HERDELÓ PATRIK
A Kommunikációs Napok a Babeş–Bolyai Tudományegyetem kommunikáció szakos hallgatóinak szakmai konferenciája, amelyet immár több mint másfél évtizedes hagyomány övez. Az esemény különlegessége, hogy teljes egészében a harmadéves kommunikáció szakos diákok szervezésében valósul meg. A fiatalos lendületű rendezvény számos izgalmas előadást kínált a résztvevők számára idén is. A meghívottak között egyetemi tanárok, vállalkozók, kommunikációs szakemberek, színészek, menedzserek és előadók is szerepeltek, akik különböző területeikről hoztak értékes tapasztalatokat. A változatos előadói palettát egy közös szál kötötte össze: a Z generáció médiafogyasztási és kommunikációs szokásai.
AKC Misi előadása különösen nagy érdeklődést keltett, nemcsak szakmai véleményét, hanem személyes történeteit is megosztotta a hallgatósággal. Mesélt arról, hogyan indult a karrierje 2018-ban, és miként került kapcsolatba az OTL újvonalas underground hip-hop bulisorozattal és kiadóval. Bemutatta azokat a meghatározó lépéseket és fordulópontokat, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy végül a Budapest Park nagyszínpadán felléphessen.
Az ócsai rapper 1999. április 24-én született Budapesten. Fiatal kora óta meghatározó szerepet játszik életében a zene, hiszen édesapja is zenész, így már gyerekként ebben a környezetben nőtt fel. AKC Misi előadói nevét a budapesti Akácos utca mássalhangzóiból és keresztnevéből alkotta meg. Az utca jelentős szerepet játszott AKC Misi karrierjének alakulásában, hiszen itt alakították ki első stúdiójukat barátaival, akik egyben az AKC kollektíva tagjai is voltak. A csapatot AKC Kretta, AKC Damigo és Misi húga, Plo Persici alkották. A 2010-es évek második felében kezdte el publikálni első dalait a Sound Cloudon, és hamar a magyar trap műfaj úttörőjévé vált. AKC Misi első nagylemeze, a Neon hozta meg számára az első igazán jelentős sikereket, különösen az albumon szereplő Gyémánt című dal révén. A szám mára közel kétmilliós megtekintésnél jár a YouTube-on. Ennek ellenére AKC Misi leghallgatottabb dala az AKC Krettával közös Gyere velem, amely a YouTube-on már 9,4 milliós megtekintésnél jár.
Az Erkel Színház „szabadakarat” című előadásában Filóval egyetemben, az OTL kollektíva tagjaiként szerepet kaptak. A darabban nagyvárosi srácokként kellett rappelniük, ami szokatlan kihívást jelentett számukra. Az újvonalas rapperek ritkán láthatóak ilyen hagyományos színházi közegben, így ez a szereplés jelentős elismerést hozott nemcsak számukra, hanem a magyar trap műfaj számára is.
Magyarországon a közbeszédben idézőjelesen azokat az énekeseket és rappereket tartják igazán befutott előadóknak, akik tehetségkutatók mentori székében is helyet kapnak. AKC Misi is követte ezt a hagyományt: a Sávlekötő Camp első évadában mentorként segítette a fiatal tehetségeket.
A Kommunikációs Napokon tartott előadása után lehetőségünk nyílt beszélgetni AKC Misivel. Megkérdeztük tőle, hogyan telt számára a publikációktól mentes év, és milyen tervei vannak a közeljövőre nézve.
– Tavaly decemberben bejelentetted, hogy beláthatatlan ideig nem publikálsz új zenéket, és a fellépésekből is visszaveszel, hogy fejleszthesd a zenei tudásodat és produceri képességeidet. Lassan egy éve tart ez a szünet. Hogyan haladsz az önfejlesztéssel, és meddig tervezel csendben maradni a megjelenések terén?
