Szilágyi Lóránt The Body fotókiállítása
Februárban néhány fénykép került az asztalára. Miután megnézte, rögtön tudta, hogy ezekből kiállítást fog szervezni, mert minden felvételnek megvolt a művészeti töltete. Szilágyi Lóránt Vasil Zafirchev színész-táncművész mozdulatait örökítette meg minimalista sötét háttérrel, Csengerben 2023-ban, a CSAK! (Csengeri Alkotóközösség) fesztivál és workshop idején.
„A kiállítás vizuális igehirdetés a maga nemében. A test szenvedését és megújulását, újjászületését, annak lendületét, fájdalmát követi nyomon. Pillanatfelvételek a lejátszódó lelki folyamatról. Tánc, mozgás, dinamika, japán butoh tánc. Hang nélküli haláltánc? Hangok hallatszanak, az anyag zizegése, a mozgás, talán dallamok törnek fel belőlünk? Belső hangokat ébreszt?” – teszi fel a kérdést Bibza Gábor a tárlatmegnyitón. Majd hozzáfűzi: Szilágyi Lóránt csendesen tör be a statikus hétköznapokba dinamikus felvételeivel.
Simon István Előd konzul köszöntőbeszédében kiemelte, hogy a fotókiállítás alkalmas arra, hogy mélyebben, teológiai és filozófiai igényességgel olyan világot mutasson meg, amely a hétköznapok során sokszor elsikkad a szemünk előtt. Majd folytatta: a kiállítás tematikája a test szimbolikus maghalásának és feltámadásának gondolata körül forog. A gondolat szabadságával élve egy bibliai gondolatot idézett, amely így hangzik: „A trónon ülő ezt mondta: íme, újjáteremtek mindent. Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak!” – Mi, teremtmények, akiket hitük szerint Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett, ha nem is abszolút módon, ha nem is a semmiből, de mi is rendelkezünk teremtői képességgel. Ezzel a teremtői vagy újjáteremtői képesség megnyilvánulásával találkozhatunk ma itt.
Ha mélyre ásunk, valami olyasmibe láthatunk bele, ami egzisztenciálisan a lényegünk. A valóságnak ezen elemeit nem mindig lehet az ellenőrző tudással megragadni, az észnek túl kell lépnie önmagán, a minőségek, alakzatok felfedezéséhez egy másfajta megismerő megközelítésre van szükség. Ebben segít nekünk a fotóművészet, hogy Hamvas Bélát idézve „megragadjuk a belsőt, ami lent van. A láthatatlant s a megfoghatatlant. Szemlélődésünk visszavezessen ahhoz az ősi teremtői eredetalaphoz, amelytől mi 21. századi emberek olyannyira elidegenedtünk. Ismerjük meg jobban belsőnket, azt a belsőt, amely a testhez hasonlóan képes megújulni és újjászületni” – zárta beszédét a konzul.
Sasho Dimoski észak-macedón színházi rendező, író „Hadd gyötörjem ezt a testet, / érezze a fájdalmat” verssorai méltóak a The Body (A test) fotókiállításhoz, amely az anyagiság és az átalakulás határait kutatja: hogyan hordozza a test önmagát, hogyan viseli az időt, és miként válik – fajdalmon és feladáson át – új poétika hordozójává, ismét önmagát teremtve ugyanabból a bőrből, anyagból. Ezek a fényképek nem pusztán anatómiai tárgyként, drámára / cselekményre redukált formában mutatják a testet, hanem élmények, rituálék és emlékek teréül, vászonként, amelyre személyes és kollektív felidézések íródnak.
A kiállítás középpontjában az a gondolat áll, hogy a testet meg kell fosztani „valóságától”. Nem elpusztítva, hanem megtisztítva: lehámozni róla a testiség túlzó elvárásaitól eltakart lényeget, túllépni a testen, és a fájdalmon át felszabadulni. A fájdalom itt nem csupán fizikai, hanem a megtérés, az átalakulás folyamatának metaforája, a testiségből a testetlenség felé tett kísérleté.
A fotók ellentétekkel dolgoznak, fény és árnyék, közelség és hiány, töredék és egész. Sebeket és nyomokat, a bőr és a textil textúráit, anyag és tér öleléseit, valamint olyan csend-pillanatokat jelenítenek meg, amelyek érzékelésünk irányváltására késztetnek. Minden kép meghívás a nézőnek: belépni, érezni és ráismerni saját repedéseire, és megújulási lehetőségeire.
A kiállítás kérdéseket is felvet: miként őrzi a test a tapasztalatot? Mit jelent „eltemetni” önmagunk egy részét, hogy új jelenlétmód kezdődhessen? A fotók vizuális metaforákkal felelnek lerántott rétegekkel, feltárt kontúrokkal, a test intimitásában újra és újra ismételt apró rituálékkal. A kiállítás nem válaszokat kínál, hanem elmélkedésre nyitott tereket. Nem önmagáért ünnepli a fájdalmat, hanem metaforikus eszközként használja egy olyan tekintet kiművelésére, amely képes előmozdítani az átalakulást. A test, amely itt „újjászületik”, erős jelenlétű test: áhítatos, törékeny, és egyszerre adni képes.
Szilágyi Lóránt Budapesten született, jelenleg Kolozsváron él és dolgozik. Filmkészítőnként, operatőrként tevékenykedik, emellett eseményfotózással és művészeti fotográfiával foglalkozik. Témáit gyakran sötét, minimalista hátterek elé helyezi, ahol valódi érzelmeket keres. Célja, hogy képein keresztül az apró emberi részleteket, a megélések finomságát és valóságát megfagyassza a néző számára. Vasil Zairchev Észak-Macedónia egyik legkiemelkedőbb színművész-táncművésze, aki a Velesi Színház társulatának meghatározó tagja. Színpadi munkája mellett nagy figyelmet fordít a fiatal színészek képzésére, tréningekkel, testtudati és koncentrációs gyakorlatokkal segíti őket a színpadi jelenlét fejlesztésében.
