Magyar vereség az albánoktól: csak matematikai esély maradt a kijutásra

Német–román: nyolcvan percig tartott az álom

Magyar vereség az albánoktól: csak matematikai esély maradt a kijutásra
A szombati világbajnoki selejtezőmérkőzésen a magyar labdarúgó–válogatott meglepetésre kikapott a vendég Albániától, ezzel negyedik maradt a csoportjában és csupán matematikai esélye maradt a vb-részvétel kiharcolására. A vereség nyomán a magyarok hátránya kilenc pontra nőtt a veretlenül éllovas angolokkal szemben, továbbá ötre a második albánok és négyre a harmadik lengyelek mögött.

Borítókép: A magyar válogatott tagjai bánkódnak a bekapott gól után (fotó: MTI/Illyés Tibor)

A meccset a nemzetközi szövetség döntése értelmében az angolok elleni találkozón történt rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt üres lelátók előtt rendezték a Puskás Arénában. A mindkét csapat számára rendkívül fontos mérkőzés nem kezdődött túlságosan nagy iramban, a tét látszólag inkább óvatosságra intette a játékosokat, egyik gárda sem vállalt kockázatot. A magyarok kifejezetten pontatlanul futballoztak, ráadásul amikor náluk volt a labda, akkor sem voltak beindulások vagy labda felé mozgások, így a támadásszövés kifejezetten lassú és körülményes volt. Az egész első félidőben egyetlen helyzet sem akadt, a hazaiak 45 perc alatt egy veszélyes beadásig jutottak, míg a vendégek két blokkolt lövésig.

A folytatás viszont magyar helyzettel indult, de Sallói Dániel közelről nem találta el kaput. Ez sem adott lendületet Marco Rossi tanítványainak, mivel utána inkább az albán csapat birtokolta többet a labdát. Az első ziccerre az 59. percig kellett várni, akkor Myrto Uzuni lépett ki a magyar védők között, ám Gulácsi Péter nagy bravúrral védte a lövését. A Ferencváros légiósa nem sokkal később fejjel is elrontott egy nagy helyzetet, akkor a magyar kapus kezébe bólintott. A 75. percben nagyon közel jártak a magyarok a gólhoz, de Szoboszlai Dominik beadása után Szalai Attila a jobb kapufát találta el.

A kihagyott helyzet megbosszulta magát, mert tíz perccel a vége előtt a csereként beállt Armando Broja – a Southamptonban játékosa – egymaga megbolondította a magyar védelmet, majd 10 méteres pontos lövésével Albánia szerezte meg a meccset eldöntő gólt. A hajrában nem jött össze az egyenlítés a magyar válogatottnak, így szinte biztossá vált, hogy nem tudja megszerezni a pótselejtezőt érő második helyet a hatosban.

„Játékban nem maradtunk alul. Ugyan voltak hibáink, de nem játszottunk rosszul. Labdabirtoklásban és támadásépítésben is felvettük a versenyt, a befejezések hiányoztak” – értékelt Marco Rossi szövetségi kapitány, aki azt elismerte, hogy a nyári Európa-bajnoksághoz képest a válogatott visszaesése kétségtelen. „Albánia erős válogatott, amely az elmúlt időszak eredményei miatt áll mögöttünk a világranglistán, nem a gyengébb képességei miatt. Nem vagyok Jézus, hogy csodát tegyek. A borász is abból a szőlőből tud bort csinálni, amit leszüretelt. Az eredmény az edző felelőssége, de azt is figyelembe kell venni, hogy mivel rendelkezik”.

Az olasz szakember az MTI kérdésére kifejtette, reálisan már nem juthatunk ki a 2022-es vb-re, de Londonban – a magyar válogatott kedden az Eb-ezüstérmes Anglia vendége lesz a Wembley Stadionban – férfiasan kell játszania a csapatának, hogy emelt fővel jöhessen le a pályáról. Hozzátette, azzal a ténnyel kell motiválni a játékosait, hogy a magyar mezt veszik fel, és azt méltóképpen kell képviselniük minden körülmények között.

Kollégája, a szintén olasz Edoardo Reja azt fejtette ki, hogy előzetesen négy ponttal kalkulált a két októberi vb-selejtezőre, de evés közben megjött az étvágy, így most már jobban örülne annak, ha kedden a lengyeleket is legyőznék, már csak azért is, mert válogatottja sokat fejlődött az elmúlt időszakban, míg korábban rendre alkalmazkodott riválisához, most helyenként már maga próbál meg irányítani és támadni.

Magyarország felállása: Gulácsi – Botka (83. perc Lang), Orbán, Szalai A. – Nego (83. perc Hahn), Nagy Á. (71. perc Kleinheisler), Schäfer, Nagy Zs. – Sallai (71. perc Vécsei), Szoboszlai – Sallói (58. perc Schön).

Mint ismeretes, szeptember 5-én, az 5. fordulóban Albánia hazai pályán is 1–0-ra verte Magyarországot, akkor ugyancsak Broja volt a gólszerző a 87. percben.

A csoport másik két szombati mérkőzésén az angolok és a lengyelek is 5–0-ra nyertek Andorra, illetve San Marino ellenében.

