Minierdők, falfestmény, okostemető a legnépszerűbb tervek

Kevésbé ötletbörze, inkább prioritásverseny a részvételi költségvetés

Minierdők, falfestmény, okostemető a legnépszerűbb tervek
Lezárult a szavazás a kolozsvári részvételi költségvetésben futó tervekre: az akár három négyzetméteren is megvalósítható városi minierdő határozottan megnyerte a szavazatversenyt (az őt követő projektnél közel kétszer több szavazattal). Szigorúan véve azonban a tervek mintegy felének semmi keresnivalója sem lenne a részvételi költségvetési folyamatban, hiszen azok egy körültekintő önkormányzat és állami vagy magánvállalat alapvető kötelezettségei közé tartoznak vagy országos fejlesztési programokban pályázhatók, mint pl. járdák szélesítése, iskolai sportpályák kialakítása, óvodák portalanítása, buszmegállók árnyékolása stb. A közösségi biciklihálózat újabb állomásainak kialakítása az adott önkormányzati szolgáltatással megbízottak munkafeladata kellen hogy legyen, a Házsongárd digitalizálása a temetőigazgatóságé, a részvételi költségvetés pedig maradhatna az eredeti lakossági ötleteknek, amilyen idén a minierdő, a napóra, falfestmények.

Az ideális önkormányzati munka részét képezi a terepmunka, a hétköznapi helyzetek megfigyelése, fejlesztési lehetőségek azonosítása, szükségletek-igények felmérése, aztán ehhez igazodó projektek kezdeményezése a szükséges költségvetés elkülönítésével. A részvételi költségvetés így az önkormányzati döntésekhez közvetlenül hozzá nem férő lakosságtól származó eredeti, hiánypótló, kreatív ötletek megvalósítását szolgálná. Jelen helyzetben azonban nem több a prioritásokat rangsoroló eljárásnál, eszköznél.

Nézzük a kártyás rendszerben kölcsönözhető biciklik állomáshálózatának bővítését: a korlátozottan ingyenesen igénybe vehető szolgáltatást az önkormányzat biztosítja, természetes lenne hát feltételezni, hogy idővel a város egészét kiszolgáló hálózatot fognak kialakítani. Ha az Irisztelepen fokozottan igényli és évek óta hiába várja a lakosság, akkor a bicikliállomás létrehozását szorgalmazó részvételi költségvetési projektet – ha már a városházi illetékeseknek nincs kapacitásuk a szükségletek felmérésére – egyszerű kérvényként kezelve átirányítani.

Hasonlóképpen a temető ügyintézői szolgáltatásainak digitalizálása szintén az illetékes önkormányzati osztály és a városháza feladata lenne, ahogyan az ehhez szükséges költségvetés elkülönítése is – elméletileg. A gyakorlatban azonban tekintélyes szavazatszámot (355) nyert az a részvételi költségvetési projekt, amelynek részeként a temetők digitális térképét, valamint a temetői ügyintézést lehetővé tevő online felületet kidolgoznák. Ilyen mobilalkalmazás égető szükségességét tette nyilvánvalóvá a koronavírus-járvány, amikor az utazási korlátozások igencsak megnehezítették a kolozsvári temetőügyeikben halaszthatatlanul eljárni kényszerülő külföldön élő sírhelytulajdonosok dolgát. Bár a kétségtelenül hasznos kezdeményezés nagyon időszerű és szükséges, azt hozzá kell tennünk, hogy civil kezdeményezés eredményeként maga a digitális temetőtérkép egyébként már létezik: a Házsongárd Alapítvány honlapján elérhető adatbázis alapján GPS-es készülékünkkel tízméteres eltéréssel megtalálhatjuk a jelentősebb házsongárdi sírhelyeket. Mindazonáltal alighanem nagyon sokan várjuk ennek a 300 ezer eurós költségvetésre jogosult tervnek a megvalósulását, hiszen így az online kifizetések lehetőségén túl a szerződésekkel kapcsolatos részleteket is követni lehet majd, és figyelmeztetést is kapunk a sírmegváltási határidők lejárta előtt.

