Klaus Johannis előadásában kifejtette: az unió akkor fejlődhet pozitív irányba, ha a tagállamok támogatják a megfogalmazott stratégiai prioritásokat, mint például a bel- és külbiztonság, a gazdasági fejlődés, a munkahelyteremtés, a belső piac megerősödése.
„Románia rendelkezik azokkal a lehetőségekkel és erőforrásokkal, amelyek segítségével hatékonyan részt vehet az »európai projekt« újjáélesztésében” – hangsúlyozta az államfő.
Hozzátette: Románia támogatja az EU megerősődését, az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartását, a Schengen-övezethez és az eurózonához való csatlakozást, illetve a terjeszkedési politika folytatását. Johannis hangsúlyozta, hogy jelenleg az EU nagyon nehéz helyzetben van, és mindenki érdeke közös megoldásokat találni a felmerülő problémákra.
Felhívta a figyelmet arra, hogy egyre nagyobb a veszélye a társadalmi és gazdasági különbségek elmélyülésének, a xenofob és rasszista retorika elterjedésének, amelyeket ha nem sikerül idejében megfékezni, Európa még törékenyebbé és megosztottabbá válhat. Ebben az esetben az EU nem lehet hiteles szereplő a globális versenyben.
„Románia számára nincs más út, mint egy szolidáris és erős unió keretében haladni előre, mert csak így lehet eredményes, és tehet eleget az állampolgárai elvárásainak” – mondta Klaus Johannis.
Moldovával kapcsolatban az államfő úgy vélekedett: Romániának az itteni intézményeket, és nem bizonyos személyeket kell támogatnia, mint ahogyan az mostanáig történt. Arra kell törekednie, hogy segítségével hatékonyabbá és átláthatóbbakká váljanak a moldovai intézmények.
„Románia nem akarja meghódítani vagy elfoglalni Moldova Köztársaságot, hanem segítő kezet akar nyújtani neki, hogy a számára legjobb, európai úton haladhasson” – hangsúlyozta Johannis.
Ami a szíriai helyzetet illeti, az államfő úgy vélte, hogy az EU-nak határozottabban ki kell fejeznie álláspontját olyan kérdésekben, amelyek közvetlenül érintik, mint például az illegális bevándorlás.
A rendezvényen jelen voltak a BBTE vezetői, tanárai és hallgatói mellett Bogdan Aurescu volt külügyminiszter, Leonard Orban elnöki tanácsos és Vasile Puşcaş, Románia volt EU-s főtárgyalója.
(Fotó: Rohonyi D. Iván)