– Szép lassan szeretnék újra dalokat kiadni, az első akár már január–február környékén érkezhet. Idén egy kicsit a háttérbe húzódtam a fellépések elől, de jövőre szeretnék visszarázódni ebbe is. Késő tavasszal pedig újra visszatérnek a koncertek. Addig igyekszem fejben felkészülni a visszatérésre, véglegesíteni az új dalokat, és újra színpadra lépni. Az elmúlt időszakban inkább a személyes fejlődésemre koncentráltam, amit sokan hajlamosak elhanyagolni a zenész körökben. Lehet, hogy valaki remekül zenél, de közben belül roncs. Az önfejlesztés terén viszont jól haladok: sokat foglalkozom magammal, járok fürdőkbe, edzeni, és igyekszem minden téren fejlődni. Emellett a zenei tudásomat is fejlesztem. Vettem egy zongorát, és szeretnék megtanulni rajta játszani. Bár még nem tudtam időt szakítani rá, a tanulás folyamatban van.
– Az elmúlt időszakban gyakran láthattunk téged a DJ-pult mögött. Ez inkább hiánypótló tevékenység a fellépések helyett, vagy szeretnél a jövőben gyakrabban DJ-zni?
– Nem tervezek nagy DJ-karriert. Igen, számomra ez inkább a fellépések egyfajta helyettesítő tevékenysége. Két jó barátommal, Txy Bandival és Kornéllal összeálltunk egy DJ-trióba, Shutdown néven. Egymás között úgy hivatkozunk erre a projektre, mint egy közös marhulásra, ami ugyanakkor beteljesíti azt a vágyunkat, hogy szórakoztathassuk az embereket. Bár a Shutdown nem tudja teljes mértékben helyettesíteni az előadói fellépéseket, mégis nagyon élvezem.
– 2023 májusában egy interjúban említetted, hogy saját kiadót és éttermet is szeretnél. Hogyan haladsz ezekkel a tervekkel, és mit lehet róluk előzetesen tudni?
– Meglepően sokan kérdeznek Erdélyben az éttermemről. Még egyelőre csak tervben van, és mostanában kicsit háttérbe szorult, mivel rengeteg minden elvonta róla a figyelmemet. Azonban még mindig a bakancslistámon szerepel, és a közeljövőben mindenképp meg szeretném valósítani, bár még nem látom pontosan, mikor lesz ebből bármi is. Többféle éttermet is szeretnék az életem során, az első biztosan magyaros konyha lesz, mert már van hozzá tervem, de a későbbiekben az olasz konyhában is megmérettetném magam. Nagyon szeretem a gasztronómiát, és bennem van a vendéglátói szellem. Ha bármilyen összejövetel van, legyen az baráti vagy családi körben, mindig nálunk kajálunk. Szeretek emberekre főzni és arra figyelni, hogy jól érezzék magukat nálam. A kiadóról annyit, hogy amit jelenleg csinálok, ahhoz, hogy azt valójában kiadónak lehessen nevezni, még időre van szükségem. Nem valószínű, hogy az elkövetkező fél évben megvalósul, de rajta vagyok ezen is. A jövőre nézve ez a két nagyobb tervem van, amelyeken gőzerővel fogok dolgozni.
– Melyik módszert alkalmazod gyakrabban: inkább spontán írsz zeneszövegeket, vagy időt szánsz rá, és átgondoltan dolgozol rajtuk? Miből inspirálódnak általában ezek a dalszövegek?
– Ösztönösebb a spontán megírt szöveg, mert azt nem agyalja túl az ember, nincs ideje túlgondolni. Nálam ez úgy néz ki, hogy felveszek két sort, és a következőt már a mikrofon előtt találom ki, miközben dolgozom a ritmikán. Amikor jön egy újabb szövegfoszlány, azt is felreppelem. Szövegírásban engem az inspirál, hogy költői képeket alkossak, amelyeket a lelki szemeim előtt látok.
