Az átalussza már az éjszakát? Ügyesen szopizik? Van már fogacskája? s ezekhez hasonló kérdések külső kényszerként hatnak a csecsemős anyukára. A totyogós szülőkhöz intézett kérdések pedig leginkább a pelus témát érintik. S bármennyire is próbálok anyaként a gyermekemre és az ő Igényeire figyelni, sajnos nem mindig tudok elvonatkoztatni az elvárásoktól.
Próbáltam tájékozott szülő lenni s a legtöbb témához kapcsolódó információt beszerezni. A könyvészeten túl igyekeztem minél több saját tapasztalattal rendelkező anyukát is kikérdezni: kinél hogyan, mikor, meddig, hányszor stb. zajlott a szobatisztává avanzsálás. Mint kiderült, nem csak a gyerekneveléses bibliográfia, de az anyukák, apukák tapasztalata is sok esetben egymásnak ellentmondó. Így rá kellett jönnöm, hogy ez bizony nálunk is egyedi forgatókönyv szerint fog zajlani. Ezzel nyugtatgatva magam, elkönyveltem, hogy – úgy, mint a kúszás, a járás, a beszéd – a bilizés is kialakul, amikor majd Matyi odafejlődik. A belenyugvást azonban nagyban nehezítette az, hogy néhányan a korban hozzá közelállók közül már ügyesen haladtak a szobatisztaság felé (anyukák, nagymamák ezt nem is próbálták elhallgatni), de az én fiamat nem foglalkoztatja a téma.
Próbáltuk a helyzetet lazán kezelni, néha megkérdezni a totyogót, hogy nem szeretne-e a bilibe pisikálni, vagy esetleg a vécébe pottyantani, mint a nagyok. A válasz azonban határozott NEEEEM vagy vigyorgó elmenekülés lett. De büszkén felvállalta azt is, amikor az asztal alá bújva éppen a pelusba produkált...
Azt biztosan tudtam, hogy kényszeríteni nem fogom. Szeptemberben azonban oviba készülünk, s tetszik vagy sem, oda csak szobatiszta nagylegényeket vesznek fel, így bízva a küszöbön álló nyári melegben (?!), elhatároztam: a pelus lekerül, lesz, ami lesz.
Ezzel aztán nagyon pörgős időszakot szabadítottam magamra: Pannának folyamatosan mehetnéke volt, intenzíven gyakorolta a járást, ehhez azonban legalább az egyik ujjamra szüksége volt. Matyi úgy érezte, pisikálnia kell, ezért rohantunk a bilire. Ott aztán kiderült, hogy téves riasztás, mehet tovább a játék. Aztán alig értünk ki az udvarra, jöhettünk is vissza átöltözni, a pisi ugyanis befutott.
Jó néhányszor eljátszottuk a jelenetet, biza volt olyan, hogy azt éreztem, vissza mindent! De egy hét után stabilizálódott a helyzet, nem kell pelus, a nagylegény már egyedül megy vécére. Élvezi az önállóságot, és azt, hogy a mesében olvasottak szerint ő is elbúcsúzhat, amikor a vizet lehúzza: szia pisi, jó utat!
Egyik alkalommal aztán amikor Matyi bilizett, Pannát pedig pelusoztam, arra lettem figyelmes, hogy miután a vécébe öntötte a bili tartalmát, a nagylegény belelógatja a bilit, úgy húzza le a vizet. Szigorúan rászóltam, hogy ne malackodjon, mire ő ijedten: de ezt Apa tanította, így nem prédikáljuk a vizet.
Nem tudtam nem szívből kacagni, s azóta is vigyázunk, hogy se mosogatásnál, se fog- vagy kézmosásnál ne préd(ik)áljuk a vizet.
