Ha péntek 13., kerüld a fekete macskát, ne utazz sehova, ne köss üzletet és ne adj Isten, hogy tükröt törj, mert hét év balszerencse vár reád – tartja a babona. Habár ez a dátum sokak által szerencsétlen napként van elkönyvelve, a filharmónia november 13-i hagyományos péntek esti hangversenyén mégis zsúfolásig megtelt az Egyetemiek Háza koncertterme, és a babonás hiedelmeknek nemet mondva, a közönség türelmetlenül várta a pillanatot, hogy Mozart várva várt Requiemje felcsendüljön. Miután a zenekar, valamint a Cornel Groza és Malicski Krisztián asszisztens által vezetett énekkar elfoglalta a helyét, és a négy énekes szólista is – Nardus Williams (szoprán), Veress Orsolya (mezzoszoprán), Toby Spence (tenor), és Cristian Hodrea (bariton) – pódiumra lépett, a kezdeti zsongásnak abban a pillanatban vége szakadt, amint Toby Thatcher karmester a magasba lendítette a kezét, hogy Mozart gyászmiséjének lelki mélységeit és szépségeit megossza a közönséggel.
Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) éppen a Varázsfuvolán dolgozott, amikor egy magát megnevezni nem akaró idegen jelent meg nála, hogy gyászmisét rendeljen tőle. A felajánlott sok arany kecsegtető volt a súlyos betegséggel küzdő Mozartnak, aki nemcsak elvállalta, de úgy érezte, a saját gyászmiséjét komponálja. Gondolom, senki számára sem ismeretlen a tény, hogy Mozart bármennyire is igyekezett, a Requiemet (d-moll, K 626.) már nem tudta befejezni. A művet Mozart halála után, egyik legkedvesebb tanítványa Franz Xaver Süssmayr fejezte be hűen alkalmazkodva a mester stílusához. A Requiem tételeinek összetartó erejét a megrázó erejű drámaiság és a mély áhítat harmóniája képezi. Ezen az estén Toby Thatcher a művészi sokszínűségre koncentrált, vezényletével Mozart Requiemjének drámai feszültégekben és megható pillanatokban gazdag tolmácsolásában mélyülhetett el a közönség. Az est szólistái nemzetközi és hazai sikereket elért fiatal, tehetséges énekművészek. Tetszett Nardus Williams (szoprán) meghitt, szép csengésű hangja és Veress Orsolya (mezzoszoprán) érett, meleg hangszíne, valamint a kettőjük harmonikus együttléte. A két férfi szólista Toby Spence (tenor) és Cristian Hodrea (bariton) hangja tiszta, határozott, erőteljes, hiányoltam viszont a meleg hangszínt, a meghittséget. A megrendítő erejű gyászmise előadásából kiemelném: a dinamikai árnyalatokban gazdag zenekari kíséretet, a kristálytiszta intonációjú énekkari letéteket, a melizmákkal ékesített virtuóz-drámai Kyrie tételt, a Dies irae tétel energiáktól fűtött megrázó erejét, a viaskodás és mennyei pillanatok közötti kontrasztot a Confutatis tételben, a Lacrimosa megható szépségét, amelytől eláll a lélegzet és imára kulcsolódik a kéz. Elgondolkodtató, mélyen megrendítő gyászmise, amelyet reménysugarat keltő hatalmas karfúga zár. Ki tudná megmondani, hogy ezen az estén, az élet és halál kérdéseire feleletet adó Requiem, Mozart halhatatlan remekműve hányadszorra töltötte meg hittel és reménnyel a hallgatók szívét?
