A hétvégén történelem íródott a szemünk láttára, hiszen a pápa felkereste Csíksomlyót és nem akármilyen körülmények között. A rossz időjárás sok borsót tört a szervezők, a hatóságok, a zarándokok orra alá, ugyanakkor meggyőződhettünk, hogy Ferenc pápát még a rossz időjárás, a fárasztóbb út sem riasztotta vissza, hogy meglátogassa magyar híveit. Vállalta, hogy előrehaladott kora ellenére végigautózik Székelyföldön. Így a rossz időjárásnak köszönhetjük végül, hogy Ferenc pápa autóból láthatta Székelyföld és Erdély csodálatos tájait, amit külön kiemelt hazafele tartva újságíróknak. Pápa még soha nem utazott végig Székelyföldön, és egyhamar nem is fog, ami már önmagában siker.
A kudarcok között említették egyesek, hogy Márton Áronról egy szót sem ejtett, így elmaradt a boldoggá avatása, miközben Balázsfalván egyszerre hét vértanú püspöknek volt szerencséje elnyerni ezt a státust, ami a szentté avatás előszobájának számít. Márton Áron szerencsére élete végéig törődhetett az erdélyi egyházmegye sorsával és ez így sokkal jobb volt, hiszen az ő bátor kiállásának köszönhető, hogy a romániai katolikus egyház viszonylag jól átvészelte a kommunizmus üldöztetéseit. A hívek tőle merítettek erőt és példájából továbbra is erőt lehet meríteni még akkor is, ha nincs boldoggá avatva. Nem halt vértanúhalált, de ez mit sem von le az érdemeiből. Az egykori püspök is egészen biztos örült volna, hogy több mint egy évezredes álma teljesült az erdélyi magyar katolikusoknak, ha megérhette volna ezt a történelmi pillanatot.
Kompromisszumokat is kellett kötni ahhoz, hogy a történelmi esemény létrejöjjön, hiszen egy ilyen látogatás dramaturgiája nagyon bonyolult, mivel nem csak vallási, hanem nemzeti kisebbségként vagyunk jelen Romániában, vagyis kettős kisebbségben élünk szülőföldünkön. Nem érdemes patikamérlegre helyezni a magyarul, románul és más nyelveken elhangzott liturgiai elemeket, a Vatikánnak is ugyanolyan bonyolult diplomáciai szabályok szerint kell viszonyulnia egy másik államhoz, ez esetben Romániához, mint bármely másik két államnak. Márpedig tudjuk, hogy a diplomáciai csűrés-csavarás nem hoz egyből mindenre megoldást, de hosszú távon, türelemmel lehet elérni sikereket. Tudjuk azt, hogy a román hatóságok örültek volna, ha a pápa lemondja a csíksomlyói látogatását vagy eleve oda sem utazott volna. De a Vatikán ezt kiharcolta, amiben minden bizonnyal a bukaresti nunciusnak is nagy érdeme van. A gyulafehérvári egyházmegyének is nagy szerepe van, hiszen a román katolikus egyházon belül sem rózsás a helyzet: a moldvai és a bukaresti, illetve az erdélyi egyházmegyék között nemzetiségi kérdésekben igen nagy feszültség uralkodik még mindig, bár az elmúlt években nagy erőfeszítéseket tett mindkét oldal, hogy ez ne így legyen.
Az „együtt járás”, az összefogás és a közös tervezés tehát nem könnyű, mert dolgoznak bennünk az évszázados sérelmek. Lehet, hogy az erdélyi magyar katolikusok sokszor úgy érzik, nem veszik figyelembe álláspontjukat és sokszor a román katolikus egyház román egyházmegyéinek az álláspontja kerekedik felül bizonyos vitás kérdésekben. Ez részben érthető, hiszen a Vatikán elsősorban a romániai katolikus egyházzal tartja a kapcsolatot, ilyen értelemben Vatikánnak mindig is fontos volt, hogy legyenek román nemzetiségű katolikusai, és ennek politikának estek áldozatul például a csángómagyarok.
De ez már a múlt, vegyük észre azt is, hogy Jászvásáron a pápa külön megemlítette a csángókat, magyar nyelven is elhangzott egy könyörgés, ami jelzi, hogy a bákói magyar mise még tavasszal történt engedélyezése is minden bizonnyal a pápalátogatás eredménye. Ferenc pápa a számunkra oly kedves és a román történelem által elhallgatott, vallásszabadságot kihirdető 1568-as tordai országgyűlést is megemlítette Balázsfalván, ami jelzi, hogy a Vatikán tisztában van a romániai katolikus egyház összetettségével, és igyekeztek úgy összeállítani a látogatás programját, hogy senki ne érezze magát elhanyagolva.
A Román Televízió kiegyensúlyozott, elfogulatlan és szakszerű közvetítése nagy szolgálatot tett nekünk, ezt azért jó lenne nem lebecsülni, mint ahogy azt a hatalmas médiajelenlétet sem, amit a romániai magyarságnak biztosított ez az esemény. Van bőven tehát eredmény, most már szintén rajtunk múlik, hogy tudjunk mit kezdeni vele, ehhez azonban előbb tudatosítani kell a sikereket, hogy ne essenek áldozatul a ránk oly jellemző zsörtölődésnek és elégedetlenségnek.
Mindenekelőtt jó lenne, ha elsősorban szellemileg, hitbélileg eredményezne újjászületést ez a látogatás, hiszen elkötelezett Istenkövető keresztények nélkül sem a katolikus, sem más egyház nem tud fennmaradni és nem tudja terjeszteni a krisztusi tanítást. Mert a nemzetmegtartás, hagyomány- és anyanyelvápolás mellett igazából ez a lecsupaszított és igazán értékes lényege keresztény hitünknek.
