Szokás mindent a politikusok számlájára írni, én azonban úgy látom, ők csak annyiban tévednek, hogy a közhangulatot követik. Ez a "csak" természetesen költői, a hangulatkövetés a legszörnyűbb politikusi bűn.
Mindenesetre: a színfalhasogatás a romániai magyar kisebbség elsöprő többségére érvényes, már ha azokat vesszük, akiknek életszínvonala és tudása lehetővé teszi, hogy megszólaljanak. A Wass Albert-imádat, a Mága Zoltán-rajongás, a nemzeti szimbólumok tabuizálása és az örökös elégedetlenség egytől egyig erről tanúskodik. Hogyne vándorolna ki az az ember, aki soha nem elégedett, bármi is történik? Hogyne vándorolna ki az, aki nem a dinamikus és kölcsönös történésben él, hanem ELVÁRJA, hogy tegyenek érte valamit, lehetőleg mindent? Hogyne vándorolna ki az, aki egy örökös Trianon-sebet visel a lelki homlokán? Hogyan lehetne azon segíteni? Semmilyen egyetem, templom, jog nem elégítheti ki, csak a revízió.
Hogyne vándorolna ki az, aki az autonómiát "meg akarja kapni"? "Én autonomista vagyok, mert itt olyan dolgokat kötöttek össze, amelyeket nem lett volna szabad" - jelentette ki egy prominens személyiség húsz éve. Az illető ráadásul temesvári, tehát egy olyan város lakója, melynek a multikulturalitására büszke ő maga is.
A kivándorlás okai sokrétűek lehetnek, de ha ezt a színfalhasogató életmódot vizsgálom, akkor azt hiszem, itt olyanok maradnak, akik élni akarnak, nem pedig TÚLélni. Az "adjátok vissza a hegyeimet" meg a többi hasonló egy XIX. századi világnézetet tükröz az összes búval és bánattal együtt. Akárcsak az a gondolat, hogy ha valaki hintóban szállítja meghívottait, akkor mindjárt nagy művész is.
Néhány éve egy beszélgetésen vettem részt, egy olyan dialógusmonstrumon, mely szintén maradványos erdélyiségünk ijesztő példája. Bölcső szerepelt benne és más hasonlók, a színpadon majdnem kivétel nélkül a hosszútekintetűek, akik a "magyar" Nádugront siratták vissza. Nos, amíg ez a siratás folyik, addig népszámlálás nélkül is biztosított az eredmény. (Facebook)
