Groisz Gusztáv főbíró lánya, Kornélia (1845–1923) hilibi Haller Rezsőhöz ment férjhez 1864-ben, s e családból két polgármester is származott. A Haller nevet nagy múltú grófi család is viseli Erdélyben, ők a hallerkői előnév birtokosai. A hilibi Hallerek német származásúak, egyik ősük katonaként vetődött a Székelyföldre, s ott a hilibi Nagy családba nősült. Gyermekük, Sándor 1842. január 28-án írt könyörgő levelet Erdély Nagyfejedelemség karaihoz és rendjeihez, hogy kapjon nemeslevelet a maga és fia számára. Ekkor kapcsolódott a hilibi előnév a Hallerhez. Sándor fia, Ferenc 1791-ben jött Kolozsvárra, s itt beiratkozott a Királyi Líceum bölcsészeti tanfolyamára. Utóbb Selmecbányán elvégezte a Bányászati Akadémiát, s több erdélyi bányánál mérnökként szolgált. 1817-ben szélütés miatt nyugdíjazták, Kolozsváron telepedett le, s itt a Kőmál (Fellegvár) oldalán szőlőt vásárolt, és udvarházat építtetett. A szőlőművelésről 1834-ben könyvet is írt. Fia, Haller Sándor (1807–1884) bányatisztviselőként dolgozott különböző bányavárosokban. Feleségétől, klemensbergi Klemer Leopoldinától négy fia és három lánya született, közülük a két idősebb fiúról lesz szó.
Haller Rezső (1834–1907) Nagyszebenben végezte a jogakadémiát, s az ottani főtörvényszék előtt 1860-ban letette az ügyvédi vizsgát is. 1862-ben nyitott irodát Kolozsváron, 1875-ben az ügyvédi kamara megalakulásakor elnökké választották, s azután 1901-es lemondásáig ő vezeti a kolozsvári kamarát. Ekkoriban ügyvédi irodáját is átadja fiának, Haller Gusztávnak. Királyi tanácsosi címmel tüntetik ki. Jól menő irodájának és kitartó munkájának köszönhetően ő a város egyik leggazdagabb polgára. 1901-re felépítteti a Berde Mózes (ma F. Joliot Curie) utca 2–4. szám alatti kétemeletes bérházát, s a Majális (Republicii) utca 24. szám alatti villáját (sokáig az egyetem jogi kara működött benne). Megválasztották az EMKE és a Római Katolikus Státus jogtanácsosául. Az 1885-ben, 20 évesen öngyilkossá lett orvostanhallgató fia számára a lutheránus temetőben építtetett föld alatti kriptába temették.
Rendkívüli tanár, majd dékán és rektor
A második fiú, Haller Károly pályája szinte párhuzamosan futott a Groisz Gusztávéval, de magasabbra ívelt. 1836. október 14-én született Nagyszebenben, s 1853-ban tett érettségit a szatmári püspöki líceumban. Még az év őszén beiratkozott szülővárosa jogakadémiájára. 1856 őszén a szebeni Kincstári Ügyészségnél helyezkedett el, s a pesti egyetemen rendkívüli hallgatóként megszerezte a jogi doktorátust. 1863-ban felállítják Kolozsvárt a jogakadémiát, s a hat tanári állás egyikére beadja pályázatát. November 13-án kinevezik az ausztriai magánjog, kereskedelmi és váltójog, bányajog csoportosítású tanszékre rendkívüli tanárként.
