Miután a sportoló megnyerte a tokiói olimpián az ezüstérmet, üzent a hazai sportvezetőknek, hogy reméli, az ő érme elég érv ahhoz, hogy a szakág megkapja a megfelelő finanszírozást. Ezt követően újságírók kérdezték a sportminisztert a bukaresti frissen felújított Diadalív stadionnál Ana-Maria Popescu kijelentéséről. Egy szó mint száz, a miniszter szerencsétlenül nyilatkozott, hiszen kijelentette, hogy ha a vívó szövetség költségvetése 5 millió lejjel nagyobb lett volna, a Steaua sportolója akkor se nyert volna aranyérmet. Elméleti vitát persze lehet erről folytatni, értem valahol a miniszter érvelését is, hiszen a páston valóban nem a pénz vív, hanem a versenyzők, de ez nem az a pillanat volt, amikor egy ilyen nyers válasszal kell visszavágni egy frissen ezüstérmet nyert sportolónak. A miniszter persze arról is beszélt, hogy nincs utánpótlás és elsősorban azt kell biztosítani, hogy a 2024-es olimpián Románia vívásban ne süllyedjen olyan mélyre, mint tornában vagy atlétikában, ami helyes megállapítás, de a Popescu ezüstérmére tett szerencsétlen utalásnak nem volt helye ott és akkor.
Az ez utáni nyilatkozatok talán már jobban ismertek. A vívók hazautazásakor Popescu a repülőtéren meglehetősen politikusi manifesztnyilatkozatot tett, amelyben minden áron vissza akart vágni a miniszternek, és ironikusan kijelentette, reméli, majd ő nyeri meg azt az aranyat, ami neki nem sikerült. A sportoló a minisztert – aki amúgy szintén sportoló, még ha ezt sokan nem is tudják, és éppen készül a paralimpiai játékokra - nyilvánosan megalázta, 5 millió lejes csekkről beszélt, amiből – mint mondta - vívótermet lehetne építeni a gyerekeknek. Egyesek arra gyanakszanak, hogy a vívó politikai indíttatásból nyilatkozott ennyire élesen, és igazából az ellenzéki PSD-nél akart piros pontot szerezni. Nem tudom, ha pár év múlva esetleg valóban a vívót látjuk majd Novák helyén egy jövendőbeli PSD-kormányban, tény, hogy Romániában semmi nem kizárt.
A konfliktus főszereplői sajnos bőséggel muníciót adtak a szenzációra kiéhezett román médiának, napokig csócsálni fogják még, hogy Popescu hogyan utasította el a Novák baráti jobbját, ugyanis utólag ez a részlet is nyilvánosságra került, amikor a vívó nem fogadta a csíkszeredai paralimpikon kerékpározó kéznyújtását. Ezt az affért könnyen el lehetett volna intézni kisebb egoval, szerényebb nyilatkozatokkal, nehéz eldönteni, hogy kinek kellett volna visszafogottabbnak lennie. Egyértelmű, hogy Novák tucatnyi más választ is adhatott volna az újságíróknak a Popescu által felvetett problémára, így nem adott volna alkalmat arra, hogy igazságtalanul támadják. Utólag is talán elkelt volna egy miniszteri bocsánatkérés, ami kihúzhatta volna a konfliktus méregfogát. Sajnos nem így történt, ezért keserű szájízzel maradtunk két sportember nyilvános vitája után, amely nem a sportszerűség jegyében zajlott.
Az olimpiai érmek kényes téma Európának ennek a szegletében, ahol a nemzeti frusztrációk általában az eget érik, és mindenki az olimpiai aranyéremmel akarja elfedni az egyéni és a közösségi kudarcélményeket, amelyekből bőven kijut, sajnos, a kelet-közép-európai nemzeteknek. 1989 előtt sokkal szervezettebb volt a sportélet, a zárt világ nem tette lehetővé a kiváló sportolók elvándorlását, a szelekciós bázis is sokkal nagyobb volt, a sport a nagyon kevés értelmes kitörési lehetőséget biztosító tevékenységek közé tartozott, ezért nem csoda, hogy akkor több babér termett a román és a magyar sportolóknak. Főleg Románia esetében feltűnő a visszaesés, hiszen 2000-ben és 2004-ben még 11 aranyéremmel tért haza a román delegáció, amely akkoriban jobban szerepelt, mint a magyar. A legutóbbi két olimpián azonban a román csapat csak egy, illetve két aranyat nyert, hiszen szinte teljesen eltűntek az éremesélyes tornászaink, atlétáink, illetve ökölvívóink. Ilyen körülmények között nagy érdeklődéssel várjuk a Novák által megígért sportstratégiát, amelynek remélhetőleg meglesz a kormányzati támogatása. Az utánpótlás-nevelésben, a szelekciós bázis növelésében, a fiatalok mozgásra való ösztönzésében kell viszonylag rövid idő alatt gyors eredményeket elérni, különben esélye sem lesz Romániának a következő olimpiákon érmek közelébe kerülnie. A globális versenyben még a pontra tett sportstratégiával, infrastruktúrával és biztos anyagi háttérrel rendelkező nyugat-európai országok versenyzőinek sem könnyű érmet nyerniük, így jobban tennék a hazai sportélet szereplői, ha energiájukat a megoldásokra összpontosítanák és nem pazarolnák terméketlen, önző vitákra.
