Megszületni
Minden asszonynak kell egyszer bár születnie az életben, tudja, úgy igazán, nem csezáriánával, hanem annak rendje szerint, normál, hogy es mondhatnám máskint, érti-e? Úgy tartják a régi öregjeink, hogy születéskor alul, felül kitisztul az anya. Kivet minden rosszat a testiből, s lelkiből, s olyan lesz, mint a tiszta lélek, mit világra hozott.
Sokesztendős beszéde évek óta forgolódik a lelkemben. Tavasz volt, korán reggel, ahogy lenni szokott, egy egyszerű hétköznapi tanácsolásból született.
Alul, felül? Forgattam sokszor az irányokat…
Fiam születésekor elképesztő mennyiségű keserű epétől szabadulva meg, azon a hajnalon megértettem beszédét. És már nem bántott, engedtem, ürüljön.
Sok keserűséget lenyelhettél, lelkem, az esztendőkön által, mondta volna, ha ott állt volna mellettem. Még tenyerét is éreztem a hátamon.
De szívesen elmesézném egy kora reggelen, hogy eszembe jutott beszéde.
Születni, megtisztulni, alul, felül, élni…
(2016. október 19., Frumósza)
Van úgy
Kisfiamat magamra kötöttem egy csodaszép karikás kendőbe, nagy levegőt vettem, s elindultunk a nővérkéje után az óvodába.
Félúton az út másik feléről int és szól át. Egy üres talicskát tol maga előtt meglepő könnyedséggel.
– Leányka vagy gyermek?
A kérdés, mit egy másik tud csak felülmúlni, miszerint leányka vagy kölyök?
– Gyermek! – kiáltok át, kezemmel átsimítom a pakkocskát.
Valamit mond, egészséget, úgy vélem, de hangját elnyeli egy robogó autó.
– Egészséget! – szólok, s haladunk a magunk útján.
Jöttünkben ismét találkozunk, immán egyazon felén az útnak. Talicskáját négy nagy téglával töltötte meg. Furcsa elemek, a belsejük kerek.
– Kéménynek, hornyának valók? – kérdem.
– Há’! – mondja.
– Nem nehezek? Jó erőben lehet, hallja-e, én meg sem tudnám mozdítani ezeket! – csodálkozom rá őszintén.
– Van az úgy, hogy bírni kell, ha nehez es, ha egyszer nincs kivel megosztani.
– Van az úgy… – ismétlem szavait, csak úgy magamnak.
– Tudja, én láttam kendet a televizorba, erőst szípen beszélt rólunk.
Hirtelen jobban megnézem. Karakteres arcát, barátságos, erős nézését.
– Ne mondja, hogy még egyszeres nem találkoztunk!
– Nem, így szemtől szemben egyszeres!
Pedig én biztos voltam benne, hogy ismerem.
Útban hazafele egy kezemmel a lányom ujjacskáit melengetve, másikkal a kisfiam hátát simítva arra a következtetésre jutok, hogy nem hiába került elém ez az asszony épp ezen a napon.
(2016. november 7., Frumósza)
Egyhetes testvérek – Akkor az úgy volt, hogy hívtál, s én jöttem (2016, Frumósza)
A SZERZŐ FELVÉTELE