Az egyetem megnyitásakor, 1872-ben az ausztriai magánjog tanszéket kapja. Ezt a tárgyat külön tanárra kellett bízni, mert Erdélyben továbbra is érvényben maradt az ausztriai jogrendszer, s csak fokozatosan módosították, egységesítették a magyar jogi normáknak megfelelően. Haller a tanítás mellett az egyetem életében is fontos szerepet játszott. Már a második tanévre dékánul választották, az 1880/81-es tanévben ő volt az egyetem rektora, majd 1890/91-ben újra a jogi kar méltatta a dékáni tisztségre. Rektori évének két kiemelkedő eseménye: 1880. október 17-én ünnepélyes keretek közt elhelyezték a Vegytani Intézet (most a földrajzi kar székhelye) alapkövét a Mikó-kertben – ezzel kezdődtek meg az egyetemi építkezések; 1881. január 4-én az uralkodó engedélyezte az egyetemi alapítólevél kibocsátását, s nevének felvételét az egyetem elnevezésébe: Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem. Rektori tevékenysége elismeréseként 1881. augusztus 1-jén a király a III. osztályú vaskoronarenddel tüntette ki. Az egyetemi tanár munkája akkoriban nem volt túl megterhelő, heti 5-8 óra előadást kellett tartania. A fő kurzus mindig az ausztriai magánjog valamelyik fejezete volt, s néha melléje beiktatott egy-egy nyilvános, közérdekű előadást vagy szemináriumi órát. Haller közkedvelt előadónak számított, aki sok példával színezte jogi fejtegetéseit. Diákjaival órán kívül is szívesen találkozott, nála a vizsga inkább beszélgetésnek tűnt. Két professzortársával, Berde Áronnal és Groisz Gusztávval együtt ő is az ünnepeltek közé tartozott 1888. október 11-én: mindhárman negyedszázada oktatták a jogtudományokat. Egyik tanítványa kezdeményezésére 1904. május 23-án 40 éves tanári jubileumát is megülték. (Az ebből az alkalomból összeállított, gazdagon illusztrált, 1906-ban megjelent emlékkönyv a várostörténet egyik forrásának számít.) Az újabb elismerés sem maradt el: 1904. december 1-jén a király a főrendiház tagjául nevezte ki. Miután 1904-ben második felesége, Szentkirályi Gizella (Szentkirályi Zsigmond polgármester lánya) is meghal, Haller 1905-ben nyugdíjazását kéri. A főrendiházi tagság amúgy is Budapesthez köti, úgyhogy többnyire ott lakik. Az egyetem mellett 1871-től a kolozsmonostori Gazdasági Tanintézetnek/Akadémiának is a tanára, a „hazai agráriális törvényeket” adja elő. Az 1878-ban megjelent Gazdasági jogisme című tan- és kézikönyve három kiadást is megért, szerte az országban használták.
Sétatéri tó, lövölde, tornavívoda, szépítőegylet
Haller a város történetébe főleg kezdeményezéseivel írta be nevét. 1865-ben választották a százfős városi tanács tagjául (centumpáter lett), s ettől fogva minden várost érintő kérdésben hallatta a hangját. Első sikeres szereplése a Sétatér kiépítésével kapcsolatos. Az 1827 óta terjeszkedő városi sétahely az 1860-as évekre nagyon elhanyagolttá vált. 1865-ben megalapítja a Sétatér Egyletet, amelynek alapszabályát is kidolgozza. 1869-től mint igazgató visel gondot a parkra. Az ő ötlete a sétatéri tó kiásása, a tavon télen korcsolyapálya létesítése. 1869-ben a Sétatérrel szomszédos lövölde megépítését javasolja. Ez 1873-ban fel is épül, ekkor Haller lemond a Sétatér Egyletben viselt tisztségéről, s a Kolozsvári Lövészegylet elnökéül választják. 1867-ben egy tornászegylet felállításának szorgalmazója, majd segítségével épül fel 1872-ben a kolozsvári tornavívoda a Széchenyi téren (ma a Vásárcsarnok áll a helyén). 1872-ben egy bizottság élén bejárja az egész várost, hogy javaslatokat tegyenek a közterületek jobb hasznosításáról. Már 1874-ben javasolja Kolozsmonostor egyesítését Kolozsvárral – erre csak 1895-ben kerül sor. 1880 júniusában a Mátyás-szülőház és más fontos épületek emléktáblával való megjelölésére készít tervezetet. 1883-ban pedig vezetésével jön létre a Kolozsvári Szépítőegylet, amely a város legtekintélyesebb polgárait vonja soraiba, s célkitűzések egész sorát fogalmazza meg. Ilyenek a Trencsin (Bocskai, ma Avram Iancu) tér parkosítása, a Fellegvár oldalának fásítása, utcafrontok megállapítása, a Főtér rendezése, a temető gondozása, a Szamos-part fásítása, emléktáblák kihelyezése, piszoárok létesítése.
