Rengetegféleképpen lehet ugrókötelezni. Egyedül, barátokkal, mondókákkal, számolva – így lehet eldönteni, hogy ki a legmenőbb ugróköteles a társaságból. Az igazi király mindig is az volt, aki keresztbe tett kézzel fogta az ugrókötelet, és el tudott jutni legalább ötig. A közösségépítés egyik legmeghatározóbb projektje volt ez a gyerektársadalomban. Az első néhány alkalom után, ha valaki délután nem jött ki ugrókötelezni a szokásos helyre, akkor bandástól, mindenestől kopogtattak a gyerekek az ajtókon: „Kezét csókolom! Orsikát ki tetszik-e engedni játszani? Csak ide megyünk Béci bácsi kerítéséig. Körtét hozzunk majd?”
Empirikus források alapján a közönség kedvenc játéka a citrom, narancs volt. A szabályok nagyon egyszerűek: minden résztvevő kiválaszt magának egy szót, az lesz a neve a játékban – természetesen ahány játékos, annyi gyümölcs, illetve desszert fog szerepelni a mondókában. Az ugrókötél megakadásakor annak kell következőként ugrálnia, akinek a nevénél megszakad a szökdécselés. Egyszerű, bájos játékocska, memóriafejlesztőnek is megteszi. Citrom, narancs, csokoládé, torta, kivi, eper, banán, alma, málna, körte, barack, mangó, szőlő… – szűrődött be nyári délutánokon a konyha nyitott ablakán. Határ a csillagos ég, illetve a gyerekek gyümölcsismeretei. A mókázás mindaddig tartott, míg az utcai lámpák fel nem gyúltak. Vagy amíg elkészült a vacsora.
Hol lehetnek a mostani gyerekek? Mit hall a szomszéd néni, ha kinyitja a konyhaablakot? Milyen hosszú a mondóka? Talán valaki ugrókötelezve csak ennyit mondogat: citrom, citrom, citrom…
(Borítókép: Pixabay)
