Lucian Năstasa-Kovács múzeumigazgató bevezetőjében elmondta, hogy ez a kiállítás visszarepíti őt gyermekkorába, az Arici Pogonici gyermeklap világába, ami mellett a Napsugár oldalait is szívesen forgatta, majd bemutatta a Koloratúra albumot, ami erre a kiállításra készült, és amely 68 oldalon keresztül 31 művész munkáit mutatja be. Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke szerint a kiállítás és katalógus a legjobbkor jött létre, a bábszínház hetében. Öröm számára, hogy a Napsugár gyermeklap bemutatkozik a múzeum falain belül, és megköszönte a művészeknek és a lap szerkesztőinek, hogy a tárlat létrejöhetett.
László Noémi, a Napsugár főszerkesztőjének szavai szerint a „szín, forma, lendület közösségünk meghatározó jellemzői, ami pedig bennünket összeköt: az írott szó szeretete. 31 képzőművész több mint két évtizede a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok oldalait színesítik.
– Volt egyszer egy Napsugár –, kezdhetnénk a hatvanhat esztendővel ezelőtt indult történetet, de az nem volna valósághű indítás, hiszen az említett fórum javában létezik, mint ahogyan negyvenhárom éves társa, A Haza Sólymai kényszernéven indult Szivárvány is, és amellett, hogy kortárs magyar gyermekirodalmat lopnak a nem csupán kiskorú olvasók szívébe, a lapok mindenkori szerkesztősége igazi alkotói műhelyként, kép-szöveg laboratóriumként szolgál induló és befutott írók, költők, képzőművészek számára – fogalmazott a főszerkesztő.
A kiállítás összeállításával az volt a céljuk, hogy a szerkesztőség raktárában megtalálható eredeti munkákat illetve a digitálisan érkezett változatok utánnyomatait egy térben bocsássák az érdeklődő közönség rendelkezésére. Így egyrészt az tűnik ki, hogy kik azok, akik az erdélyi magyar gyerekek képi ízlésének alakítását hosszú ideje szívügyüknek tekintik, másrészt pedig az, hogy miként változtak az elmúlt évtizedekben a gyermekirodalmi illusztrációs technikák.
– Mert képzőművészeti technikák kavalkádja e gyűjtemény, híven mutatja, hogy illusztrálni gyakorlatilag bármilyen módon lehet, amennyiben a művész uralja módszerét. Grafikától a pasztellen és monotípián át a tusrajzig, akvarellig, a papír vagy textil alapú kollázsig sok mindenre bukkanhatunk. Erős, fekete vagy színes kontűrök, lágy satírozás, elfolyó színfoltok, hajló vagy szálkás vonalak, markáns vagy leheletfinom satírozás, álomszerű vagy épp a karikatúrák világához közelítő tálalás – mint ahogyan a jazzben, úgy tűnik, itt is bármi megtörténhet, feltéve, hogy ami mögötte áll, az hiteles művészi képzelőerő – részletezte László Noémi.
Gyűjteményük bevallottan történeti, dokumentarista jellegű: olyan közösség mutatkozik itt be, amelynek tagjai hosszú időn át hajlandóak voltak alkotássá nemesíteni a szemlélődéssel, képzelődéssel töltött időt, akik hajlandóak voltak adott szöveg szálaitól gúzsba kötötten teremteni. Ihlet ihlethez kapcsolódik az itt bemutatott illusztrációk mindenikében, mégpedig úgy, hogy kép és szöveg egyensúlyban áll, egymást segíti, a forma, a szín olvasásra csábítja a bámulót, a szöveg képzelődésre csábítja az olvasót.
– A sikeres illusztráció a bátrak műfaja, azoké, akik tudják, hogy a jó képnek a szövegtől el kell rugaszkodnia, és azoké, akik ugyanakkor ismerik a határt is, amin túllépve a kép az ihlető szövegtől elszakad. Az itt bemutatkozó alkotók érdeme nem feltétlenül az egyszeri mű, hanem az időben megvalósuló alkotói ív, az őket a két gyermeklaphoz fűző hűség. Hűség a szóhoz, az anyanyelv ügyéhez, a művészet megszerettetésének ügyéhez, mert végső soron ez az, amely összefűzi mindazokat, akik közvetlenül, illusztrátorként, és közvetve, a két gyermeklap szerzőjeként e kiadvány anyagát létrehozták – mutatott rá a főszerkesztő, majd átadta a szót Zsigmond Emese, a lap korábbi főszerkesztőjének, aki átemelte a forradalom vízválasztóján, életben tartotta és közösséggé kovácsolta azokat az embereket, akik munkái ezeken a falakon láthatók.
– Azért vagyunk itt – kezdte beszédét Zsigmond Emese –, hogy nemcsak a falakon, hanem a mikrofonnál is álljunk ki magunkért. Alkotók és befogadók között a keresztre feszülő szerkesztők állják a sarat, hisz Horatius óta minden alkotó arra törekszik, hogy maradandó művet hozzon létre. Az újság, de még a havilap sem tartozik a maradandó műfaj közé, és mit tegyen a szerkesztő, hogy becsalogassa az örökkévalóságra kacsingató alkotókat. Érvel, meggyőz, kér. A szerkesztő a szépség koldusa, és a Napsugár szépségkoldusai azért voltak mindig sikeresek, mert voltak érveik. Az egyik érvünk az volt, hogy ugyan a havilap efemer természetű, múlandó, ami havonta szétporlik, de 66 év a Napsugárnak, 43 év a Szivárványnak már mérhető történelem, amiben érdemes részt venni. Az értékes alkotás, szöveg, rajz a múlandót is maradandóvá teszi. A szépség koldusai elérték a legjobbakat. 66 éven át a legnagyszerűbb írók, költők, grafikusok voltak a Napsugár és a Szivárvány alkotói. Kiállításokat szerveztünk, antológiákat adtunk ki a lapban megjelent alkotásokból. A mostani kiállítás a legnagyobb méretű ezidáig, de nem az első. Különböző évfordulóinkon a magyar színház folyosóit és a Barabás Miklós Céh falait is megtöltöttük két évtizeddel ezelőtt. Van mivel büszkélkednünk, van mit az örökkévalóságnak átadnunk lapjaink oldalairól is. 23 év túrázás a Koloratúrával, 23 évet járunk be. Bak Sára mostani grafikai szerkesztőt illeti a köszönet, aki kellő alázattal és szorgalommal létrehozta a katalógust és ezt a kiállítást. A Napsugár a gyermekirodalom nagyhatalma, és maradjon is az. Öt termet töltöttünk meg, de betölthettük volna akár az egész Bánffy-palotát is. Minden kincsünk itt van a falakon – zárta beszédét a lap volt főszerkesztője. Majd felsorolták annak a 31 művész nevét, akiknek művei a katalógusban egymás mellé felsorakoztak.
A kiállított anyag szeptember 6‒17. között tekinthető meg a kolozsvári Művészeti Múzeum emeleti termeiben.
Borítókép: Rohonyi D. Iván
