K. Kovács István hétköznapi életünk igazságait feszegeti V(í)égjátékok, avagy három dráma című kötetében, amelyekben az abszurd szituációk már-már komikussá válnak. Mindhárom afféle „karantén-dráma”, vagyis az abszurd karantén időszakában születtek. (Mint azonban kiderült, az első, a Vaszilaci, avagy Transzilván tabuk azért valamivel korábbi, a százéves trianoni megemlékezési évben íródott a Száz év a lépcsőházban című drámapályázatra, amelyen harmadik díjat nyert.)
Bár egymástól független témákat dolgoznak fel, mégis hasonlítanak groteszk ábrázolásukban. Joggal mondható, hogy egyféle trilógiát alkotnak: kronológiai sorrend van köztük, az első a születés pillanatától a katonakorig terjed, a második a szerző írói jelenét foglalja magába, a harmadik pedig a posztapokaliptikus jövőről szól.
A szerző első drámájának a ,,tragikomikusan abszurd, kortörténeti dokumentumdráma” besorolást adta, a másik kettő –Kopogtatók, avagy elmúlik ez is és Fiatal systemerror…, avagy restart – viszont kimondottan karanténdrámák. ,,Megszületett ugyanis a színház világában egy ilyen műfaj, a karanténdráma, ami általában az abszurdhoz kötődik: bezártságról, kommunikáció hiányáról, az egyén elszigeteltségéről szól” – említette K. Kovács István.
A beszélgetés során kiderült, a Vaszilaci, avagy Transzilván tabuk című darab az erdélyi magyarok kisebbégi életét mutatja be, egy olyan rendszer nem szívesen látott, bár befogadott és ez által kitaszított egyéneinek életét, akik két személységgel rendelkeznek: a magyar családi közegben Laciként, a négy falon túl a román nyelvet megtanulni nem akaró Vaszileként. ,,Oly keveset látunk a színpadon megjelenítve, illetve leírva a kommunizmuson belüli emberi megaláztatásról. A Vaszilaci olvasása közben azon kezdtem morfondírozni, hogy miért nem látok a színpadon a kommunizmus rémtörténete kapcsán ilyenszerű képi világot?” – tette fel a kérdést Vadas László az első drámát elemezve. Megjegyezte: szükség van a maga groteszk valóságában megjeleníteni a múltban történteket, hiszen a történelem ismétli önmagát, csak idő kérdése, hogy mikor és melyik pillanatban válik valósággá.
A második, a Kopogtatók, avagy elmúlik ez is című dráma közel áll a dobozszínház koncepciójához, hiszen van egy képzeletbeli negyedik fal, amely a zárt doboz átlátszó oldalát jelképezi. K. Kovács István szerint ez az üvegfal ad lehetőséget számunkra, hogy betekintsünk a családok zárt, monoton mindennapjainak világába egy olyan bizarr korszakban, mint a pandémia. ,,Az volt az érzésem, hogy egy olyan darabot olvasok, amely során a tömbházak konyhaablakain keresztül bekukkantok és onnan nézem, hogy a négy fal között mi zajlik le. Ez a kegyetlen monotónia pedig kialakít egy vásárlási őrületnek élő, a túlélésnek logikátlan megközelítéseket gyártó, külsőségekben gondolkodó társadalmat” – vázolta meglátásait Vadas László.
Végül a két dramaturg a harmadik, Fiatal systemerror…, avagy restart című alkotásra is kitért, amelyet mindketten ,,kicsit sötét” jelzővel illettek. Ez az egyfelvonásos posztapokaliptikus dráma a tulajdonképpeni végjáték – amelyre a kötet címe is utal –, hiszen a földi élet utolsó két férfi egyedének filozofálását olvashatjuk.
K. Kovács István karantén-drámakötete az Ábel Kiadó gondozásában jelent meg, a könyv borítóját Szikszai Ildikó készítette.
