenesi Leányvár negyedi végállomáson leszállunk, már csepeg az eső. Elővesszük az esőköpenyeket és elindulunk, az eső közben eláll, még a nap is kisüt, amire elérjük a gerincet. Kis gondot okoznak a Magyarfenest Szászfenessel, illetve a Kolozstótfalut Lónával összekötő régi szekérutak kereszteződésénél keletkezett mély árkok, amelyeknek az eső utáni vizes, csúszós és meredek oldalán nehezebb átjutni. A Bükk-tető mellett egy balra haladó ösvényen kijutunk a Magyarfenes feletti kaszálókra. Az eső teljesen eláll és még a nap is kisüt, bár kicsit párás a levegő. Eddig erdőben jöttünk, most megcsodálhatjuk a szép kilátást. Déli irányban a Havasbükke (758 m) látszik, amely ennek a dombhátnak a legdélibb része, és ami a Kolozstótfalu feletti, erdővel borított Dumbrăvilor és Medve-gerincben folytatódik, tovább az az erdőrész következik, amelyen jöttünk. Ez már a szászfenesi Bükk-erdő vagy Bic néven is szerepel a Kolozsvár és környéke térképen. Az erdőborította dombhát Magyarfenes, Magyarlóna és Szászfenes között terül el, legmagasabb pontja a Bükk-tető (603 m), mi épp alatta vagyunk, a Magyarfenes felőli oldalon. Alattunk Magyarfenes, a település házait eltakarja az előttünk domboruló kopár dombtető, de kicsit távolabb látszik Tordaszentlászló egy része, balra tőle a Nagyerdő, jobbra a Kiserdő, távolabb nyugatra a Gyalui-havasok. Egy tisztáson, a Bükk-tető alatt rövid ebédszünetet tartunk, majd indulunk hazafelé, számolva azzal, hogy az eső bármikor utolérhet. A tisztásról ösvény vezet a tetőre, ahonnan a Szaniszló-völgy és Róka-völgy közötti gerincen visszatérünk Szászfenesre, Kolozsvárra pedig hazaérkezünk az eső előtt.
(Borítókép: Még idén elkészül a romokból felújított Kalotaszeg vára (Sebesvár) FOTÓ: A SZERZŐ FELVÉTELEI)
