„Nagy Bélának köszönhető, hogy megismerhetjük Kolozsvár kincsteremtő polgárait, mivel eddig már többször is tartott vetítettképes előadást ebben a témában. Nagy Béla Kolozsvár szülöttje, mérnökember, aki nyugalomba vonulása után egyrészt amatőr művészként, másrészt a helytörténet kutatójaként keresett elfoglaltságot. A helytörténet kevésbé művelt pászmáját választotta: a kézművesség és a gyáripar fejlődését” – nyitotta meg Nagy Béla könyvbemutatóját Szabó Zsolt, a Kolozsvár Társaság elnöke.
Nagy Béla kötete a 19. század második fele első évtizedeinek céhes, iparos világát tárja elénk. Az 1867-es kiegyezést követően a város gyors fejlődésnek indult. Kolozsvár akkor nyerte el mai arculatát: iparos családok, mesterek jöttek a városba, városszépítő egyleti vezetői sorakoztak fel a palettáján – tudtuk meg Gaal György helytörténésztől. „A szerző első fontos tanulmánya 2015-ben jelent meg. A kötetben tizenhat cikk, azaz tanulmány szerepel. Ezek közül kilenc a Szabadság napilapban, hét pedig a Művelődés folyóiratban jelent meg. Az írások tematikája egységes. Kettőt emelnék ki: a Szamos-hídi palotákról és a Nagy Gábor vendéglősről szóló írást” – mondta el Gaal György, aki szerint Nagy Béla magabiztos tudással rendelkezik a város történetét illetően, különösen ami a 19. század második felét és a 20. század első évtizedeit felölelő időszakot illeti. „Mérnöki hajlamát igazolva fő kutatási módszere a digitalizált városi napilapokhoz kötődik. Rövid időn belül több kötetet tett le az asztalra, amelyek tartalmas könyvészetükkel és gazdag képanyagukkal is kitűnnek. További sikereket kívánok következő könyvéhez, amelyben Reményik Sándor édesapjának, Reményik Károly építésznek a pályáját mutatja be” – tette hozzá a helytörténész, majd részletesen ismertette a könyv tizenhat tanulmányát.
Benkő Levente történész azon kérdésére, hogy mi késztette Nagy Bélát arra, hogy helytörténettel foglalkozzon, a szerző elmondta: egy Facebook-bejegyzés kapcsán merült fel benne az óhaj, hogy utánanézzen a közölt adatoknak. „Akkor még nem volt digitalizálva a sajtó. Hónapokat töltöttem a könyvtárban, és olvastam az Ellenzék, a Magyar Polgár cikkeit, így tudtam meg, hogy a Szamos-híd közelében felépített négy palota mikor és kinek köszönhetően épült meg. Egyik írás hozta a másikat: sokan felkerestek, érdeklődtek írásaim tárgyáról. A Nagy Gábor-telepen –amely ma nagyrészt a Tisztviselő-telep / Andrei Muresanu negyed – nőttem fel. Gyerekkoromban még megvolt a szálloda- és vendéglőtulajdonos, nagybirtokos, síremléke a Házsongárdi temetőben. Gaal György helytörténész, akivel osztálytársak is voltunk, egyfajta példaképem is” – mesélte Nagy Béla helytörténész.
A könyvbemutató első hozzászólója Forró Ágnes képzőművész volt, aki a Nagy/Horea utca 2. szám alatt található Benigni-palotát építtető ifj. Benigni Sámuel testvérének, Benigni Rozáliának az ükunokája. „Benigni Rozália az anyai nagymamám nagymamája volt. Benigniék tizenketten voltak testvérek: az 1843-ban született Rozália 1864-ben férjhez ment báró Ecsedy Istvánhoz, ezt ükapám jegyezte fel egyik naplójában. Ükapám ott volt 1869-ben a kolozsvári vasútállomás alapkő-letételénél. Őseim Kolozsváron éltek: Rozália asszony a férje halála után 1898-ban Felsővisóra került a lányához, König Lajosné Ecsedy Ilonához. Nem sokkal bátyja, Sámuel (Számi) halála (1903. február 3.) után 1903. február 5-én hunyt el. Felsővisón temették el” – magyarázta az ismert képzőművész.
Andrásofszky Ernő, a harangöntő Andrásofszki-család leszármazottja pedig arról számolt be: még ismerte dédapját, aki az utolsó harangöntő volt. „Dédapám műhelye az Irisz-telepen volt. Akkor már főként kisebb harangok öntésével foglalkozott. Ugyanebből a családból többen orvosok lettek, Andrásofszky Barna és Tibor is.
„Mindig arra törekedtem, hogy a könyvem ne csak száraz tényekre alapozzon, ne csak adatokat, évszámokat és neveket tartalmazzon, hanem legyenek benne vidám történetek, idézetek a korabeli újságokból, humoros részek is, hogy minél olvasmányosabb legyen” – összegzett a szerző, aki azt is elmondta, az eddig megjelent öt könyve közül ez a harmadik, amelyet László Miklós fotográfus illusztrált, és a készülő Reményik-kötetnek is László Miklós a fő fotográfusa.