Két fog híja, kétévnyi polgármesterség
Városatyaként Haller a szabadelvű (kormány)pártnak volt a tevékeny tagja. Így, amikor kiírták az 1884 júniusi országgyűlési választásokat, Haller az egyik választókerület elnöke lett. A képviselőjelöltek vasútállomásról történő júniusi bevonulásakor az ellenzéktől felbérelt suhancok kőzáporral fogadták a kocsisort. Maga Haller is követ kapott az arcába, két fogát vesztette el. A botrány következtében Minorich Károly polgármester kénytelen volt lemondani. A szabadelvű pártiak Hallert kérik fel a polgármesteri szék betöltésére. 1884. július 18-án megválasztják polgármesternek. Az egyetemről – miniszteri jóváhagyással – szabadságoltatja magát. Megválasztása előtt Haller pártsemlegességet ígér, s ehhez ragaszkodik is, csak a város érdekeit tartja szem előtt. Nem egészen kétévnyi elöljárósága idején nagy alkotásokra nem kerülhetett sor, de sikerült néhány folyamatot lezárnia, másokat elindítania.
Főtérrendezés, utcaszabályozás, közfürdő, zsinagóga
Ő zárta le a Nagypiac–Főtér dísztérré alakításának előmunkálatait: lebontották a templom köré épített szedett-vedett üzleteket. A városfalak keleti szakasza előtti sáros tér északi felének parkosítását 1885 márciusában kezdték el fák ültetésével, létrehozták a Kissétateret. 1923-tól ennek helyére épül fel az ortodox katedrális. Ugyancsak Haller idejében állapították meg a tér keleti oldalának a frontvonalát, s jelölték ki a helyét, ásták ki az alapját az Erdészeti Igazgatóság (most ortodox püspökség) és a pénzügy palotáinak. Az állomás felé vezető főútvonalon épülő vashíd tervét is ekkor dolgozták ki, s végezték el az építéshez szükséges utcaszabályozást. A várfal egy szakaszának lebontását követően a Fogoly (ma Potaissa) utcát – a Kis-Búza utca folytatásában – összekötötték a Külső-Torda (utóbb Petőfi) utcával. Az addig csak a belvárosra korlátozódó légszeszvilágítást kiterjesztették Kolozsmonostorig és az állomásig. Rendezték a Szamos és a Malomárok partját, a belvároshoz közel eső részeken fakorlátot építettek a part mentén. A Malom utcában megnyílt a városi közfürdő. Beindult a közvágóhíd építése. Tárgyalásokat kezdtek városi vízvezeték létesítésére, de ennek megvalósulására még egy évtizedig kellett várni. A neológ izraelita hitközség megkapta templomépítésre a Nagy (Horea) utcai Domokos-féle telket, ahová aztán felépítették a ma is álló zsinagógát. A város fedélcserépgyárat létesített. A korábban hozott szabályrendeletnek megfelelően rendezték a Házsongárdi temetőt. Új építési szabályrendeletet hoztak, s megalkották a zsibáruskodásra, cselédszerzésre, kéményseprésre, hordári munkára vonatkozó városi törvényeket.
A polgármestereket hatéves ciklusokra választották. 1886 áprilisában járt volna le Minorich szolgálata. Így újabb hat évre kiírták a választást. Haller helyzete bizonytalan volt, mert az egyetemtől nem igényelhetett hatévnyi szabadságot, pártja sem állt egyértelműen mögéje, így lemondott az újabb kandidációról. Albach Géza törvényszéki bírót választották új polgármesterül.
