Későbbi maradandó élményem a középiskolához fűződik. Előre beígért matek felmérő várt ránk, az egyeztetés közben azonban nem tisztáztuk, hogy a jeles nap éppen június elseje lesz. Nagy izgalommal készültünk, gyakoroltunk, képleteket magoltunk, s csak reménykedni tudtunk abban, hogy valamilyen gyereknapi varázslat elfeledteti a tanárnővel a tesztet. Izgalommal és aggodalommal vegyes tekintetünk azonban mindent elárult. A tanárnő vette a lapot, boldog gyereknapot kívánt, s bár a matekezés nem maradt el, a felmérőt sikerült elhalasztani. Igazi csodaélményként él bennem azóta is.
Míg elemiben és gimiben szinte természetesnek vettük, mi diákok, hogy a tanárok gyereknapon lazábbak, s egyesek egy kis édességgel is meglepnek, addig a liciben már kellemes meglepetésként ért, ha egyik-másik tanárunk ránk is gyerekként tekintve hozott egy kis finomságot, bár előzőleg minden erőnkkel azt próbáltuk bizonygatni, hogy mi már nem vagyunk gyerekek.
Megfogadtam, hogy tanárként én is kitalálok majd apró meglepiket azoknak a tanítványaimnak is, akik már nem akarnak gyereknek látszani. Igazi bombasikerem volt a tizenegyedikeseknél, akiknek lufit vittem június elsején németórára, s legnagyobb meglepetésükre még azt is megengedtem, hogy felfújják. Öröm volt nézni, ahogy önfeledten különféle játékokat találtak ki a lufidobálás köré.
Anyaként a június elseje másfajta töltetet és értelmet (is) kapott, ugyanúgy, mint a május első vasárnapi anyák napja vagy a június harmadik vasárnapján ünnepelt apák napja. Mintha a három naptári ünnep pillérei lennének, úgy áll a két felnőtt között félúton a gyermek, aki az anyát anyává, az apát apává tette, s ezzel jegyet váltott számára egy olyan érzelmi hullámvasútra, amely addig ismeretlen helyzetek elé állítja a felnőttet. Pillanatok alatt sikerül levedleni magunkról a felnőttséggel járó komolyságot, gátlásosságot és négykézláb, ugatva, nyávogva, nyerítve kergetjük az előttünk szaladó, önfeledten sikongató gyermekünket, aki nap mint nap valóságos kisistenként tekint ránk. Gyermekeink által sikerül újra felfedezni és felébreszteni magunkban a szunnyadó kölyköt, aki önfeledt kalandokra, s mindenekelőtt önfeledt szabadságra vágyik.
Hiszem, hogy mióta június elseje Romániában munkaszüneti nap, sikerül egy kicsit előcsalogatni a mindannyiunkban ott rejtőző a gyermeket, s így ideig-óráig megfeledkezhetünk a felnőtt mindennapok melós nehézségeiről, komolyságáról. A különféle június elsejei programok pedig kiváló alkalmat nyújtanak arra, hogy felnőtt és gyermek együtt élje át a gyermeknapi csodát.
Kacagásra, dalolásra, bolondozásra fel!
