Napjaink valósága a nyugati civilizáció megrendülése

– Az idei, immár 34-ik kiadásához érkezett Koinónia tábort Szorongó civilizáció? – Szorongatott civilizáció? Avagy az árulásról témakörrel hirdették meg. Milyen megfontolásból választották ezt a témát?

– Az idei tábor kérdésfelvetésével a zsidó-keresztény kultúra mai helyzetére reflektáltunk. Az árulás a választott tematikánk kulcsszavaként merült fel, hiszen zsidó-keresztény nézőpontból jelenünk egyik meghatározó kérdése: mindaz, ami kívülről ér bennünket, vajon eredendően nem belülről indult-e voltaképpen el? Kérdés az is, hogy ennek a civilizációs szorongásnak, amit mindannyian érzékelünk, mi lehet a tulajdonképpeni forrása? Olyan előadók köré próbáltuk felépíteni a tábor programját, akiknek a mondandója idősek és fiatalok számára egyaránt releváns lehet. 

– Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a civilizációs szorongással összefüggő árulás akár magunkban, a nyugati civilizáció keresztényeiben is kezdődhet? 

– Igen – de nem kijelentés, hanem a kérdés felvetése szintjén: vagyis, mi az, amit elárultunk, amit nem ápoltunk megfelelő körültekintéssel, mi az, amit mi értéknek gondolunk ebben a – zsidó-keresztény alapokra épülő nyugati – gondolkodásmódban, hitvilágban, vallási térben, de nem sikerült átadnunk azoknak, akik utánunk következnek. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a keresztény vallás missziói vallás – és két évezreden át ez a vallás nem a félelem nézőpontjából tekintett a világra, hanem a világot a teremtés, az isteni szeretet kiáradása terepének tekintette. 

– Előadások, kisebb-nagyobb csoportos beszélgetések hangzottak el a tábor folyamán. Milyen megállapításokat, következtetéseket lehetne ezek nyomán összegezni?

– A tematikát többféle nézőpontból közelítettük meg: első nap Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus volt a meghívottunk, akinek az Árulás nemzedékről-nemzedékre címmel tartott előadása elegáns és mély megközelítése volt annak, hogyan adjuk át azokat a dolgokat családon belül, személyes kapcsolatainkban, amelyeket nem szeretnénk átadni, mivel negatívnak tartjuk őket. Az ember ugyanis jellemzően ragaszkodik ahhoz, hogy csak a pozitív dolgokat adja át a következő nemzedéknek. Az előadás pedig pontosan arról szólt, hogyan válnak mindezek észrevétlenekké, és hogy valójában az átadás elmaradásának eredményeként a gyermekeinket nem védjük meg olyan dolgoktól, amelyektől megvédeni kellene.

Továbbá, ha Kendeffy Gábor vallásfilozófus, Augustinus-kutató (a 354-ben született Aurelius Augustinus, Szent Ágoston püspök, a nyugati kereszténység egyik legbefolyásosabb filozófusa – szerk.) előadására gondolok vissza, ő arról beszélt, hogy Augustinus filozófiája mennyire érvényes ma is, hogy ezekkel a gondolatokkal, a nyugati kultúra mostani állapotát tekintve, milyen értelemben tud tükröt tartani nekünk. Szövegeket elemzett nekünk, egyszóval rendkívül izgalmas volt az előadása. 

Kiemelném Tatár György előadását is, aki az egyik, ha nem a legjelentősebb vallásfilozófusa a kortárs magyar kultúrának; ő az irodalom erejére hívta fel a figyelmet – arra, hogy nem biztos, hogy a valóság, hanem inkább a fikció alakítja az életünket. Rámutatott arra, hogy mennyire erős az elbeszélés szelleme, és hogy érdemes kritikai módon viszonyulnunk a saját hagyományunkhoz is.

Az előadók sorában volt Kis Zoltán is, aki Kolozsváron végzett a kilencvenes években és most az Intel Corporation amerikai vállalatvezető kutatómérnöke – ő a mesterséges intelligenciáról, kutatási területéről beszélt.

Fontos volt számunkra, hogy végig ott volt velünk Fabiny Tamás evangélikus-lutheránus teológus és püspök, akinek többször szóba került a Júdásról írt kiváló könyve, tudományos meg­alapozottságú habilitációs dolgozata (Júdás, az elveszett tanítvány – szerk.), és amit be is mutattunk, egy nagyon elmélyült és izgalmas beszélgetés keretében. 

Az előadások és kiscsoportos beszélgetések mellett élményt, tanulságot jelentettek a személyes beszélgetések. Csodálatosan szép kirándulás-napunk is volt, Daray Erzsébet geográfus vezetésével; filmet néztünk közösen, Csibi Lászlónak egy dokumentumfilmjét, majd beszélgettünk róla. 

Zenei estben is volt részünk: Rabovay Júlia hegedűművész gyönyörű koncertet tartott, amelynek során nemcsak a zene, hanem Angelus Silesius (1624-ben született német katolikus költő és misztikus teológus, a barokk katolikus líra mestere – szerk.) költészete is megelevenedett. Szép élmény volt Balla Gergőnek, a Platon Karataev együttes frontemberének, és édesanyjának, Hegedűs Gyöngyi költőnek az estje is. Izgalmas volt látni, milyen mély dialógus zajlott a költő édesanya és a zenész fia között, amikor irodalomról, hagyományról beszélgettünk – anya és fia egyaránt lelkész gyermekeként született, sőt, Balla Gergő többnemzedékes lelkészgyerek.

Ez egy interdiszciplináris tábor, amelynek szellemében törekszünk arra, hogy lépjünk túl az egyes szakmák zárt nyelvezetén, hogy úgy kommunikáljunk, hogy mindenki számára átélhető és élvezhető legyen a szakma, amit űzünk.

