A bemutató elején a könyvet Markó Bálint, a BBTE rektor-helyettese méltatva elmondta: a szerző a felsőfokú oktatási intézmény roppant izgalmas időszakát kutatta. A tisztségviselő személyes vonatkozásokra is kitért: nagyapja, igaz a két világháború közötti, nem pedig a tanulmányozott időszakban, a jogi kar hallgatója volt. Ugyanakkor kitért arra, hogy Soós Anna volt rektorhelyettes volt az egyetem különböző karainak történetét bemutató kötetek megírására és megjelentetésére vonatkozó projekt kezdeményezője. „Emberekről, folyamatokról van szó ebben az izgalmas kötetben” – jegyezte meg Markó Bálint.
Szabó Töhötöm, a kolozsvári Magyar Történelmi Intézet részéről a bölcsész és a jogász szakma kölcsönhatásairól beszélt, Florin Streteanu és Şerban Diaconescu a kötet fontosságát méltatta.
Nem mindennapi szellemi és szakmai teljesítmény
Szalayné Sándor Erzsébet a kötet több vonatkozására kitérve elmondta: a szerző hatalmas feladatba fogott, amikor a kolozsvári jogászképzés ezen időszakát felölelő kötet összeállítása mellett döntött. „Nem csupán a dokumentumok szinte végeláthatatlan hosszú sora, hanem az elkészült kötet mérete, terjedelme is igazolni látszik, hogy nem mindennapi szellemi és szakmai teljesítmény gyümölcsét tarthatjuk ma a kezünkben” – fogalmazott.
Bányai József ügyvéd frappánsan kijelentette: meg kell vásárolni, és el kell olvasni a könyvet. „Az 1990-es évek elején nem vált lehetségessé a magyar jogi szakterminológia tanítása, ezért létrehoztuk a Jurátus Kört, amelynek keretében többek között tanulmányoztuk a kolozsvári magyar jogászképzés kezdeteit” –mutatott rá Bányai.
Templom és az iskola
A könyvbemutatót követően lapunk érdeklődésére a kolozsvári ügyvéd elmondta, a kötetben szereplő, 1885-ben keltezett legérdekesebb dokumentum szerint, amely az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) alapszabályzatának készítésére kiküldött bizottság jegyzőkönyvében szerepel, a következő felhívás olvasható a jogi kar létrehozásának szükségességéről:
„Nagy ideje már összeszednünk magunkat, hogy az elkallódás veszedelmétől megmentsük legbecsesebb sajátunkat. Az erdélyrészi magyar társadalomnak valóságos hősies erőfeszítést kell a nemzetmentő munkában kifejtenie. A szószék, a maga tettre buzdításával, az iskola a maga tanításával és nevelő hatásával, a községek és a megyék értelmisége erejük legjavával ugyancsak lássanak munkához, hogy megmentsék és megtartsák fajunkat birtokban, névben és nyelvben, ami megmenthető és megtartható”.
Saját pénzből utaztak a korabeli tanárok
Ezzel kapcsolatban Bányai elmondta: ezek a szavak ma is ugyanúgy érvényesek.
„A Fábián Gyula gyakorolta műfaj nem elterjedt. Kordokumentumok alapján mutatja be a kolozsvári magyar jogászképzés történetét. Olyan ez, amint amikor vakolatlanul látsz egy házat: kőről kőre, tégláról téglára építi fel a kezdetektől 1919-ig. Felsorolja a tanárokat, az eminens diákokat, utóbbiak közül azokat, akik később oktattak. Ilyen például maga Fábián Gyula is, de Kiss Andrea is ide sorolható. A szerző kitér a tanítás folyamatára, a fizetendő összegekre. A kötetben van egy olyan rész is, amikor a jogi kar küldöttsége Olaszországba utazott, amelynek költségeit a résztvevőknek kellett fedezniük. Ennyire ügyeltek a közpénzekre. Nem volt Soros Alapítvány vagy Gromiko Alapítvány. Külön pikantéria a rengeteg egészségügyi gondot okozó pöcegödrök megszüntetése és az angolvécék bevezetése, a diákmenza helyzetének rendezése. Erre vonatkozóan ugyanis az egyik dokumentumban ez áll: méltóztassanak megemelni az adag mennyiségét, mert a diákok éhesebben távoznak, mint ahogy bejöttek” – tért ki a kötet érdekesebb részleteire Bányai József.
