A hegyivadászköpenytől a vízügyi brigadéros egyenruhájáig címmel meghirdetett rendezvényen telt ház fogadta a meghívottat. Az egybegyűlteket Tompa Gábor, a színház igazgatója köszöntötte, majd felelevenítette Bodor Ádám szövegeinek világát.
Mivel az idei Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál témája a háború, Balázs Imre József elsősorban arra volt kíváncsi, hogyan kapcsolódnak Bodor Ádám könyvei a háborúhoz, hadsereghez, hogy viszonyul az író az egyenruhákhoz. Egyenruha soha nem volt rajta, mondta Bodor, hacsak a fegyencruha nem számít annak, amelyet azalatt a két év alatt kellett hordania, amíg a szamosújvári fegyház „vendégül látta”. Ekkor az egyenruhákkal szemben kialakult benne egyfajta tartózkodás, amely a szabadulása után sem szűnt meg. Az egyenruha más társadalmi környezetet jelent számára: azt a közeget, akiktől próbálta megkülönböztetni magát, de akik mégis ihletforrásként szolgáltak.
Bodor Ádám a könyveiben gyakran előforduló hegyivadászokról is mesélt. Mint mondta, ezek rokonszenvesebbek, mint a határvadászok, mert a természethez, hegyekhez köthetők. Bevallotta: ő egyetlen hegyivadásszal sem találkozott életében, hacsak azokat nem tekinti hegyivadászoknak, akik 17 éves korában hajnali fél hatkor egy hegyi kiránduláson letartoztatták. „Akik értem jöttek, azokat jóhiszeműen hegyivadászoknak néztem, de kiderült, hogy közönséges szekusok voltak. Annyiban voltak hegyivadászok, hogy én a hegyekben voltam, ők pedig éppen rám vadásztak”, fogalmazott Bodor Ádám.
A börtönévek kapcsán elmondta, jó időszakában került be a fegyházba, hiszen tizenéves korában az ember könnyebben dolgozza fel az eseményeket. A fegyházban töltött idő alatt a humorérzéke is a segítségére volt. Szerinte a humorérzék egy túlélési gyakorlat, amivel próbálta börtöntársait is „megfertőzni”, de rájött: azt nem lehet megszerezni „az ember ezzel születik”. Amikor Balázs Imre József arról kérdezte, lehet-e nevetni a Sinistra körzet olvasása közben, Bodor Ádám kijelentette: „remélem, igen”. Mind mondta, ő a magánéletben is cinikus, így a regény szövegeiben sem lehet más.
A jelenben jelenhetnek-e meg egyenruhások, kérdezte beszélgetőtársa az írótól, mire Bodor Ádám azt válaszolta: ilyen félelmei mindig vannak. „A félelem az emberi mivoltban van, nem lehet egy pillanatnyi nyugta sem. A diktatúra nincs távol soha, ahogy a háború sem, hiszen ilyen az emberi természet. Az ember növényevő, és közben húsevő, ragadozó, aki agresszíven védi a területét”, jegyezte meg Bodor.
„Engem az izgat, amit én találok ki”
Az eseményen kiderült, az irodalommal Karinthy Frigyes novelláinak olvasása közben találkozott, akinek munkájába „kellő irodalomtudományi tanulmány nélkül futott bele”. „Akkoriban még nem is írtam, sőt, azt hiszem még szándékomban sem volt az írás, mégis egyszerűen megvilágosodott előttem egy csomó minden pont a paródián, tehát az írásjegyek eltúlzott képén át. Itt találkoztam tulajdonképpel az irodalommal, ennyi nekem bőven elég volt”. Ugyanakkor alkotói munkájára hatással volt Hemingway kezdeti, kicsit erőszakosan minimalista prózája is, derült ki, az felszabadítóan hatott rá. „Rájöttem, hogy így is lehet írni, a klasszikusoknak vélt elvárásokon túl többet engedhet meg magának egy író”, fogalmazott, de, mint mondta, regényeiről inkább nem nyilatkozik.
A saját szövegeivel kapcsolatban megjegyezte: általában ódzkodik mindenféle magyarázattól, ami a prózai szövegeit illeti, nincs azokhoz „használati utasítás”, mivel nem szereti megzavarni az olvasót. „Én is így vagyok a saját olvasmányaimmal. Ezért nem járok irodalmi felolvasásokra sem”, mondta az író, hozzáfűzve: saját maga szempontjából szereti értelmezni az olvasottakat. „Nem is szoktam a saját szövegeimet felolvasni, mert irtózom az egésznek a komikumától, látványától, hogy én most el akarom adni magam”, fűzte hozzá.
Ezért a kolozsvári eseményen is Balázs Imre József olvasta fel a szerző Játékfestőde című novelláját. Az irodalomkritikus kifejtette: a Bodor Ádám-szövegekben mindig van egy kicsi mag, ami a valóságra alapoz, de azon kívül minden kitalált. „Ha megéltem volna ezt, akkor nem írtam volna meg, mert már megtörtént”, mondta a szövegbeli játékfestő műhelyre utalva a szerző, majd hozzátette: „a ténylegesen megtörtént dolgok sokkal kevésbé érdekelnek. Engem az izgat, amit én találok ki”.
(Fotó: Biró István)
