Én kicsit hátradőlök, kihasználom a napsütést, a gondolataim máshol járnak, de hallom a lányok duruzsolását. Arra gondolok, az élet szép, mert vannak ilyen megfogható pillanatok, amikor csak arra kell koncentrálnom, hogy meddig tudok a napba nézni. És akkor megszólal a telefonom. Megfogadtam, nem veszem fel, jár nekem is az a két óra vasárnap, szeptember elsején! De cseng, és amikor kinyomnám, akkor véletlenül a zöld gombot húztam el, és már beszél is egy ismeretlen, kétségbeesett női hang, bár tévedés lenne, de nem az, mert még a másik keresztnevemet is tudja. Ő az alattam lakó ismeretlen, akivel eddig nem találkozhattam, mert Ausztriában él és dolgozik, évente kétszer jár haza. Épp most, és látja, hogy ázik a plafon, csöpög a víz. Két óra múlva indul vissza a vonatja Salzburgba, meg kellene beszélnünk a helyreigazítást.
Leteszem a telefont, nem hiszem el, hogy megint az van, hogy egy kicsit megszusszannék, és erre tessék, beüt a ménkű, de eszembe jut pszichológusom intelme, moderálom magam, elszámolok ötig halkan, hogy a többiek ne hallják, aztán elmondom a hallottakat, közben összeszedem a cuccaimat, a kockás pokrócot nekik hagyom, ők még sütkérezhetnek egy darabig, nekem mennem kell vakolni. Ez a szó kiszalad a számon, és már látom is lelki szemeim előtt a spatulákat, a vödröket – egyikben a vakolat, másikban a víz, és amilyen vagyok, biztos, elrontom az arányokat, mint minden tortasütésnél, a gyerekek szokták is mondani, hogy anyu lapos tortát süt, de finom.
Szeptember 1, vasárnap, 13:35 – konstatáljuk Katival, az alattam lakóval, hogy eláztattam, a fürdőszobám alatt a vízvezetékek önálló útra tértek. A csajok a piknik és naplemente után feljönnek, kedvesen osztozkodnak a sopánkodásaimban, hogy pont velem történik ez, mennyibe fog kerülni, édes istenem, ha szét kell verni a fürdőszobát, mi lesz itt. Timi, a stratéga szerint az első számú feladat: találni kell egy jó vízszerelőt. Ezzel elkezdődik a többnapos kálvária a kamu szerelőktől az ígérgetősökig, hogy jönnek, aztán mégse, és soha többet nem veszik fel a telefont.
Szeptember 5, péntek 16:00 – Timi jelentkezik, hogy megtalálta a tuti szerelőt, felhívom, hétvégi kiszállásért felárat kér, de én már ott tartok, hogy a fele királyságom is neki adom, meg az összes pezsgőt, amit a következő tíz évben szándékoztunk meginni.
Szeptember 7, vasárnap, 10:00 – Szerelő Laci kijön, ahogy ígérte, én meg nyolc helyre felvésem a telefonszámát, ami kincset ér. Közben Szilvi összebarátkozik az alattam lakó Kati édesanyjával, akit Kati távollétében riasztani lehet. Szilvi ért mindenki nyelvén, nem hiába életvezetési tanácsadó. Nyugtatja Kati anyukáját, hogy mindent a lánycsapat intéz, vakolunk, festünk, eltakarítunk.
Burkoló bátyám és az internet segítségével kiszámoljuk, mire van szükség a foltok eltűntetésére, Juli el is ugrik a közeli Obiba, ahol természetesen a legkisebb kiszerelés 30 kilós, ő nem tud cipelni, mert lehet, hogy végre várandós, Szilvi az anyukával van elfoglalva, Timi konferenciabeszélgetést folytat a konyhámban az ausztrálokkal, mert azoknál már hétfő reggel van. Valahogy felcipelem a 30 kilót a harmadikra, azt hittem, megszakadok. De nem.
Vizes Laci kibontja a kád alatt lévő csempés beépítést, közben pár keresetlen szó hagyja el a száját azokról, akik ilyen sután csinálták anno az egészet. Az az anno nem is volt olyan régen, 11 év alatt megy tönkre kábé minden. És természetesen, egyszerre.
A szerelő közli, hogy nem csak csőtörés van, hanem lyukas kád. De ha nincs pénzem új kádra, várhatok még egy-két hónapot, csak addig ne fürödjünk benne. Régen is lavórban mosakodtak, viccel Laci, tőlem egy hangos sóhajra futja, és a pánik tüneteit vélem felfedezni. Szilvi a tekintetemből is ért mindent, nem hiába életvezetési coach, elkezdi masszírozni a nyakam, Timi meg ugyanazzal a lendülettel, amivel a konferencia-hívást befejezte, felvázolja a tennivalókat a következő hetekre vonatkozóan.
Szeptember 13, szombat, 16:15 – miután akkurátusan lemértük a régi kádat, egyeztettünk a vízszserelővel és bátyámmal, aki burkoló, hogy milyen paraméterekkel rendelkezzen az új kád, és a beépítéshez mik kellenek, Timi már több szaklapot is átböngészett, a Bauhausban megvesszük a kádat, az előlapot, a lábakat, az ytong téglákat, hat és feleseket, a ragasztót, a gipszet Katiék plafonjára. Az áruház női mosdójában tanfolyamot hirdetnek nőknek, ezen jót röhögünk. Úgy érzem, fél siker, kiszállíttatom, hazaérünk, pezsgővel koccintunk.
Szeptember 17, csütörtök 18:00 – Vizes Laci és a női brigád a kádcserére készen áll. Juli mind a négyünknek kis kötényt varrt, vagy varratott, nem firtatjuk. Kibontjuk a kádat a csomagolásból, amikor a szerelő közli, nem jó a kád mérete, túl nagy a támlája, nem fér be a csap alá, a csapot meg nem lehet mozdítani, mert akkor már végképp szét kell verni az egész fürdőszobát. A pánik kitörésének tüneteit vélem felfedezni magamon, Szilvi már tárcsázza is az áruházat, hogy megtudakolja, kicserélik-e a kádat
Szeptember 19, szombat 17:00 – Timi szerzett egy utánfutót, és mint a hímestojást, levisszük a kádat a csajokkal felváltva, majd ráhelyezzük az utánfutóra, azt a kocsimhoz és irány az áruház. Juli, a fotós, mindent dokumentál. Az áruházhoz érve Timi az, aki lebonyolítja a cserét, engem megkímél a fölösleges bürokráciától.
Este 8-ra már vissza is értünk, vidáman, csacsogva cipekedünk. Pezsgőt bontunk, nyálas filmet nézünk a tévében, miután a gyerekek elaludtak.
Szeptember 20, vasárnap, 10:00-20:00 között – a bátyám távvezérlésével, (aki burkoló, de sosem ér rá), és a szerelővel közösen a női brigád kiemeli a régi kádat a helyéről, majd beteszi az újat. Közben Katiéknál egy kis kaparástól leomlott a plafon. Elrohanok még 30 kg vakolatért az obiba. Bátyám és a youtube segítségével glettelünk, vakolunk, tapasztunk. Nem tökéletes, de megteszi.
A nap végén megbontunk egy pezsgőt, koccintunk. A kád áll, másnaptól lehet használni. Csak kössön meg a festék.
