A mai gyerekek nem tudnak semmit. A helyükben én nem így csinálnám, ha ennyi lehetőségem és szabadidőm volna. Cserélnék is ezekkel a mai gyerekekkel. A gondtalan élet… Bezzeg, amikor én voltam annyi idős!
Tudod, mit kért Ildiéké gyereknapra? Telefont. Én nem telefonoztam nyolcévesen. Hogy akkor nem volt ilyen érintőképernyős okosmasina? Nem az a lényeg, ne forgasd ki a szavaimat. Ha lett volna telefonom, akkor se telefonoztam volna. Én irigy? Ezekre? Ne nevettesd magad!
A telefon arra van, hogy hívják egymást az emberek. Kit hívnak ezek? Jaj, hogy játszanak rajta? A telefonon. Milyen világot élünk, hallod-e! Nem ez a játék, hogy ott simogatják s nyomogatják a kütyüt. A játék az, amikor kergetik egymást, tiszta kosz lesz a ruha, sárosak tetőtől talpig, kimennek a patak mellé, építik a gátat, fogják a békát, tudod te, az ilyen rendes dolgok. Na, az a játék! Bújócska, fogócska, esetleg társas, de abból se a mai hülyeségek. Nem arról van szó, hogy nem tudnám megérteni, csak egy ilyen fölösleges időtöltést így elkomplikálni… Minek? Ahelyett olvashatnának valami szépet. János vitéz, Toldi, Az arany ember, hogy művelődjenek. De nem, ezek ilyet nem olvasnak. Hogy igen!
Erről jut eszembe: tudod, mit kért Sárikáéké gyereknapra? Könyvet. Az ám, eddig meg is lennék elégedve, de Harry Pottert kért. Most mondd meg… Legalább olvas! Attól se a szókincse, se a tudása nem nő. Olvassa, hogy a boszorkányok vagy mifélék röpködnek a seprűn. Hogyne, ennyi erővel olvashatná azt is, mit írnak a légmentes szalámi csomagolásának a hátára, annyit ér. Mondjuk, az többet érne, mert a mai gyerekek minden mocskot megesznek, azt se tudják, mi van benne. Csomó színezék, tartósítószer, azért ilyen betegek.