Kiemelte: a Fábián Gyula által kiválogatott dokumentumokból kiderül, a tudást nem adták ingyen, fizetni kellett érte. „Volt ugyan lehetőség ösztöndíjra pályázni, támogatást kérni, ám a tanításért kőkemény tandíjat kellett fizetni. A támogatók között nem az állam, hanem az alapítványok szerepeltek. Ezeket rendszerint a végezettek hozták létre és működtették” – jegyezte meg a kolozsvári ügyvéd, a kötet méltatója.
A szerző lapuknak elmondta: a kötet összeállításának gondolata a Kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem alapításának 150. évfordulója kapcsán fogalmazódott meg.
„Sohasem gondoltam arra, hogy 17 358 levéltári oldalt kell majd feldolgoznom, s hogy ez mennyi időt vesz igénybe. Négy évet dolgoztam a könyvön. Összesen kétezer dokumentumot válogattam ki, a kötet 335-öt tartalmaz. A könyv első 85 oldalát az erdélyi magyar nyelvű oktatás történetének szenteltem, ez emészthető mennyiség. Felsoroltam a professzorokat és azok lakhelyét, az általuk tanított tantárgyakat. Sokan azok közül kerültek ki, akik a legtöbb adót fizették be, így helyet foglalhattak a helyi tanácsban. Ezt ma is lehetne érvényesíteni” – mondta lapuknak a szerző.
Év végén még a bicepsz fejlődését is lemérték
Fábián Gyula hozzátette: a kötet próbálja a dinamikájában bemutatni a kolozsvári magyar jogászképzés folyamatát. „Szó van a tűzifa beszerzéséről, az első telefonvezeték és az angolvécé, valamint a tűzvédelmi eszközök és a páncélszekrény beszereléséről is. Természetesen fajsúlyos a jogi és államtudományi oktatás sajátosságainak a bemutatása. Abban az időszakban évről évre egyre több mecénás jelent meg, akik saját vagyonukból járultak hozzá a kar felvirágzásához. A könyvben kitérek a fegyelmi eljárásokra, amelyek nem egy esetben etnikai színezetűek. Amikor ezeket valaki figyelmesen elolvassa, akkor rájön: mi lehet az alapja a sok előítéletnek, súrlódásnak, ami még ma is kifejti hatását” – jegyezte meg a BBTE oktatója.
Arra is kíváncsiak voltunk, mi az, ami a dokumentumok áttanulmányozása során meglepte, s mire nem számított. „Százötven, száz évvel ezelőtt is szinte ugyanazon jellegű gondokról számolnak be az iratok, mint amilyenekkel ma is küszködünk: fizetés, ingatlan, szerződési problémák, nemzetközi együttműködések. Az akkori egyetem üdvözölte a Melbourne-i vagy akár a zágrábi felsőfokú oktatási intézmény megnyitását. Érdekes megjegyezni azt is, hogy abban az időben Antwerpen városába mentek a diákok kereskedelmi és váltójog konferenciára. Most is ugyanez a helyzet a külföldi kapcsolatok és szakmai továbbképzések vonatkozásában. Ami most nincs meg, s ennek örvendek, az a katonai szolgálat és a háborúra való felkészítés. Amit mindeneképpen hiányolok a mai felsőfokú oktatásban, az a rendszeres sporttevékenység. A dokumentumokból kiderül, mennyit kerékpároztak Bánffyhunyad felé, illetve az is, hogy a birkózást szentpétervári, a vívást pedig olaszországi tanár tanította. Külön érdekesség, hogy az akadémiai év végén még egyes hallgatók bicepszének nagyságára vonatkozó statisztikát is vezettek. Sőt, külön jegyzik a jobb, illetve a bal kar növekedését” – fogalmazott Fábián Gyula.
A Szabadságnak kijelentette: viccesen azt szokta mondani, hogy az egyetem szinte jogi egyetem volt, ugyanis a kezdeti 258 hallgatójából 170, vagyis a hallgatók 57 százaléka a jog- és államtudományi karon kezdte a tanulmányait.
