Szülinapra kapta Nagyapáéktól Richard Scarry Csúcsforgalom Tesz-Vesz Városban című könyvét, amely főnyeremény a járműrajongók számára. Az összes lehetséges és lehetetlen járgánnyal megismerkedhetünk meseolvasás közben. Így történt, hogy egyik alkalommal éppen azt az oldalt böngésztük, amelyiken Rolls Royce is szerepel. S amikor kimondtam a híres autómárka nevét, Matyi kérdőn rámnézett: de mijélt rossz?
Még mielőtt elkezdte volna az autó szót rendeltetésszerűen használni, a márkájuk szerint kezdte megnevezni a verdákat. Apának persze nagy szerepe volt ebben, hiszen ő nem csak szín vagy méret szerint különböztette meg a séta közben látott autókat, mint az amatőrök (értsd: anya), hanem profi szinten: az autómárkához hozzáfűzte a hosszabb-rövidebb kódokat is. Így amikor vezetés közben anyát már nem csak arra figyelmeztette a totyogó, hogy nééééé, busz vagy nééééé, rendőr-, mentő-, tűzoltóautó, hanem rákérdezett, hogy az milyenautó márkája mi?, anyától igencsak emelt szintű választ várt. Eleinte ügyesen trükköztem: égető-tűzpiros, mentazöld, mély-tengerkék vagy hupililás kék, de amikor egyszer Apa is meghallotta ezt a laikus választ, gyors tempóban megadta a megfelelően kódolt információt. Sőt habozás nélkül hozzátette azt is, hogy dízel vagy benzines. Én pedig megfelelő szemkörzéssel nyugtáztam, hogy felköthetem a gatyámat.
Amikor aztán láttam, hogy Matyi igen ügyesen felismeri az autómárkákat, sőt gyakran a pontos kódot is tudja, eldöntöttem, hogy taktikát váltok. Amikor rákérdez majd, hogy márkája mi ennek neve, visszakérdezek. Ő aztán büszkén villogtathatja tudását főleg, hogy még a márkákat, emblémákat elég jól felismerem, a „kódolvasásban” viszont nagyon nem jeleskedem. Szóval, amit mond, az éppen az, s akkor nem kell elmagyarázni, hogy miakkor?
Egyik alkalommal, amikor utazás közben kibámult az ablakon, elkiáltotta magát: nééé, máááált. El nem tudtam képzelni, hogy mit akar, de visszakérdezés után is ugyanazt a választ kaptam. A következő lámpánál aztán elénk húzott az igen nagy csodálatnak örvendő kicsi Smart. Így a hazafelé vezető úton kórusban sziszegtünk, hogy a nagylegény helyesen tudja mondani az autó nevét, de még ezek után is: ssssssz (szünet) mááált.
Amikor pedig a közeli játszótérre mentünk, s ott meglátott egy balesetet szenvedett autót, rákérdezett a nevére, én pedig büszkén mondtam, hogy Alfa Romeo, olasz autó. Egy kis ideig nézegettük a gyűrött motorháztetőt, aztán belefeledkeztünk a hintázásba, csúszdázásba. Következő alakalommal aztán amikor szóba került a játszóterezés, Matyi azt kérte, hogy az Alfamememlóhoz menjünk, ahol volt nagy pakk.
Történt aztán, hogy látogatóink érkeztek, s Matyinak egy ránézésre luxuskategóriájú kisautót hoztak. Az emblémája azonban annyira pici volt, hogy nem tudtam megállapítani a márkáját. A kis autóbolondom viszont mindenképpen meg akarta tudni, nem érte be azzal, hogy majd, amikor Apa hazajön, megtudja. Egyre csak kérdezte, hogy mimárkája, én meg kezdtem megelégelni, hogy nem tud belenyugodni, hogy sárga, így újra kézbe vettem, s rávágtam, hogy Ferrari. A totyogóm azzal továbbállt, mi felnőttek pedig folytathattuk a beszélgetést.
Aztán amikor Apa megérkezett, Matyi természetesen a legújabb szerzeményével fogadta már az ajtóban: nézd Apa, kaptam sárga Ferrarit. Erre Apa anélkül, hogy komolyabb erőfeszítést tett volna az autómárka leolvasására: ez nem Ferrari, kicsi Matyi, hanem Porsche.
Én a konyhából hallgattam végig a tanítást, nem kis szájhúzással. S nemsokára érkezett is a nagylegény, hogy elújságolja: képzeld el, anya, nem jó sárga Ferrari neve. Apa tudja, márkája Porsche. Te is megtanuljad.
