A Kolozsvári Korcsolyázó Egylet 1872-es megalakulása után két évtizeddel, 1894–95 telén hozta létre Hangay Oktáv, a Kolozsvári Kereskedelmi Akadémia tanára a kolozsvári Ski-klubot, amelyet európai szinten is az elsők között tarthatunk számon. Az akadémia vállalkozó kedvű ifjúsága szívesen hódolt a lábszánkózásnak, de a pályákon való leereszkedéssel szemben inkább a síléces túrákat kedvelték akkoriban, erre edzettek hetente több alkalommal is. Az Erdély decemberi számában VÁRADI ISTVÁN ír a kolozsvári sízés hajnaláról és annak meghonosítójáról, Hangay Oktávról. (Az 1869-ban készült fenti fénykép szerzője Kató József.)
„Különösnek találom, hogy a turisták a telet a meleg kályha mellett töltik el. A természet igaz, megváltozik, de a tájkép, főleg hegyi sajátossággal, nagyon megszépül. Tudom, hányan vannak, kik valamely festő szalon kiállításnál félórákon át elmerengenek a – téli – tájkép fölött, s meglehetős művészi érzékkel s készültséggel latolgatják annak aesthetikai oldalait, és kritikát mondanak vagy írnak a festőművész ecsetére, de még alig volt alkalmuk vagy akaratjuk megnézni künn a természetben, minő felséges színekben ragyog az örök istenség festménye.”
1896 telén, az Erdély-ben megjelent Turistaság télen cikke bevezetőjében így ír Hangay Oktáv, a Kolozsvári Kereskedelmi Akadémia tanára, aki az Akadémia vállalkozó ifjúságából 1894-95 telén megalakította a kolozsvári Ski-klubot. Hetenként 2-3 alkalommal összejöttek az ifjú magyar Ski-klub tagjai, és a Kolozsvár környéki lankás lejtőkön vidáman űzték ezt a testedző sportot. Lábszánkóztak, ahogy akkoriban mondták. Kellő felkészülés után elmentek Gyaluba, Györgyfalvára, Egeresre, Kajántóra és Tordára is. Az akkori idők közoktatási miniszterei csak a korcsolyázás gépies s egyhangú környezetű gyakorlását ajánlották a fiataloknak.
„Mily egész más a lábszánkózás! A vidék folyton változik, újabb képek jobbra-balra, melyek csak feszültebbé teszik az ifjú figyelmét, kitartóbbá az izmok erejét, s a változatosság pedig, mely a lábszánkó gyors csuszamlásával mindig új környezetet szemléltet velünk, folyton élénkségben tartja a fogékony kedélyt.”
Ilyen és hasonló érvekkel népszerűsítette a sízést (lábszánkózást) Hangay Oktáv. Ő már 1890-től sízett. Kezdetben, mint a képen is látni lehet, a lábszánkózást csak egy hosszú bottal segítették, és a pályákon való leereszkedésekkel szemben a síléccel való túrázást részesítették előnyben. A Kolozsvár környéki lankákon, a Bornyúmálon – mára már teljesen beépített – és a Hója erdő Nádas menti lejtőin – ahol ma ipari park épül – fáradhatatlanul edzettek a hosszabb túrákra.
A ma használatos sílécek elődjeit a harmadik jégkorszak végén (Riss) már az ősember is használta. A primitív ovális hótalpakból, melyekkel, hogy ne süllyedjenek el a nagy hóban, csak lépegetni lehetett, lassan kialakult a síléc, amely már siklásra is alkalmas volt. A norvégiai Frogmerseteren símúzeumában látható egy 2500 éves, feltűnően modern vonalú síléc. Európában, a skandináv országokban maradt fenn a síléc és a sízés. Az Edda-dalokban gyakran találkozunk a skizru és a skrei szavakkal. Talán innen ered a régies ski, vagy sí, sízés, síelés elnevezés. Norvég eredetű a síugrás is, 150 éve a Telemark nevű norvég falu körül sízők próbálkoztak először vele, kb. 1879-ben rendeztek először nyilvánosan síugró versenyt.
