Vincze Loránt: Ismertté tettük Európában az őshonos nemzeti közösségek ügyét

„Dél-Tirol élő bizonyítéka annak, amit mindig hangoztatunk: a kisebbségek nem vesznek el semmit a többségtől. Éppen ellenkezőleg: kulturális, nyelvi és gazdasági szempontból gazdagítják Európát, az államot és a régiót. A dél-tiroli modell érdemes arra, hogy másolják és a helyi viszonyokhoz alkalmazzák. Az én régiómban, Erdélyben és Székelyföldön minden bizonnyal nagy örömmel fogadnánk” – köszöntötte Vincze Loránt európai parlamenti képviselő, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója elnöke a FUEN 69. Kongresszusának résztvevőit csütörtökön a dél-tiroli Bolzanóban (Bozen).

Vincze Loránt utolsó, harmadik hároméves mandátumának végéhez ért a 118 tagszervezetet

számláló kisebbségi ernyőszervezet élén. A leköszönő elnök kifejtette: bár idén júniusban az

Európai Bíróság döntésével nem happy enddel ért véget a Minority SafePack története,

visszatekintve a másfél évtizede elindított kezdeményezés eredményeire, egyértelműen

megérte belevágni. „Az európai szintű szolidaritás, a polgároktól és a döntéshozóktól kapott

támogatás, az, hogy ismertté tettük az őshonos kisebbségi közösségek ügyét – önmagukban

győzelem. Európában ma már nem lehet a kisebbségek védelméről beszélni a Minority SafePack

és a FUEN említése nélkül – mert mi voltunk azok, akik a kisebbségek védelmét feltettük az

európai napirendre” – fogalmazott.

A szervezet elnöke felhívta a figyelmet, hogy európai szinten nem javult, sőt, sok esetben

romlott a kisebbségek helyzete, ezért a munkát új eszközökkel, de folytatni kell. A FUEN

javasolja az Európai Kisebbségi Tanács létrehozását – egy olyan platformot, amely összehozza a

kisebbségek védelmét szolgáló európai eszköztár fejlesztésén dolgozó szervezeteket,

politikusokat és intézményeket. A hálózat új irányt adna a kisebbségi jogokért folytatott

küzdelemnek.

Egyetlen jótanácsként Vincze azt fogalmazta meg a FUEN következő elnökének, hogy soha ne

engedje, hogy ideológiai vagy megosztó kérdések helyet kapjanak a szervezeten belül.

“Számtalan más fórum létezik a politikai vitákra – de az ilyen vitáknak nincs helye egy olyan

szervezetben, amely azokért küzd, akiknek kevés jut, akiket nem ismernek el, és akiket nem

támogatnak. Itt mindenkinek helye van – és mindenkire szükség van –, aki egy olyan Európáért

dolgozik, amelyben minden hagyományos kisebbséget és nyelvi csoportot értékelnek, védenek,

és amelyben szabadon hozhatnak saját döntéseket az őket érintő kérdésekben” – fogalmazott.

Az európai nemzetiségek legnagyobb éves seregszemléje, a FUEN Kongresszus október 23-26.

között zajlik a dél-tiroli Bolzano (németül Bozen, ladinul Bulsan) városában. A szervezet

közgyűlése itt választ új elnököt és elnökséget. Az elnöki tisztségért három jelölt indul: Schubert

Olívia magyarországi németként, akinek jelöltségét a magyar és magyarországi szervezetek

támogatják, valamint Jens A. Christiansen németországi dán és Gösta Toft dániai német jelölt.