Lyrikfest – háromszoros ünnep az Apáczai-líceumban

A kiállításmegnyitó előtti pillanatok, háttérben a kiállított munkákkal
Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum kulturális életének egyik kiemelkedő eseményévé nőtte ki magát a három éve elindított Lyrikfest, amely német nyelvű versmondó- és versíró versenyként indult, mára azonban összművészeti fesztivállá formálódott. Az idei rendezvénysorozat méltó módon emlékezett meg Rainer Maria Rilke születésének 150. évfordulójáról, és a résztvevők nemcsak szavakban, de képekben is keresték a kapcsolatot a költő gondolatvilágával.

LOKODI ÉVA ILDIKÓ

A rendezvény mottójául Rilke egyik legismertebb istenes verse szolgált: „Isten az Őstorony, körötte folyton / kerengek századok százaival. / S még nem tudom, mi vagyok: szélvihar, sólyom, / vagy egy hatalmas dal.”

Az eseménysorozat már februárban elkezdődött, amikor Thomas Perle, Bécsben élő drámaíró vezetésével versíró műhely, Zilahi Nono irányításával pedig digitális plakátkészítő workshop zajlott.

A Lyrikfest három eseményben csúcsosodott ki április 16-án, amikor megnyitották a nemzetközi plakátkiállítást, bemutatták és díjazták a februári műhelyeken résztvevő diákok alkotásait, valamint lezajlott az 5–8-os diákok számára meghirdetett szavalóverseny.

Az ünnepélyes megnyitón több neves vendég volt jelen; egyetemek, középiskolák tanárai, akik közül többen a versenyek zsűrijeként is szerepet vállaltak: Bartalis Kata (BBTE, Pszichológia és Neveléstudományi Kar), Veibel Izabella (a Román Közszolgálati Televízió Transilvania Policromă című német nyelvű műsor szerkesztője és műsorvezetője), Darvay Éva (Báthory István Elméleti Líceum), Hegyi Noémi (Tálentum Iskola), Lapohos Ildikó (Református Kollégium), illetve Nagy Kinga Hajnalka (Emil Racoviță Főgimnázium).

Elsőként Vörös Alpár iskolaigazgató és Ghevald Júlia igazgatóhelyettes köszöntőbeszéde hangzott el, majd a mottóként választott Rilke-költeményből készült megzenésített változatot közösen énekelhette el a közönség a Gecse-Borgovan Egon és Fall Dóra által biztosított zenei kísérettel, Szabadi Ildikó tanárnő irányításával. 

A következőkben a költő életútjába és legismertebb műveibe nyújtottak bepillantást a rendezvény szervezői, Szabó Viola és Lokodi Éva-Ildikó némettanárok.

A zenei részletek és Szabó Csanád zongorajátéka mellett a diákok (Riana Maier, Tamás Zsófia, Tamás Katalin, Ruzsa Csanád, Albert Tamara, Nagy Zsanett, Darvay Nóra, Sikó Barabási Iringó, Szabó Dorka Zsófia és Szakács Zsófia) a februári workshopon született verseikkel is színpadra léptek; Koncz-Münich Ákos egyetemi hallgató videóösszeállításából pedig a versíró műhely hangulatába nyerhettek bepillantást a jelenlévők.

A versíró diákok díjazását követte a nemzetközi plakátkiállítás megnyitója, amely igazi különlegességnek számít: a tárlatra több mint 30 ország 30 tervezőgrafikusa és 50 egyetemi tanára küldte el munkáját. A meghívásos alapon szervezett kiállítás középpontjában a keresztény ihletettségű vizuális művészet áll, és a cél az volt, hogy Rilke spirituális világát grafikai formában is megidézzék.

A tárlat kurátora, Zilahi Nono szerint az idei plakátanyag egy része a digitális grafika és a tipográfia eszközeivel próbálta érzékeltetni azt a spirituális hiányérzetet, amely Rilke költészetének egyik központi témája. Kiemelkedtek azok az alkotók, akik vizuálisan is képesek voltak megragadni az Isten-keresés érzését, illetve akik keresztény értékeket közvetítettek. Zilahi Nono azonban hangot adott csalódottságának is: a poszterek jelentős hányada arról tanúskodik, hogy sok művész számára ismeretlen a Messiás-váró állapot.

Ezek után a februári műhelyen résztvevő diákok munkáinak értékelése következett – ugyancsak Zilahi Nono közvetítésében: a zsűri tagjai nemzetközileg elismert szakemberek voltak, többek között a lengyelországi Szczecini Művészeti Akadémia dékánja, valamint dél-koreai, egyiptomi, tajvani és török egyetemi tanárok. A diákplakátokat esztétikai és tartalmi szempontok alapján értékelték, és a fiatal alkotók munkái pozitív visszhangra találtak.

A megnyitót az iskola zenekara, az Abyss of Sorrow zárta, amely Rilke A párduc című versének saját feldolgozását adta elő. A zenekar tagjai – Gecse-Borgovan Egon, Kudor Alex, Kovács Tibor és Poszet Kristóf – érzékenyen és egyedi módon értelmezték újra a költő gondolatait.

A tárlatmegnyitót a versmondó verseny követte. A kolozsvári magyar iskolákból idén is közel száz diák érkezett, hogy német költők tolmácsolásával színesítsék az ünnepséget.

A Lyrikfest immár túllépett egy iskolai rendezvény keretein, és regionális jelentőségű eseménnyé vált, ahol a különböző művészeti ágak – az irodalom, a zene és a grafika – találkozása nemcsak maradandó élményt kínál a közönségnek, hanem lehetőséget is a fiatal tehetségek bemutatkozására. A rendezvény szellemisége – a közös gondolkodás, az alkotás és a hitbéli keresés – méltó módon állít emléket Rilkének, és példát mutat arra, hogyan válhat a művészet közösségformáló erővé.

A nemzetközi plakátkiállítás május 19-ig tekinthető meg a kolozsvári Apáczai Galériában, illetve az első emeleti kiállítótérben.

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek