(Borítókép: Soó Zöld Margit - A víz csendje)
Minden vers, amit valaha olvastam – legyen az kortárs, klasszikus kedvenc vagy olyan alkotás, amely nem nyerte el a tetszésem – mind hozzájárult a lelkem színezetéhez. A versek által formálódik a belső énem is.
Az olvasással megteremtem magam számára azt a légkört, ahol az érzelmi szabadságom kiteljesedik és kavargó lelkivilágom megnyugvásra lel. (Szilágyi Emőke – klasszikus ének szakos hallgató)
A versek sosem érnek véget az olvasás után
A költészet számomra olyan, mint egy párhuzamos világ, ahol a szavak az érzelmeket láthatóvá teszik. Egy világ, ami a maga módján valóságos, és amibe jó elmenekülni.
A versek külön személyiségek számomra, ugyanúgy megfejtésre várnak, mint az emberek. Rétegekben kell őket lehámozni, hogy teljesen beléjük láthassunk és megérthessük őket. Pilinszky egyszer a következőket írta: „Számomra az írás ott kezdődik, amikor gyermekmódra semmit vagy szinte semmit sem »értek« abból, ami lenyűgöz”. Ahogy neki az írás, nekem a költészet megismerése szól erről. A költészetet, a verseket mindenki saját képére formálhatja, szabad keze van az olvasónak, azt jelenthet számára, amit csak szeretne. A vers szándékában megegyező, azonban értelmében emberről emberre akár különböző is lehet.
Számomra korszakonként változik egy-egy vers, a saját életemre vetítem ki a sorait. Abban az esetben, hogyha első olvasásra érzelmileg nem tudok kötődni hozzá, később (akár hónapokkal, akár évekkel később) visszatérek rá. Legtöbb esetben a hatás nem marad ugyanaz.
A költészetben az a jó, hogy a versek sosem érnek véget az olvasás után. Azt szeretem bennük a legjobban, hogy rendszeresen olyan gondolatokat találok, amelyeket a saját életemben nehezen tudok megfogalmazni. (Koncz Dorottya – újságírás szakos hallgató)
Soó Zöld Margit: Melankólia
A költészetben bármi lehetséges
Egy jó vers könnyed, játékos, közvetlen hangvételű, éppen ezért kedvelem kiváltképp a gyermekverseket, nemcsak pedagógusi szakmámból adódóan. Egy versnek legyen szíve: dallamossága, játékos ritmusa és könnyed ríme, amitől olvasás vagy szavalás közben érzem, hogy valósággal lüktet az alkotás. A gyerekekkel megszerettetni a költészetet pedig pontosan így kell(ene): olyat tanuljon, olyat olvasson, ami az ő nyelvén íródott, és közvetlen neki, hozzá szóljon.
Ha belemélyedünk a költészet boncolgatásába, mindenképp elsők között kell(ene) kiemelnünk: mennyire csodás, hogy egy vers által részt vehetünk egy történelmi időutazáson, általa belecsöppenhetünk egy időkastélyba, ahol kedvünk szerint barangolhatunk. Oda és akkor utazunk, ahová és amikor szeretnénk: ha úgy tetszik, egy szerelmi vallomás helyszínére, vagy háborúk eseményeinek pillanataiba. Csak a képzelet szab határokat. A költészetben, bármi lehetséges, akárcsak a mesékben, és ettől olyan különleges.
A versben az (is) a szép, hogy mindenki picit magát látja benne. Tükröt mutat a jelenlegi lelkiállapotodról, önmagadról: hogy érzed magad, mire vágysz, vagy mi nyomja a lelked. Ez az oka annak is, hogy ha megkérdeznénk két embert, mi az, ami leginkább megragadta őket egy adott versben, biztosan különböző dolgokat neveznének meg: az egyiknek a pipacsoktól pirosló rét tetszene, a másiknak meg az önfeledten hintázó kislány. Attól csoda a költészet, hogy nem sablonos, szíved joga eldönteni, hogy mi az, ami a legjobban tetszik neked egy versben, vagy épp mi számodra az üzenete. A költészet utat mutat az önismeret felé, valamint hidat képez időpontok és események, történések között. (Vormair Zsófia – pedagógus)
Soó Zöld Margit: Gyökér
A vers tükörként tartja elénk a pillanatot
Számomra a költészet nem más, mint a gondolkodó és érző ember világa, az érzelmek, szavak és gondolatok forradalma, amiben folyamatosan harcol egymással kimondható és kimondhatatlan, a létező és a vágyott. A versolvasás nem egyéb, mint egyéni sebezhetőségem vállalása, önvizsgálat, kérdezés, folyamatos kutakodás, válaszkeresés. Az emberi mivoltom, célom megismerése felé mutató legérzékenyebb út és ezáltal olyan belső ima, amely a lecsupaszított szavak mögött képes megláttatni Istent.
Mindig emlékezetes élmény számomra, amikor a vers úgy hat rám, mintha csak nekem íródott volna. Ez egyfajta déjà vu-érzés, pont azért, mert a számomra is ismertről beszél, azáltal, hogy felfedeztem benne valami önazonost. Ez segít megállni, lelassítani, megragadni a pillanatot és szemlélni azt egy ideig, válaszokat keresve közben a bennem lévő miértekre. Megrendítő tapasztalás, amikor azt érzem, hogy olyan dolgokra mutat rá a költemény, olyan igazságokat képes kimondani helyettem, amelyekre képtelen lennék, vagy azt gondolnám, nincsenek rá szavaim. A vers pedig tükörként tartja elém a pillanatot, mondván: „Tessék, itt van. Szavak, testetlen fogalmak és hasonlatok segítségével én formát adtam annak, ami benned még zavaros, amit még te sem tudsz, de érzel”.
Ebben a szembesülésben és a felemelő találkozásban benne van minden: a létezés öröme, az önnön titkaim megismerése, fellélegzés, az érző és érzékeny emberi mivoltomra való ráeszmélés, és annak tudatosítása, hogy nem vagyok egyedül, ugyanis pillanatnyi hangulatom átfedésben van egy másik emberi lényével. (Török Adél – bölcsész szakos, mesteris hallgató)
A költészet napja
1964-től minden évben április 11-én, József Attila (1905–1937) születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját. Ugyanezen a napon született, idén 120 éve, 1900-ban a magyar irodalom másik kiemelkedő alakja, Márai Sándor is.
Idén tizenkilencedik alkalommal jelent meg a Magyar Napló Kiadó gondozásában Az év versei antológia, amely mintegy negyven magyarországi és határon túli magyar folyóirat közlése alapján az elmúlt év legjobb verseiből nyújt sokoldalú válogatást. A kötetben ezúttal 93 költő szerepel, a legidősebb a közelmúltban elhunyt Tornai József, a legidősebb élő költő az idén 89 éves Czigány György, a legfiatalabb pedig a 19 éves Nagy Lea. A már hagyománnyá vált kötetet bemutató Versmaratont, valamint a Versünnep fesztivál döntőjét idén a rendkívüli helyzet miatt egyelőre elhalasztották.
