Nem jobb később…

A rongyosra ragozott szólás talán most a lehető legidőszerűbb: pártjaink, amelyek előbb szándéknyilatkozatot írtak alá, majd több ízben nyilatkoztak arról, mennyire szorgoskodnak az egyeztetésben, december negyedike óta igen lassan haladnak; legalábbis a következő szempontokat tekintve meglepően vontatott ritmusban tisztázódnak az új kormánykoalíciós konstrukció feltételei.

Bárhogyan is kerülgetjük, válságközelben volt (van) az ország a szélsőséges, fasisztoid elemek térnyerésével, és erre az erősen krízisgyanús állapotra (de általában hasonló helyzetekben mindenütt-mindenkor) a gyors és határozott cselekvés a legjobb válasz. A politikai szereplők nem követhetik el azt a bakit, amit az erőszakszervezetek, illetve a „csatolt” intézmények, mint ügyészség, DNA, CNA és társai már napok óta művelnek: késlekedve és majdhogynem megilletődötten, ha nem éppen szégyenlős esetlenséggel ellenőrizgetnek, szivárogtatnak, beidézgetnek, kihallgatgatnak, büntetgetnek. Azt a látszatot keltik, hogy oké, tényleg ez a dolgunk, felfedni, mi is történt a választások előtt és alatt, de ha most belefognánk, rámenne a karácsonyunk meg a szilveszterünk. Ez pedig az illetékeseknek és a célszemélyeknek egyaránt rettentő kellemetlen és… keresztényietlen (ha lehet ilyen kifejezéssel adventi közegben visszaélni). 

A politikumnak azért is jó lenne az eddigieknél ritmusosabban bölcsebbé válni, mert az új kabinet ez évi beiktatása megfelelő üzenet lenne az EU-s meg NATO-s partnereknek, de a külföldi befektetői rétegnek is. Ha erre még a költségvetés elfogadásával rálicitálnának (akár úgy, hogy a parlament rendkívüli ülései után a két ház a 2024-es protokollkeretéből valahogy kifacsarja az újévi pezsgőadagot, amelyet a frissen megszavazott büdzsé ürügyén koccintanak el a Té Ház büféjében december 31-én), mondhatnák, térvén a páratlan(ul izgalmasnak ígérkező) esztendőre: jó kis muri, macsómeló volt!! Egyetlen erőtlen mondat azért hadd irányuljon honanyáink és -lányaink felé: bár továbbra is jelentős kisebbségben vannak a törvényhozásban, szerepük, súlyuk nem quantité négligeable.

Az előbbi ideális finálé helyett egyelőre matatás, sakkozás, kisded testcselek és mindenféle kifogásokkal körített vattázás folyik. Csatolt áruként ott a közös államfőjelölt kolonca, ami tudvalevő volt, hogy jóval nehezebb feladvány, mint a minisztériumok elosztása, a karcsúbb kabinet, vagy akár a kormányprogram fölötti kompromisszum. 

Ha prolongált patthelyzetet és fölös feszültséget eredményez a leendő közös jelölt profilja és rekrutációja, jobb lenne jegelni és január elejére hagyni. Különben elég komoly eséllyel a választók azt olvassák ki a tárgyalások stagnálásából, vagy akadozó jellegéből, hogy „már megint a konc a lényeg, sőt leköröz minden egyéb tétet”. 

Nem kizárt – de hangsúlyozom, ez mindössze hipotetikus felvetés –, hogy még mindig reménykednek egyesek abban, hogy kettesek vagy fél hármasok megharagszanak másfelesekre vagy négyesékre, és kihátrálnak a közös szándéknyilatkozatból. Ezzel meg kevesebb szeletre kell osztani a hatalom habostortáját, mi oly előnyös az asztalnál maradóknak. Lehet, hogy a lakoma kibicei, az ajtónállók által kicsempészett étlapot olvasva köpni-nyelni nem tudnak majd a meglepetéstől, és… teljesen másképp vélekednek erről az össznemzeti gurmandériáról. 

PS: Vegyük hozzá, mielőtt szalvétás kezünk letörli asztal fölött gyöngyöző homlokunkat, hogy elhangzott a vélemény, miszerint a négypárti, úgymond européer és nyugatbarát koalíció közös jelöltindítása még inkább elmélyítheti a romániai társadalomban kialakult dichotómiát, és egyben döntős hellyel kínálja meg a tavaszi újrajátszáskor a másik tábor csúcsjelöltjét. 

Mindehhez kívánok alapos megfontolást és… jó emésztést!

Borítókép: a bukaresti Victoria-palota terme