Az EMKE alapítója
Haller polgármesteri idejének legfontosabb tette az Erdély(rész)i Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megalapítása volt. Az 1880-as években egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a magyarság asszimilálódását meg kell akadályozni, az egyre nyíltabban terjesztett dákoromán elmélet ellen fel kell lépni. Mivel az állam ilyen irányban nem tett semmit, egyesületi úton kellett kezdeményezni. Haller 1884. december 27-re hívta össze az első értekezletet a városházára. 1885. április 12-én tartották az alakuló ülést a Redut nagytermében, majd az alapszabályok miniszteri jóváhagyását követően augusztus 31-én sor került a szervezkedő gyűlésre, ez már országos érdeklődést keltett. Elnökül gróf Bethlen Gábor főispánt, egyik alelnökül Hallert, titkárul Sándor Józsefet választották. Ekkor már 6000-nél több taggal, 122 000 K vagyonnal a korabeli Magyarország legnagyobb egyesületét hozták létre. Haller egy konfliktus miatt 1889-ben lemondott az ügyvezető alelnökségről. Utóbb, 1897-ben az EMKE örökös tiszteletbeli tagjául választották.
Erzsébet sétaút, Erzsébet-mellszobor, Erzsébet híd
Az 1890-es években Haller köztevékenysége főleg a szépítőegylethez kötődik. 1900-ban kiépíttetik a Fellegvárra felvezető 420 m hosszú Erzsébet sétautat. A következő év júniusában a sétaút közepe táján leleplezik a meggyilkolt Erzsébet királyné díszes talapzatra állított Stróbl Alajos-féle mellszobrát, 1902 augusztusára pedig megépíttetik a Sétateret az Erzsébet sétaúttal összekötő 35 m hosszú gyalogos vashidat, amelyet szintén Erzsébetről neveznek el. Haller gyűjtőmunkájának is szerepe van a Mátyás-szobor 1902-es felállításában, a Szent György-szoborbizottságnak pedig ő az elnöke. Az 1904-re elkészült kolozsvári másolatot ő adja át megőrzésre a város akkori polgármesterének.
Az Erzsébet híd felavatás után (Haller-emlékkönyv)
Minden kolozsvári szervezkedésnél ott volt
Hallernek jóformán minden kolozsvári egyesülethez, szervezkedéshez köze volt. Az 1886-ban létrehozott kolozsvári Unió Szabadkőműves Páholy egyik alapítója. Az 1890-ben létesült Kerékpáros Egylet első elnöke, az 1891-ben alakult Önkéntes Mentőegylet elnökéül is őt kérik fel. A Kolozsvári Kereskedők és Kereskedő Ifjak Társulatának 1888-tól nemcsak elnöke, hanem állandó előadója a téli vasárnap délelőtti tanfolyamokon. Néhány itteni jogi és közgazdasági népszerű előadása nyomtatásban is megjelenik.
Meglepő, hogy 1902-ben Haller a polgármester rövid idejű helyettesítésére vállalkozott. Az alpolgármester ellen éppen kivizsgálás folyt, Szvacsina Géza polgármester pedig üdülőhelyen kezeltette magát. Valakit átmenetileg a város élére kellett állítani, s párttársai úgy találták, hogy a polgárság leginkább Hallerben bízik. Így a törvényhatóság április 11-én megválasztotta helyettes polgármesternek, s rögtön letétette vele a hivatali esküt. Pár nap alatt alig néhány intézkedést foganatosíthatott. A kormány figyelmeztette a városvezetést, hogy a törvény szerint mindaddig nem választható helyettes polgármester, amíg tényleges, beiktatott élő polgármestere van a városnak.
