Elemzők véleményeit olvasva, valamint az előző évek tapasztalatát figyelembe véve azonban nem lehetetlen rendet vágni a szerteágazó információhalmazban. Tény, hogy az ország pillanatnyi gazdasági fényképe kitűnően fest. Irigylésre méltó, Kína után a második legnagyobb gazdasági növekedést értük el a harmadik negyedévben. A növekedés fő hajtóereje a belföldi fogyasztás, hiszen a kiskereskedelmi forgalom gyorsan bővül, már tavaly is két számjeggyel nőtt. Az idén várhatóan az 5 és 10 százalék közötti sávba lassul, de még így is jelentős növekedésnek számít. Emellett az ipari termelés is fontos szerepet játszik a GDP irigylésre méltó szárnyalásában.
El tudom fogadni a miniszterelnök álláspontját, miszerint a megemelkedett fogyasztás önmagában nem rossz, hiszen egész Európában a gazdasági növekedés egyik fő hajtóereje. A nagy kérdés ebben az esetben a mértékre vonatkozik, vagyis mennyivel serkentjük a fogyasztást, hogy az a későbbiekben ne hevítse fel túlzottan a gazdaságot, és végső soron ne bomoljon meg a makrogazdasági stabilitás. A lényeges kérdés, hogy szükség volt-e oly mértékű adócsökkentésre, bér- és nyugdíjemelésre, hogy az idén a teljes évi gazdasági növekedés meghaladja a 6 százalékot, vagy jobb lett volna megelégedni az Európai Bizottság által eredetileg valószínűsített 4-4,5 százalékos növekedéssel. Mesterséges lenne a 6 százalék feletti bővülés? S elérkeztünk a kérdés lényegéhez, hiszen azok, akik a gazdaság általános helyzete miatt aggódnak, úgy vélik, nem túl rózsásak a kilátások. Vagyis a gazdaság állapotának középtávú helyzetéről készített fényképen már felfedezni vélik egy esetleges recesszió jeleit.
Nincs könnyű helyzetben a kormány sem abból a szempontból, hogy a béremelés valóban szükséges volt. Ha nem emelték volna a béreket, a masszív elvándorlás még nagyobb méreteket öltött volna, márpedig munkaképes lakosság nélkül nem lehet jövőt építeni. Ebből a szempontból az ellenzék és a vállalkozók siránkozása álszent, hiszen hosszú távon Románia nem maradhatott az alacsony bérek országa. Persze, ebben az esetben is ugyanaz a fő kérdés, hogy mekkora az az emelés, amely még elviselhető és nem tesz rosszat a gazdaságnak. Itt mértékadónak a jegybankelnök vesszőparipáját tekinthetjük, aki minduntalan arra figyelmeztet: baj lesz amennyiben a bérek gyorsabb ütemben nőnek, mint a munka termelékenysége. Nem állunk jól abból a szempontból, hogy a gazdasági növekedés egyik fő hiányzó eleme éppen azok a közberuházások, amelyek hosszú távon a munka termelékenységének növekedéséhez járulhatnának hozzá. Ha lennének autópályák, többet exportálhatna az ország, több külföldi befektető telepedne meg, nagyobb mennyiségű magasabb hozzáadott értékű terméket állíthatnánk elő, ami végső soron a béreket és az életszínvonalat emelné.
Az infláció és a kamatok gyors ütemű növekedésének egyik oka, hogy nagyon mélyről, szinte nulláról – az infláció negatív tartományból – mozdult felfele. Valamelyest várható volt a növekedésük, ebben az esetben is főleg az a kérdés, hogy mekkora ütemű növekedés az, amelyet különösebb megrázkódtatások nélkül elviselünk, és melyik az, amelyik már sokkhatásokat okoz a pénzpiacokon és a gazdaságban. Ha beigazolódik a jegybank előrejelzése, hogy 2018 első negyedévében a fogyasztói árindex már 4 százalékra emelkedik - ami kedvezőtlenül befolyásolja a kamatokat és a valutaárfolyamot -, fájhat majd a fejük a magasabb hitelrészlet fizetésére kényszerülő hiteleseknek, valamint a megnövekedett kiadásra kényszerülő importőröknek.
Az inflációra nagy nyomást helyez a külkereskedelmi és a folyó fizetési mérleg hiánya. Mindkettő az import gyors, mintegy 12 százalékos növekedése miatt mélyül. Az import növekedését a béremelésekkel és adócsökkentésekkel serkentett belföldi fogyasztás idézi elő. 2013-ban és 2014-ben az agrárkülkereskedelmi mérleg még pozitív volt, ami húsz év után példátlannak számított, de a csoda nem tartott sokáig, hiszen a tavaly ismét hiány keletkezett, vagyis több élelmiszert importáltunk, mint amennyit exportáltunk. Beszédes, hogy ez a hiány az idén a tavalyi hatszorosára nőtt az első nyolc hónapban. A teljes külkereskedelmi mérlegben is körülbelül havonta egymilliárd euró hiány keletkezik, így az első kilenc hónap után csaknem 9 milliárd euró volt a külkereskedelmi deficit.
A kormány további adócsökkentést tervez a társadalombiztosítási járulékoknak az alkalmazottakra való áthárítása miatt, amit a személyi jövedelemadó (szja) hat százalékpontos csökkentésével akar kompenzálni. Az szja a vonzónak hangzó 10 százalékra csökken. Ezzel az a gond, hogy ha hamarosan bekövetkezik egy újabb nemzetközi gazdasági válság, Romániát még felkészületlenebbül érné, mint a 2008-as. A kormány kénytelen lenne adót emelni, ami csak még jobban recesszióba süllyesztené a gazdaságot, és újabb 3-5 évet elrabolna az életünkből. Az adókat ugyanis már nem lenne hova csökkenteni, márpedig válságkor kellene élni az adócsökkentés lehetőségével. Ugyanez történt 2010-ben, hiszen akkor nem az áfát kellett volna növelni és a béreket levágni, hanem az áfát csökkenteni, és a béreket, miért ne, emelni a fogyasztás serkentése érdekében. Csak ehhez az kellett volna, hogy hazánk előtte felkészüljön egy ilyen válsághelyzetre és előkészítse a szükséges tartalékokat.
Az adómódosítások miatt az adóhivatal elmúlt években mutatott szánalmasan gyenge teljesítményeis aggodalomra ad okot a kormányzat hallgatólagos asszisztálása mellett. Az államháztartás bevételei GDP-arányosan a negatív rekordnak számító 25 százalékra csökkentek, aminek sok oka van, de a legfőbb, hogy az adóhivatalnál továbbra sem mentek végbe azok a szükséges átalakítások, amelyek az intézményt a 21. század elvárási szintje közelébe emelték volna. Az adóhivatal ugyanolyan sóhivatal maradt, ahol a dolgozók idejük nagy részét papírtologatással töltik, ugyanis az informatizálás csak kis mértékben történt meg. Beszédes, hogy az elektronikus kasszagép bevezetése és kötelezővé tétele legalább öt éve húzódik.
Nem rossz, ha a gazdaság évente 6 százalékkal nő. Bővülhetne akár 8-10 százalékkal is, hiszen jelentős hátrányt kell ledolgoznunk Nyugat-Európával szemben. De egyáltalán nem mindegy, hogy ezzel a növekedéssel mennyi kockázatot vállalunk, hiszen körülbelül nyolcévnyi megszorításba tellett, amíg a bérek és egyéb mutatók elérték ismét a válság előtti szintet. Egy újabb hasonló megrázkódtatás végzetes leszakadást eredményezhet.
