Tekergő tehát egy vegyesfajtájú kutyus (a húgom azt mondaná: kukus). Szép kutya, szeretem. Anyukám szokta mondani, hogy akit szeretünk, szépnek látjuk. Lehet, hogy nálam is ez a helyzet, nem tudom.
Világosbarna, hosszú szőre van és kajla füle. Nagy sötétbarna szeme. Kedves az arca, mintha mindig mosolyogna, és olyan okosan tud figyelni. Ha eldobok valamit, szalad utána, és nem hozza vissza. Akkor aztán én szaladok utána, hogy visszaszerezzem azt a valamit. Tekergő meg azt hiszi, hogy most akkor játszunk, hogy buli van! Szaladgálunk a ház körül. Persze ő gyorsabb nálam! Mikor ráunok a hiábavaló hajszára, feladom, ő pedig odasomfordál, na és én akkor ráugrom, de mintha akkor már rámhagyná, hadd győzzem le. Ilyen jó kukusom van!
Tekergő valóban tekergő. Ha talál lyukat a szomszédság kerítésén, már bújik is át, és tekereg, bejárja a terepet. Meg ha apukám kihajtja az autót, már rohan is ki a nyitott kapun, el valahová. De mindig vissza is jön, és kint vár a kapunk előtt. Ilyenkor szégyelli magát, mert lehajtja a fejét, mintha tudná, hogy rosszat tett.
Történt egyszer, hogy átbújt a szomszéd udvarába. Nem volt ez újdonság, de most az volt a bibi, hogy a szomszéd néni ezt-azt elvetett a kertjében. Tekergő viszont ezt nem értékelte túlzottan, és utat taposott ott, ahol nem kellett volna. Ugyanis ezt az útvonalat aznap többször is megtette. Estére pedig a szomszéd néni küldött anyukámnak Viberen egy fotót, rajta a kitaposott veteménnyel a kutyaút, és képaláírásként a következő szöveg: Tekergő-ösvény.
A 10 éves szabadkai Sziveri Móra Emma meséje lett a legjószívűbb a Tekergő Meseösvény Egyesület pályázatán (a szerző rajza)