Haller nyugalomba vonulását minden bizonnyal az is siettette, hogy nyelvdaganata jelentkezett, amelyet 1906 elején a kolozsvári sebészeti klinikán megoperáltak, de ezután már alig volt érthető a beszéde. Úgyhogy a főrendiház gyűlésein is csak néhányszor vett részt. Kolozsvári házát (Majális u. 4. sz.) már korábban eladta, azt a Diákművelődési Ház felépítésekor aztán le is bontották. 1909-ben végleg a pénzügyminisztérium fogalmazói állását betöltő Károly fiához költözött Budapestre. A kolozsvári törvényhatóság 1909. november 20-i közgyűlésén olvasták fel Haller Károly levelét, amelyben lemondott a 45 éven át viselt törvényhatósági bizottsági tagságáról. Érdemeit jegyzőkönyvileg örökítették meg, majd 55 aláírásos javaslat alapján megválasztották a város díszpolgárául. Egy ideig remélték, hogy a díszesen kiállított oklevelet Kolozsvárt nyújthatják át a kitüntetettnek, de amikor állapota romlásáról érkeztek hírek, Eszterházy László városi főjegyző vezette héttagú küldöttség utazott a fővárosba, s november 6-án adták át fia Koszorú utcai lakásán az oklevelet.
Szobrát tervezték, mára sírköve sincs
Haller halálhíre 1911. február 8-án érkezett Kolozsvárra. A gyászjelentés szerint február 7-én éjjel 11 órakor érte a halál, beszentelés után Kolozsvárra szállítják, s itt február 10-én délután a halottas kápolnából kísérik utolsó útjára. A családon kívül az egyetem rektora és tanácsa, a jog- és államtudományi kar, a városvezetés, az EMKE igazgatóválasztmánya, valamint a Heinrich-féle szappangyár külön gyászjelentést adott ki. A temetésen megjelent a város minden notabilitása a fő- és alispántól kezdve a rektorig. A város nevében a betegeskedő polgármester helyett Fekete-Nagy Béla tanácsos búcsúzott, az egyetem jogi karának részvétét Kosutány Ignác professzor tolmácsolta, az EMKE-direktórium nevében Márki Sándor mondott búcsúszavakat. Hallert felesége sírjába temették. Valamennyi helybéli napilap főhelyen méltatta az elhunyt érdemeit.
A legtalálóbban és legtömörebben az Erdélyi Irodalmi Társaság folyóirata, az Erdélyi Lapok február 15-i száma összegzett: „Egy nagy tevékenységben eltöltött hosszú és nemes élet záródott le Haller Károly halálával. Tudósnak készült, egy emberöltőn át tanára volt az egyetemnek, de nem tartozott azok közé, akik elzárkózva az élet követelményei elől könyveik közé temetkeznek. Haller arra született, hogy tudásával, mozgékonyságával polgártársainak vezetője, nagy eszmék harcosa, minden szép és nemes lelkes istápolója legyen. Munkás, fáradhatatlanul munkás életet élt. Kolozsvárnak közéletében mint centumpáter és mint polgármester nagy tevékenységet fejtett ki épp azokban az időkben, midőn a város új átalakulásra készült. Az ő eszére, tapasztalataira, munkájára akkor volt legnagyobb szükség, és Haller készen állott mindenkor, hogy küzdjön, dolgozzon, fáradozzon. […] Alig van olyan egyesület Kolozsvárt, melynek kezdeményezője, vagy legalább is vezető szelleme ne Haller Károly lett volna. Sok felső elismerés és polgártársai szeretete jutalmazta munkásságát. Ez a szeretet kísérte sírjába is a derék polgárt, a kiváló tudóst, a nemes embert.”
Haller Károly nevét alig lakott bükki zsákutca viseli Kolozsváron
Még a temetés idején mozgalom indult Haller kolozsvári szobrának a felállítására. Ez nem ért célt, de 1913-ban a Trefort és a Majális utcákat összekötő keresztutcát róla nevezték el. (Néhány év múlva az új hatóságok Ion Creangă román írót méltóbbnak találták az utcához.) Házsongárdi sírját az 1970-es évek közepén egy még élő állomásfőnöknek utalták ki, aki a márványoszlopról letöröltette Haller és felesége nevét. Szerény elégtétel, hogy 2008 táján a városi elöljáróság egy, a bükki oldalban kiépülő, alig lakott zsákutcát nevezett el róla.
