Ecaterina Andronescu valami olyasmit mondott a közvéleményt hetek óta sokkoló caracali esetről: jobb házakban azért fel sem merül, hogy egy 15 éves lány kiálljon stoppolni – legyen bármilyen hiányos a tömegközlekedés a környéken, tehetjük hozzá, a kommentelők nagy része ugyanis ezzel magyarázza, hogy az áldozat kénytelen volt alkalmival bejutni a városba. Persze lehet arról vitatkozni, hogy ki milyen nevelési elveket lát jónak tizenéves gyermekeire applikálni, és hogy Andronescu asszony beszólása mennyire elrugaszkodott a valóságtól, a kontextus azonban egészen más. A kijelentés (joggal) úgy értelmezhető, hogy a miniszter az áldozatra és annak családjára hárítja a felelősséget a tragédia miatt – ilyen vonatkozásban érthető tehát Viorica Dăncilă kemény fellépése. Nem létezik ugyanis olyan helyzet, ami bárkit is feljogosíthatna fiatal lányok meggyilkolására, a hatóságok mulasztása pedig – bármilyen szemszögből is nézzük a dolgot – vérlázító.
A „hirtelen felindulásban” azért mégis sántít valami. Több valami is. Amikor ugyanis a szerencsétlen sorsú Liviu Dragnea annak idején azzal akarta bebiztosítani hatalmát a pártban, hogy nemcsak kormányfőnek, hanem a párt második vezetőjének is megválasztatta bizalmasát, Viorica Dăncilát, az ügyvezető elnöki tisztségre szintén pályázó Ecaterina Andronescu bundázással vádolta a pártvezetést, és tiltakozásul kivonult az ülésről. Meg sem állt Victor Pontáig, „vendégként” jelen volt az egykori miniszterelnök új pártja programjának bemutatásán is. Ugyan nem igazolt át, de meglebegtette ennek a lehetőségét. Dragnea nem engedhette meg, hogy még egy hangadó politikus hagyja el a pártot, Andronescu maradásának az újabb tanügyminiszteri tisztség lehetett az ára. (Ez már akkor világos volt, amikor hetekkel azelőtt Andronescu határozottan kijelentette: őt NEM lehet az oktatási tárcával megvásárolni!) De Ecaterina nem érte be ennyivel, indult a pártelnöki tisztségért, és megpályázta a párt államfőjelölti pozícióját is. Nagy támogatást nem kapott, de bizonyára alaposan megkeserítette a sehonnan jött kis Dăncilă életét, aki Videle városi nőszövetségének elnökeként legfennebb a helyi kézimunkakört irányította, amikor ő, Andronescu már első miniszteri mandátumát fogyasztotta a Năstase-kormányban, majd a párt alelnöki tisztségét is megszerezte.
A párton belüli rivalizáció azonban csak hab a tortán, tény az, hogy Dăncilă pokolian félti kormányát egy, a 2015-ös Colectiv-tragédia okán kirobbant tiltakozáshullám megismétlődésétől. A miniszter asszony rúg-kapál, legszívesebben mindenkinek a kedvében járna, amit azért mégsem lehet. A kincstár üres, mindenféle manőver – sokak szerint csoda – szükséges ahhoz, hogy a vállalt 3 százalékos államháztartási hiányt tartani lehessen. Kiszivárgott hírek szerint a kormányfő masszív leépítéseket helyezett kilátásba, elsősorban az államapparátus sorait és bónuszait nyirbálná meg, de bármennyire is látványosnak, népszerűnek ígérkezik az államtitkárok számának és abszurd pótlékaiknak drasztikus csökkentése, ezt más, az egyszerű polgárok zsebét érintő megszorítások is követik majd. Annak sem lesz maradéktalanul jó visszhangja, hogy a tervezett költségvetés-kiegészítésben az infrastruktúra, a tanügy és az egészségügy rovására növelik az államfő és a titkosszolgálatok büdzséjét, gyakorlatilag visszatérítve azt a pénzt, amit korábban Dragnea bosszúból megcsonkított. De hát valamit valamiért…
Az iskolai év végi vizsgákat követően alaposan dokumentált, megrázó tanulmány látott napvilágot az edupedu.ro honlapján, amely a 2007–2019 közötti nemzedék tanulmányi eredményeiről tájékoztat. Mint kiderült, az iskolát 2007-ben kezdő 230 ezer diák közül 100 ezer menet közben lemorzsolódott, sokuk számára az átmenő jegy túl nagy kihívásnak számított. Mindent összevetve öt gyerekből három nem szerzett érettségi diplomát. A 2015-ben végzett PISA-felmérés eredményei szerint a 15 éves gyerekek 40 százaléka funkcionális analfabéta. Ez az a nemzedék, amelynek 12 év alatt 17 tanügyminiszterhez volt „szerencséje”, ebből pedig három letagadhatatlanul Ecaterina Andronescu nevéhez fűződik. (Az első mandátuma korábbi, 2000–2003 közötti). Ezeknek a ténymegállapításoknak már önmagukban elég kellene – kellett volna – lenniük Andronescu menesztésére és (lehetőleg) elszigetelésére. Persze, akkor, ha Dăncilă asszonyt most sem csak a maga és a párt imidzse, hanem az egész ország megítélése, esetleg a soron következő nemzedékek sorsa is érdekli valamennyire.