Az első ezzel kapcsolatos híresztelések már tavaly tavasszal felröppentek, ami azt is jelezheti, hogy ez csak gumicsont, figyelemelterelő manőver, amely a valódi esélyes jelölt személyének elfedésére hivatott.
Ha az elnök valóban az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács élére kerül, akkor személyében mindenképpen olyan politikust nyer az Unió, aki elkötelezett az európai közösség fenntartása, az integráció elmélyítése és a „több Európa” mellett. Ráadásul Iohannis nem konfrontatív típus, ebből a szempontból megfelel a hivatal alapvető követelményeinek. Ha viszont a hazai belpolitika szemszögéből vizsgáljuk ezt a lehetőséget, akkor itthon sokkal nagyobb felfordulást okozna az év végi elnökválasztás tükrében.
Jelenleg Iohannis magasan a legesélyesebb államelnök-jelölt, és ezt már sokan annyira biztosra veszik, hogy eleve lefutott meccsnek tekintik az év végi megmérettetést. Iohannis esélyét igazából az növeli, hogy jelenleg egyetlen párt sem tud olyan jelöltet kiállítani, aki komolyan fel tudná venni a versenyt a jelenlegi elnökkel, akinek egyedüli erénye az, hogy kitöltött már egy mandátumot, az emberek megismerték. A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem úgy néz ki, hogy képes lenne elővarázsolni komoly jelöltet. A PSD az elmúlt elnökválasztásokat csúnyán elbukta, ebben a pillanatban nincs olyan karizmatikus politikusa, aki bevállalna egy újabb biztos és csúfos vereséget. Most, amikor a PSD elnöki tisztsége körül is megnyugodni látszanak a kedélyek, és Viorica Dăncilă marad nagy valószínűség szerint a nagyobbik kormánypárt élén, esetleg egy kívülről érkező televíziós személyiség, üzletember, művész típusú jelölttel próbálkozhat majd a PSD.
Megfontolandó lenne számukra Călin Popescu Tăriceanu támogatása is, aki azonban már egyáltalán nem biztos, hogy akaródzik elnök lenni, miután a rendszer megmutatta számára, hogy amennyiben kitart elvei mellett, végtelen számú ügyet fognak előrángatni ellene. Ügyekkel azonban mindenki tele van, ezen a téren a jobboldal sem áll túl jól, ezért, ha véletlenül Iohannis a brüsszeli nyugdíjas állást választja, akkor főhet a fejük a jobboldali pártoknak és a rendszernek is, hiszen ebben az esetben megjósolhatatlanná válik az elnökválasztás kimenetele és a jobboldali győzelem már nem lesz annyira biztos.
Dacian Cioloş miután többször fenyegetőzött azzal, hogy Iohannis kihívója lesz, a héten szépen angolosan lelépett Brüsszelbe és a Macron-féle liberális frakció vezetője lett az Európai Parlamentben. Ezzel kivonta magát a román belpolitikából, hiszen ki tudja még milyen csontvázat szedtek volna elő – a Vatra-s PUNR-s múltja, a titkosszolgálatokkal való összefonódása után –, ha sokat fenyegette volna a rendszer kegyeltjének számító Iohannist elnök-jelöltségével.
Az USR-s Dan Barna is versenyben maradna, de az ő esélyei távolról sem annyira jók, mint a Iohannisé. Victor Ponta lehetne egy másik jelölt, miután lemondott EP-képviselői mandátumáról az „akasztós” Mihai Tudose volt kormányfő javára, de ő csak a PSD támogatásával pályázhatna eséllyel. Magyarán, amíg nem rendezi viszonyát egykori politikai alakulatával, pusztán a Pro Románia biztosította hátszél nem lehet elég a végső sikerre. Ebben a pillanatban tehát minden attól függ, hogy megy Iohannis Brüsszelbe vagy nem. Ha megy, akkor hatalmas űr keletkezik a belpolitikai palettán, ez teljesen újraírja az elnökválasztás forgatókönyvét, amely elég kiszámíthatóvá válik, ha az elnök az itthon maradást választja.
S hogy mennyire nagy a kétségbeesés a jobboldalon is, azt jól tükrözi Traian Băsescu volt elnök nyilatkozata, aki máris itthon maradásra próbálja rávenni utódát, azzal riogatva őt, hogy Románia elnöki tisztsége sokkal rangosabb pozíció, mint az Európai Tanács elnöki posztja. A volt hajóskapitány szerint csak az Európai Bizottság elnöki funkciója az a poszt, amelyért érdemes elhagyni a Cotroceni-palotát, hiszen ott van a sok pénz és a 27 biztos fölötti befolyás, illetve az általuk kezelt uniós költségvetési pénzek. Ez az érvelés nagyon jól rávilágít és egyfajta magyarázatot ad arra, hogy Románia miért képtelen elmozdulni Európa perifériájáról.