– A Koinónia tábornak immár komoly hagyománya, mondhatni történeti emlékezete van, hiszen idén már 34-ik kiadását szervezték. Első alkalommal, több mint három évtizeddel ezelőtt a Lesi-tónál gyűltek össze értelmiségiek, közös gondolkodásra vágyó, vallásos lelkületű emberek. Hol van ma a helye a közösségünkben a tábornak, milyen kontextusba helyezné? 

– A táborba nem csak hívő vagy keresztény emberek járnak el; ebben az értelemben sem szeretnénk bezárkózni. Szempont számunkra, hogy valóságos közösségi beszélgetések alakuljanak ki, mint ahogyan fontosnak tartjuk az egyetemisták, a diákság jelenlétét is. Valóban, 1991-ben indult a tábor; első alkalommal ott volt például Esterházy Péter is a két gyermekével. Attól kezdve a magyar irodalom, filmművészet, képzőművészet, színház úgymond nagyjai, legjobbjai megfordultak a Koinónia táborban, Forgács Péter filmrendezőtől elkezdve Mihai Măniuţiuig. A filmeket egyébként mindig úgy tűzzük a tábor műsorára, hogy a készítőik is ott vannak.

Ugyanakkor, minthogy a tábort Péter lelkésztestvéremmel együtt szervezzük, a rendezvénynek a kezdetektől étosza volt, hogy a teológiai beszédmódnak teret adjunk. Úgy látjuk ugyanis – azzal együtt, hogy senkit nem szeretnénk bántani –, hogy teológiailag nem vagyunk túl műveltek, bár nyereségünkre szolgál, ha a teológiai beszédmód a közbeszédet áthatja. 

Mindezek mellett, ebben a táborban nem a felekezeti elkötelezettség a legfontosabb, hanem az, hogy valóságos beszélgető szituációkat hozzunk létre. A mi látásmódunk szerint a nyugati, a zsidó-keresztény kultúra a bibliai elbeszélés kultúrája, ezért fontos számunkra, hogy a Szentírást értelmező előadások is elhangozzanak. Ilyen volt például idén a Tatár Györgyé, aki kiváló ismerője az újszövetségi görög és a héber Biblia nyelvének. 

Volt olyan alkalom például, hogy Röhrig Géza (színész, író) is velünk volt, és az egyetemistáknak nagyon élénk beszélgető-csoportokat szerveztünk. Barabási Albert László is adott elő nálunk, és ő is külön időt szánt arra, hogy csak a diákokkal beszélgessen. Az egyetemi hallgatók kiemelt helyzetben vannak mindig, lehetőséget adunk nekik arra, hogy a különböző tudományterületek művelőivel csak ők beszélgessenek, s ezekről a beszélgetésekről úgymond „kizárjuk” a „felnőtteket”, hogy a fiatalok minél szabadabban, nyitottabban nyilvánulhassanak meg.

A tábornak különlegessége, hogy közösségi szervezésű, és nyáriegyetem jellege mellett spirituális közeget is nyújt, amely nem kötelező senki számára. 

Ugyanakkor, szervezőkként ugyanúgy kifizetjük a részvételi díjat, mint bárki más, mivel, érzésünk szerint, ha így teszünk, az függetlenséget biztosít számunkra. Próbálunk pályázni is, és ezek a pénzek azt a célt szolgálják, hogy a részvételi díjat úgy alakíthassuk, hogy családok is eljöhessenek. 

Értelmiségi családokban sok esetben külön konferenciákra, nyári egyetemekre jár a férj, külön rendezvényekre a feleség; mi azt szeretnénk, hogy az általunk nyújtott interdiszciplináris közegben családként lehessenek jelen. 

Idén tartottuk egyébként először Kalotaszentkirályon a beszélgetés-akadémiánkat; ez egy egészen különös kísérlet volt, de örömmel mondhatom, hogy nemcsak használtuk az ott rendelkezésre álló lehetőségeket, hanem a közösség valóban befogadott bennünket. Eljöttek az előadásokra, a koncertekre, esti programokra is, és ez külön örömet jelentett. A református egyház, Lukács Endre lelkész és felesége, Margit nagy szeretettel fogadott, több program a templomban zajlott. 

– A jövő évi tábor tematikájában már gondolkodtak? Maradna a kalotaszentkirályi helyszín?

– A jövő évi témáról még nem tudok semmit mondani, egyelőre felmérjük a visszajelzéseket. Boldogok volnánk, ha jövőre is Kalotaszentkirályra mehetnénk vissza; terveink szerint jövőre nagykoncertet vinnénk ki a táborba, és az sincsen kizárva, hogy színházi előadást is, illetve szabadtéri filmvetítésben is gondolkodunk.

A Koinónia tábor szellemi hagyatéka a forradalom előtti, nyugati kárpátokbeli, Lesi-tói keresztény értelmiségi táborhoz nyúlik vissza, amelynek fő mesterei Visky Ferenc, Karczagi Sándor, Szilágyi Sándor, Papp Antal, Széplaki Kálmán hitük miatt börtönt ült református lelkipásztorok és hívek voltak. A hét napon át tartó, multidiszciplináris, szabadegyetem jellegű, a Pulzus keresztény innovációs platform szervezésében megvalósuló tábor helyszíne idén Kalotaszentkirály, az ottani Ady Endre Elméleti Líceum és a Kalotaszentkirályi Református Egyházközség volt. Az eseménnyel a szervezők erdélyi és magyarországi egyetemi oktatókat, hallgatókat, a kultúrában, civil szférában, művészet terén tevékenykedő értelmiségieket szeretnének megszólítani, örömmel fogadják a családokat, több generáció képviselőit.