– Azt figyeltem meg, hogy mindig igyekeztél helyet adni a lemezeiden a feltörekvőknek, és a Sávlekötő Campben is mentor szerepet vállaltál. Hogyan kell gondozni a feltörekvő tehetségeket?
– Kimondottan figyelek arra, hogy lehetőséget adjak a feltörekvő tehetségeknek. Amikor mi kezdtük a zenélést, ilyen típusú segítség nem volt adott. Szeretném kijavítani az előttem lévők hibáit, és esélyt adni az új, tehetséges előadóknak. Megsértődhetnék a múltbeli lehetőségek hiányán, de ez nem vezetne megoldáshoz.
– Az Erkel Színházban zajló szabadakarat előadásban te és Filo is szerepet kaptatok. Hogyan kerültetek kapcsolatba a színházzal? Milyen kihívásokat tartogatott magában a projekt?
– Nagyon érdekes világ volt. Ezt a kérdést én is feltettem a producereknek, hogy hogyan kerültem oda. A színdarab rendezője rapper arcokat keresett, és meglátta a Sírtánc videóklipemet. Ezt követően megkerestek, hogy lenne-e kedvem részt venni a színdarabban. Elsőre az volt a koncepció, hogy más csinálja az alapzenét, és más írja a szöveget, nekünk pedig csak elő kellett volna adni, de én ragaszkodtam ahhoz, hogy az egészet mi csináljuk, és végül így is lett. Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk utólag, és ezúton is köszönjük a lehetőséget. Elképesztően jó élmény volt, és idézőjelesen, amikor az első napon beköltöztünk az Erkel Színházba, fejünkhöz kapkodva kérdeztük magunktól, hogy itt mi történik. Nem volt teljesen a komfortzónán kívüli a projekt, hiszen végső soron zenét kellett írnunk. Nem kellett szerepet játszanunk, hanem egyszerűen csak elő kellett adnunk az általunk megírt dalokat, ami alapvetően közel áll hozzánk. Ha valaki az én zenei közegemből belépne az Erkel Színház kulisszái mögé, valószínűleg kultúrsokkot kapna. Előfordult egyszer, hogy este 10-kor úgy indultunk haza, hogy senki sem volt tisztában a szerepével. Ott álltunk Benjivel, és beszéltük egymás között, hogy ne menjünk haza addig, amíg mindenki meg nem tanulja, amit kell. Azonban a színháznak követnie kell egyfajta szakszervezeti szabályzatot, ami számunkra teljesen idegen munkafolyamat volt. Az elején érezhető volt, hogy kívülállóként kezelnek minket, és volt is egy pillanat, amikor azt gondoltam, másnap nem megyek be a próbára. Ahogy telt az idő, egyre inkább sikerült kivívnunk az ott dolgozók tiszteletét, és nagyon jó viszony alakult ki közöttünk. Viccelődtem is, hogy ha így exponenciálisan nő a tiszteletük felénk, akkor a közös munka végére még a színház kulcsát is átadják nekünk, mondván: „Tessék, ti vagytok a főnökök!” A végére fájdalmas volt elszakadni tőlük, mert nagyon megszerettem ezt a közeget.
– Mit jelent számodra a kreatív zenei csoportosulás vagy zenei kollektíva?
– A zenei csoportosulás hihetetlenül inspiráló tud lenni. Amikor 4-5 ember összeül zenélni, egymást ösztönzik és saját zenei teljesítményüket növelik, ami gyakran kiváló dalok születéséhez vezet. Ezért is szeretek egy kollektíva része lenni.
– Milyen kapcsolatod van Erdéllyel?
– A bátyám menyasszonya köt minket ide, hiszen Szilágy megyéből származik. Nagyon szeretem Erdélyt: az emberek kedvesek és kiváló vendéglátók. Alig várom, hogy legközelebb újra itt léphessek fel. Amint vége az interjúnak, azonnal megyek papanaşi-t enni…