Eredmények, I csoport, 7. forduló: MAGYARORSZÁG–Albánia 0–1 (Broja 80.), Lengyelország–San Marino 5–0 (Swiderski 10., Brolli 20. – öngól, Piatek 2 – 51., 91., Buksa 84.), Andorra–Anglia 0–5 (Chilwell 19., Saka 40., Abraham 59., Ward-Prowse 79., Grealish 86.). Az állás: 1. Anglia 19 pont, 2. Albánia 15, 3. Lengyelország 14, 4. MAGYARORSZÁG 10, 5. Andorra 3, 6. San Marino 0.

A keddi program: Anglia–MAGYARORSZÁG, San Marino–Andorra, Albánia–Lengyelország.

Német–román: nyolcvan percig tartott az álom

Kis híján pontot rabolt pénteken a román válogatott Németországban: szünetben Mirel Rădoi szövetségi kapitány tanítványai vezettek, s a 80. percben még döntetlenre állt a találkozó. Végül azonban a németek fordítani tudtak.

A Hamburgban, 25 ezer néző előtt rendezett találkozón nem kis meglepetésre a vendégek már a 9. percben gólt rúgtak: Ianis Hagi lódult meg a jobb oldalon, és három német védőt is faképnél hagyva lőtt Marc-André ter Stegen kapujának hosszú sarkába.

A szépségdíjas találat után beindult a német gépezet, ám a helyzetek rendre kimaradtak, így szünetben 0–1 volt az állás.

A fordulást követően nem kellett sok időnek eltelnie az egyenlítésig: az 52. percben Serge Gnabry 16-oson kívüli, remek alsó sarkos lövésénél Florin Niță nem tudott menteni. A román csapat ezután is foggal-körömmel védte az egy pontocskát, sőt, néhány támadásra is futotta erejéből – Puşcaş hagyott ki jókora lehetőséget, Mihăilă beadását követően –, ám végül be kellett ismernie a vereséget: a 81. percben a csereként negyedórával korábban beálló Thomas Müller közelről a győztes gólt is bevágta a hatos széléről, miután Goretzka szögletbeadásánál megfeledkeztek róla a román védők.

A meglepetés tehát elmaradt – a németek amúgy megérdemelten győztek, hiszen fölényük nyilvánvaló a statisztikák alapján: labdabirtoklásuk 70%-os volt, és nem kevesebb mint 19 helyzetet dolgoztak ki a kilencven perc alatt…

A román válogatott felállása: Niță – Rațiu, Rus, Chiricheș, 15. Burcă (50. perc Manea), Toșca – Hagi (60. perc Maxim), 23. Stanciu (82. perc Albu), Marin, Mihăilă (60. perc Ivan) – Pușcaș (82. perc Mitriță).

A J csoport további két mérkőzésén viszont a vendégeknek ment jobban: Örményország Izlandról vitt haza egy pontot, míg Észak-Macedónia négy góllal tömte meg Liechtenstein kapuját. Az eredmények összjátéka folytán a németek megerősítették helyüket a csoport élén, és már ma bebiztosíthatják a kijutásukat: ehhez az kell, hogy nyerjenek Észak-Macedóniában, és Örményország veszítsen pontokat Romániában.

Másfelől, az örmények pénteki döntetlenje igen jól jött Romániának, hiszen a ma esti bukaresti találkozó megnyerésével – két fordulóval a selejtezősorozat vége előtt – feljöhetne a csoport második helyére, hiszen nagy valószínűséggel a németek mindhárom pontot hazaviszik Észak-Macedóniából.

Eredmények, J csoport, 7. forduló: Németország–ROMÁNIA 2–1 (Gnabry 52., T. Müller 81., illetve Ianis Hagi 9.), Izland–Örményország 1–1 (Í. B. Jóhannesson 77., illetve K. Hovhaniszjan 34.), Liechtenstein–Észak-Macedónia 0–4 (D. Velkovszki 39., Alioszki 66. – 11-esből, Nikolov 74., Csurlinov 83.). Az állás: 1. Németország 18 pont, 2. Észak-Macedónia 12 (15–6), 3. Örményország 12 (8–10), 4. ROMÁNIA 10, 5. Izland 5, 6. Liechtenstein 1.

A ma esti műsor: Izland–Liechtenstein, Észak-Macedónia–Németország, ROMÁNIA–Örményország (Bukarest, 21.45).

Dánia továbbra is hibátlan

Dánia hét forduló után is százszázalékos, Svájc kedvező helyzetbe került újabb diadalával, míg a szerbek csoportjukban az élre ugrottak a jövő évi katari labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozatában. Az ukrán labdarúgó-válogatott öt döntetlen után először győzött.

További eredmények, európai vb-selejtezők, 7. játéknap:

A csoport: Luxemburg–Szerbia 0–1 (Vlahovic 68.), Azerbajdzsán–Írország 0–3 (Robinson 2 – 7., 39., Ogbene 90.). Az állás: 1. Szerbia 14 pont/6 mérkőzés, 2. Portugália 13/5, 3. Luxemburg 6/5, 4. Írország 5/6, 5. Azerbajdzsán 1/6.