A telemark technika ma már a modern síugrás egyik alapeleme. Európa többi részén a sízést főleg a sarkkutatásokról szóló leírások alapján ismerték meg. Az első sífutó versenyt 1880 körül a sarkkutatók rendezték. Itt a kételkedők legnagyobb meglepetésére, kik nem hittek Nordenskjöld svéd sarkkutatónak a Grönlandon szolgáló lappok teljesítményéről szóló tanulmányainak – miszerint 57 óra alatt 460 km-t síztek –, a lappok fölényesen megnyerték a 220 km-es versenyt. Talán ezek a hírek keltették fel igazán az európaiak figyelmét a sízés iránt. Matthias Zdarsky lilienfeldi földbirtokos volt az első módszeres alpesi síző, ő még egy hosszú bottal segítve magát ívelt jobbra-balra a lejtőkön. Ezen a technikán Bilgeri változtatott, ő már két rövidebb bottal dolgozott. Hannes Schneider alakította ki az Arlberg-technikát, mely a modern alpesi sízés alapja.
Európában az első síklubot Norvégiában, Oslóban 1877-ben alapították. 1890–93 között még három alakult az Alpokban. A Hangay Oktáv által Kolozsváron alapított Ski-klub tehát az ötödik volt Európában. És ha már a sízés kolozsvári történetéről beszélünk, nem szabad megfeledkeznünk Hevesi Józsefről, a Kolozsvári Iparos Egylet elnökéről sem, aki a gyárában készült sílécekkel támogatta a kolozsvári síéletet.
Hangay Oktáv 1850-ben a Veszprém megyei Várpalotán született. Tanulmányait Pozsonyban, majd Münchenben és Kolozsváron végezte. Több évig előkelő családoknál volt nevelő. Tanárkodását Sopronban kezdte meg, majd 1889-től a kolozsvári Kereskedelmi Akadémia tanára. Élénk és széleskörű társadalmi tevékenységet folytat.
Többek közt titkára volt a soproni Irodalmi és Művészeti Körnek, tagja a székesfehérvári Vörösmarty Körnek, az Országos Magyar Iskola-Egylet igazgató tanácsának, a Magyar Szövetség választmányának. Tanárkodása idején szószólója volt a diákság sportra és testedzésre való nevelésének, amit előadásaival, cikkeivel is szorgalmazott. 1894–95 telén a kolozsvári Kereskedelmi Akadémia tanulóival megalakítja az első Magyar Ski-klubot.
Az EKE választmányi tagja 1891-es megalakulásától, 1896–1899 között a Kolozs vármegyei Osztály elnöke, 1902–1906 között az EKE alelnöke. A Kányafői messzelátó felfedezése és útjának kiépítése fűződik nevéhez. Kutatta és ismertette az Andrássy-havasokat, ahol az ő kezdeményezésére építette gróf Andrássy Tivadar az EKE részére a dobrini turistaházat. Már 1892–93-ban nagyobb társaságokat vezetett a hegyek birodalmába. 1894-ben Sikó Kanut meregyói körjegyzővel társulva számos kirándulást vezetett a Vigyázóra és környékére. Kirándulásokat szervezett és vezetett az Andrássy-havasokra, Esküllő vidékére, Királyhágóra, az Aranyos vidékére, a létai várhoz, a Tordai-hasadékhoz stb. Szakkönyvtárát az EKE-nek adományozta. Elnöksége alatt készítteti el a Kolozsvári Osztály a Retyiceli-vízeséshez vezető turistautat, ahol később, 1899-ben felavatják a retyiceli menházat.
Az EKE folyóiratának, az Erdélynek állandó munkatársa; több cikkét a bécsi Tourist című folyóirat is közölte, de írásait a Természet és Természettudományi Közlöny és a Múzeum-Egylet füzeteiben is megtaláljuk. Nagyobb utazásait és egyéb tudományos értékű esszéit Tanári vakácziók cím alatt adta ki. Néhány cikke, amelyek a Pester Lyod-ban és a Budapesti Hírlapban jelentek meg, plusz egy röpirata forrongásba hozta a nemzeti ügyekkel foglalkozó egyesületeket, akkoriban még az Országgyűlés is vitázott róla. Az EKE-ben ő vetette fel a diákturistáskodás kérdését, melynek hatására több iskola évenként nagyobb tanulmányutakat tett meg. Az ő hathatós támogatásával 1910-től az Erdély akkori kéthavonkénti megjelenésről havilappá alakult át. Sajnos az I. világháború nehézségei miatt 1916-tól az Erdély már csak összevont számokban jelenhetett meg. Az 1916-os év 1–6-os lapszámában Merza Gyula az EKE úttörőiről szóló írását az abban az esztendőben, 66 éves korában elhunyt Hangay Oktáv emlékének ajánlja, akinek síremléke a kolozsvári Házsongárdi temetőben van.