Az önkormányzat nem közli a részvételi költségvetési projektek kezdeményezőinek kilétét, így nem tudni, kicsoda vagy milyen szervezet áll az egyes projektek mögött, és esetleg milyen (akár gazdasági) érdekek fűződhetnek hozzájuk. Bár haladó és feltétlenül támogatásra érdemes (negyedik legnépszerűbb a szavazatszámok szerint) az óvodák, bölcsődék (és szőnyegeik, matracaik, párnáik) portalan takarítását ígérő egészségkímélő ötlet, ezek az intézmények – attól kezdve, hogy nincs belőlük elég – jóval banálisabb problémákkal szembesülnek, mint a Rainbow vizesporszívó-család hiánya, így aztán nem is biztos, hogy mindenhol lenne elegendő személyzet ahhoz, hogy a hatékonysághoz szükséges minimális időközönként működésbe helyezze a szupergépeket.

Mégis örömünkre szolgálhat például a legtöbb (675) szavazatot nyert minierdők terve. Nagyszerűsége abban rejlik, hogy a mifelénk még ismeretlen Miyawaki-módszert alkalmazná, amely gyorsan tud erdőket kialakítani. Akár néhány négyzetméteren is létre lehet hozni így kiserdőket, ami jelentős előny a súlyos helyszűkével küszködő Kolozsváron. A kiszemelt területen többféle őshonos fafajtát ültetnek sűrűn, négyzetméterenként három példányt. A fényért versengve a fiatal fák jóval gyorsabban növekednek, így néhány éven belül már erdőt alkotnak. A módszer feltételeinek betartásával telepített minierdők csak az első években igényelnek fokozottabb odafigyelést. Előnyei nyilvánvalóak: megkötik a szén-dioxidot (16-szor többet, mint a természetes erdők), csökkentik a levegő- és zajszennyezést, a hőmérsékletet, és látványuk kedvezően hat a lakosság mentális egészségére, rovarok, madarak menedékéül szolgálnak stb. Telepítésükbe a közösség is bevonható (pl. a gyerekek), hiszen akár iskolaudvaron is kialakíthatók. A kezdeményezők a charleroi-i (Belgium) Athenee Royale a Gilly iskolával példálóznak, ahol 2020-ban önkéntes tanárok és diákok 450 darabját, húsz különböző fajtát ültettek egy 150 négyzetméteres területen. Magyarországon is találkozhatunk Miyawaki-erdőkkel, Budapesten például a Boráros és a Zsigmond téren is.

A segítő munkát végzők előtt tisztelegne a rohammentős és sürgősségi osztályon dolgozó orvosok részéről érkező kezdeményezés, amely tűzoltóknak, orvosoknak, nővéreknek, asszisztenseknek mondana köszönetet kreatívan: alkotóművészek által tűzfalakra készített festmények révén. Ilyen országosan egyedülálló kezdeményezés ugyanakkor vonzóvá tehetné ezeket a foglalkozásokat, fokozhatja az érdeklődést a mentőtevékenységek iránt, és ösztönzően hatna az ágazatban dolgozókra. A 90 ezer eurós keretköltségvetésű kezdeményezésre 341 szavazatot adtak le.

Figyelemre méltó ötlet a napóra hangulatos köztéri bútorzatként való elhelyezése közterületen. A szemet gyönyörködtető kivitelezésű napóra kiváló lehetőséget kínál a különféle tudományterületek gyakorlati megfigyeléséhez, a kezdeményezők hangsúlyozzák edukatív jellegét – látványosan szemléltetné a nap járását, az égtájak fogalmát stb. Közel kétszáz szavazattal valószínűleg támogatást nyer az a javaslat is, amely tartós változatra cserélné a Györgyfalvi és Monostor negyedi két nagy sporttelep, valamint a Rózsák parkja kosárlabdapályáinak palánkjait és gyűrűit. (Azért mégiscsak jobb lett volna a nemrég elkészült két új sporttelep építésekor kikérni profi kosárlabdázók véleményét…)

Hétfőn értesülhetünk arról, mely terveket fogja megvalósítani az erre a célra elkülönített költségvetésből az önkormányzat, maga a kivitelezés pedig 2023-ban kezdődik.

(Borítókép: A minierdők telepítésébe a közösség is bevonható / Illusztráció)

promedtudo2Hirdetés