B csoport: Georgia–Görögország 0–2 (Bakaszetasz 90., Pelkasz 95.), Svédország–Koszovó 3–0 (Forsberg 29., Isak 62., Quaison 79.). Az állás: 1. Spanyolország 13 pont/6 mérkőzés, 2. Svédország 12/5, 3. Görögország 9/5, 4. Koszovó 4/6, 5. Georgia 1/6.

C csoport: Svájc–Észak-Írország 2–0 (Zuber 45+3., Fassnacht 91.; piros lap: Lewis 37., északír), Litvánia–Bulgária 3–1 (Lasickas 18., Cernych 2 – 82., 84., illetve Deszpodov 64.). Az állás: 1. Olaszország 14/6, 2. Svájc 11/5, 3. Észak-Írország 5/5 (4–5), 4. Bulgária 5/6 (4–9), 5. Litvánia 3/6.

D csoport: Finnország–Ukrajna 1–2 (Pukki 29., illetve Jarmolenko 5., Jaremcsuk 34.), Kazahsztán–Bosznia-Hercegovina 0–2 (Prevljak 2 – 25., 66.). Az állás: 1. Franciaország 12/6, 2. Ukrajna 8/6, 3. Bosznia-Hercegovina 6/5, 4. Finnország 5/5, 5. Kazahsztán 3/6.

E csoport: Észtország–Fehéroroszország 2–0 (Sorga 58., Zenjov 93.), Csehország–Wales 2–2 (Pesek 38., Ward 49. – öngól, illetve Ramsey 36., D. James 69.)., Az állás: 1. Belgium 16 pont/6mérkőzés, 2. Csehország 8/6 (10–9), 3. Wales 8/5 (7–7), 4. Észtország 4/5, 5. Fehéroroszország 3/6.

F csoport: Feröer-szigetek–Ausztria 0–2 (Laimer 26., Sabitzer 48.), Moldova–Dánia 0–4 (Skov Olsen 23., Kjaer 34., Nörgaard 39., Maehle 44.), Skócia–Izrael 3–2 (McGinn 30., Dykes 57., McTominay 94., illetve Zahavi 5., Dabbur 32.). Az állás: 1. Dánia 21, 2. Skócia 14, 3. Izrael 10 (16–14), 4. Ausztria 10 (11–13), 5. Feröer-szigetek 4, 6. Moldova 1.

G csoport: Gibraltár–Montenegró 0–3 (Marusics 7., Beqiraj 2 – 44., 68.), Törökország–Norvégia 1–1 (Akturkoglu 6., illetve Thorstvedt 41.), Lettország–Hollandia 0–1 (Klaassen 19.). Az állás: 1. Hollandia 16 pont, 2. Norvégia 14, 3. Törökország 12, 4. Montenegró 11, 5. Lettország 5, 6. Gibraltár 0.

H csoport: Málta–Szlovénia 0–4 (Ilicic 2 – 27., 60., Sporar 50., Sesko 67.), Oroszország–Szlovákia 1–0 (Skriniar 24. – öngól), Ciprus–Horvátország 0–3 (Perisic 45+2., Gvardiol 80., Livaja 92.). Az állás: 1. Horvátország 16 pont (11–1). 2. Oroszország 16 (11–4), 3. Szlovénia 10, 4. Szlovákia 9, 5. Málta 4 (6–15), 6. Ciprus 4 (1–11).

A csoportokból az első helyezett kijut a jövő évi katari világbajnokságra, a második pedig pótselejtezőt játszhat a részvételért. Mellettük a Nemzetek Ligájából a két legjobb olyan csoportgyőztes csatlakozik a pótselejtező mezőnyéhez, amely a vb-selejtezők során nem végez az első két helyen. A 12 csapat egymérkőzéses elődöntő-döntő rendszerben küzd majd meg a fennmaradó három helyért.

Belgium is bebiztosíthatja részvételét

A német válogatott mellett Belgium is már ma bebiztosíthatja részvételét a 2022-ben esedékes katari vb-n, ráadásul a világelső belgáknak ehhez még pályára sem kell lépniük: amennyiben Wales nem gyűjti be a három pontot Észtországban, akkor a Nemzetek Ligája vasárnapi bronzmérkőzésén érdekelt Belgium előnye behozhatatlanná válik.

További mai vb-selejtezők: E csoport: Észtország–Wales, Fehéroroszország–Csehország; G csoport: Hollandia–Gibraltár, Lettország–Törökország, Norvégia–Montenegró; H csoport: Ciprus–Málta, Horvátország–Szlovákia, Szlovénia–Oroszország.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 0–0-s döntetlent játszott Montenegró vendégeként Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen. Marco Rossi szövetségi kapitány csapata a pontosztozkodással – jobb gólkülönbségének köszönhetően – megőrizte második helyét a csoportban Montenegró előtt, amely eggyel több mérkőzést játszott. A nemzeti együttes négy találkozó után is nyeretlen Montenegróval szemben, viszont idegenben a harmadik meccsen először nem kapott ki.
Sport