Egy ellentmondásokra épülő Romániában, amelyben a különböző helyszíneken félmillióan voltak kíváncsiak Őszentségére, vágytak lelki feltöltődésre általa. Annyi állampolgár, ahányat – a kommunista hatalommal ellentétes vallási, világnézeti elvei miatt - évtizedekkel ezelőtt bebörtönzött az államhatalom. Köztük számosan papok, mindenféle felekezetből, de kiemelten a megszüntetett görög katolikus egyház főpapjai, római katolikus egyházfők, bebörtönzött és kivégzett protestáns papok, szektásoknak vélt igehirdetők.
A múlt bűneinek megbocsátását szorgalmazta a Szentatya, de csakis úgy, hogy a múltat nem feledhetjük el. Ennek jegyében zajlott a hét meghurcolt görög katolikus püspök boldoggá avatása Balázsfalván vatikáni zászlók és jelvények sűrűjében, a vértanú püspököket a pápával együtt ábrázoló molinók jelenlétében, Iuliu Hossu püspök emlékiratainak az újrakiadása mellett. Vajon a csíksomlyói pápalátogatáskor a mi börtönviselt püspökünk, Márton Áron miért nem kapott, kaphatott némi „reklámot”? Miközben a saját közösségünknek szóló gesztusok mellett mégiscsak némi versengés, kisajátítás alakult ki a pápalátogatás kapcsán, a román államhatalommal, Vatikánnal és önmagunkkal kompromisszumokat kötve. Mindezeket félretéve, most nem a csíksomlyói búcsún megszokott tömeg, a magyar és a székely zászlók részleges hiánya volt a döntő, hanem a csíksomlyói zarándoklat jelentőségének a kiemelése, a fél évezredes Mária-kegyszobor aranyrózsával való jelképes megajándékozása. Mi bebizonyítottuk, hogy – másoknak tetszik vagy nem tetszik – ragaszkodunk a múltunkhoz, büszkék vagyunk őseink hitbeli, nemzeti, közösségi megvalósításaira.
És miközben a székely és nem székely zarándokok az eddigi somlyói búcsúkat túlszárnyaló viszontagságos időjárási viszonyok között, dagadó sárban, szélben és esőben küzdötték fel magukat a nyeregbe a Szűzanyához, addig Balázsfalván az Egyesülés mezején a felszálló köd nyomában tűző napsütés érkezett Ferenc pápával együtt. Friss zöld fűben álldogálhattak a zarándokok, miközben hatalmas nemzeti lobogó „nyújtott irányt” számukra. Ugyanazok a színek, három szín, amelyek száz évvel ezelőtt Gyulafehérváron mutattak irányt az egyesülésben kulcsszerepet játszó görög katolikus papoknak, hogy emberöltőnyivel később – az általunk jól ismert kétszínűség jegyében - az államegyház árnyékában beszüntessék egyházukat. És most eljött a pápa, és ő kért bocsánatot Dániel pátriárka helyett, akit testvérének nevezett. Gyűlölködés helyett valóban krisztusibb szeretetet hirdetni és gyakorolni.
A pápalátogatás a katolikus híveknek szóló vallási jellegén túl az egyházak, a népek megbékélésének az útjára irányította a figyelmet. Miközben a „bajkeverőkön” túl az emberek nagyszerű érzelemvilága, mélységes tisztelete, példaértékű szeretete került előtérbe. De hogyan tudjunk egymásnak megbocsátani? A megbocsátó úgy válhat meg lelki terhétől, ha az emberi szeretetet helyezi előtérbe az igazság melletti kiállást nem kerülve. A megbocsátás tárgyától ugyanakkor az lehet elvárható, hogy az igazság elfogadása mellett hasonlóképpen szeretettel és alázattal viszonyuljon. Hiszen mindannyiunk így imádkozunk: „És bocsásd meg a mi vétkeinket! Mint mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek!”
Miközben nincs helye sem fölényes kisajátításnak, sem a keresztyén értékek szellemében a „migránstámogatónak titulált” pápa bírálatának, több millió román állampolgár (köztük mi, romániai magyarok), szép számban magyar és egyéb állampolgár nyert lelki feltöltődést Ferenc pápa történelmi látogatása napjaiban és azt követően. Egy olyan ortodox többségű országban, ahol dúl a korrupció, egymásnak adogatják a börtön kilincsét vezető politikusok, a kisebbségi jogok példaértékű biztosításáról szajkóznak, újabb és újabb családok készülnek a szülőföld részleges vagy teljes elhagyására. És jönnie kellett a világ letekintélyesebb egyházfőjének, Szent Péter utódjának, hogy magába szálljon egy egész ország lakossága, mialatt a pápai látogatás és üzenetei gyógyírt jelentettek az arra szomjúzóknak.
Valóban: miénk a múlt, övék a jelen. De kié a jövő? Talán azé, aki megérti a hozzá intézett szavakat, aki keresztyén életet él, aki az elméleti síkon túl a gyakorlatban is követi a pápai intelmeket. Hosszú távon az együtt járóké, az egymással szolidárisaké, a zarándokúton célba érőké. Azoké, akik jól tudják, hogy a felhőszakadást követően kisüt a nap.
