Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély májusi számában.
Pár évvel ezelőtt, március végén Nógrád megyében kirándultunk, sok érdekes, különleges helyet látogattunk meg. Pásztón egy 15. századi oskolamester házát és eredeti berendezését néztük meg, Tar községben a Kőrösi Csoma Sándor tiszteletére kialakított emlékparkba látogattunk, Ipolytarnócon az Ősvilági Pompeji csodái vártak. Itt egy húszmillió évvel ezelőtti vulkánkitörés által elpusztított élőhelyet láttunk az ősállatok nyomaival, megkövesedett fákkal, „kőbe préselt” növényzettel. A látogatóközpont 4D mozijában rövid időutazásban volt részünk. Jártunk 3002-ben New Yorkban, majd visszarepültünk a húszmillió évvel ezelőtti Ipolytarnócra, sétáltunk az akkori növények, állatok között, „megéltük” a mindent elpusztító vulkánkitörést, végül szerencsésen visszaérkeztünk a mába. Ellátogattunk a Világörökség részét képező Hollókőre, felkerestünk néhányat a számtalan Nógrád megyei vár közül, irodalmunk több jeles képviselőjének emlékét kerestük Felvidéken: Szklabonyán Mikszáth Kálmán szülőházát, Alsósztregován Madách Imre sírjához látogattunk az akkor éppen felújítás alatt lévő kastély parkjában, Kékkő várában Balassi Bálintra emlékeztünk. Kirándulásunk utolsó napjára is maradt még látnivaló, ezért reggeli után rögtön útnak indultunk. Sajnos rossz hírt kellett közölnöm a csoporttal. Indulás előtt szólt a házigazda, hogy a hírekben bemondták: sztrájkolnak a román vámosok, csak a nagylaki átkelő működik, ott pedig hosszú a sor, többórás várakozásnak nézünk elébe. Ezért le kell mondanunk a programunk további részét, elmegyünk a szupermarketbe élelmiszereket vásárolni a hosszú várakozásra való tekintettel, utána pedig irány Nagylak. Néhány másodpercnyi csönd, utána ki-ki mondta azt, ami eszébe jutott: …kár a mai programért, …nekem még van egy kis kajám,… nekem se kajám, se pénzem,…ne búsulj, nem hagyunk éhen halni, ki tudja, mikor érünk haza? Aztán megint csend. Ekkor megszólaltam én: tudjátok, megtörténik ez kies tájainkon néha, főleg így április elsején! Jót nevettünk, mindenki megkönnyebbült, hogy csak áprilisi tréfa volt. Be kell vallanom, nem az én fejemből pattant ki az ötlet, rám csak a kivitelezést bízták. Vidáman folytattuk utunkat, hiszen még hátra volt Salgó vára, Somoskő vára és főleg Maconka Árpád-kori temploma. Ez utóbbi települést ma már hiába keressük a térképen, a 20. századi településegyesítések áldozata lett, most Bátonyterenye egyik városrésze. A 13. században épült, Szent István királyra szentelt temploma valódi remekmű. Csodálatos középkori freskóinak nagy része meglepő épségben maradt fenn. Miután kellőképpen kigyönyörködtük magunkat a templomban, kimentünk a templomkertbe, ahol már felállították a 15 m magas kettős keresztet, körülötte pedig még csak a helye volt kijelölve a hatvannégy vármegyét jelképező palóc kopjafának. Mivel mi voltunk az első határon túli csoport, aki meglátogatta a készülő emlékhelyet, meghívtak az augusztus 20-i Szent István búcsúra, amikor az Összmagyarság Szent István keresztjét felavatják. Nagy örömmel fogadtuk a meghívást, a hazafelé úton már szervezkedtünk. Augusztusban is többnapos kirándulásra indultunk, mert a délelőtt kezdődő búcsúra és keresztszentelési ünnepségre másképpen nem érhettünk volna el.
Madách síremléke Alsósztregován FOTÓ: KOVÁCS D. ZSUZSA
Végre elérkezett a várva várt nap. Csoportunkat nagy örömmel fogadták a szervezők, ajándék ebédjeggyel kedveskedtek nekünk, amit az ünnepség után válthattunk be. A nagyszámú hívősereg előtt az összmagyarsághoz szóló búcsúmisét az egri érsek celebrálta. Utána átvonultunk a templomkertbe az Összmagyarság Szent István keresztjéhez. A tátrai fenyőből készült kettős kereszt körül két körben álltak a palóc kopjafák. A belső kör tizenkilenc kopjafája a mai Magyarország tizenkilenc megyéjét jelképezi, a külső kör negyvenöt kopjafája pedig a történelmi Magyarország részben vagy teljesen elcsatolt vármegyéit. Minden kopjafa lábához egy-egy vedernyi, az illető megyéből származó föld került. A Kolozs vármegyét jelölő kopjafához mi vittük a földet. Az ünnepi beszédek után a keresztszentelés következett. Szívhez szóló, megható ünnepség volt, boldogok voltunk, hogy részesei lehettünk. Közben természetesen megéheztünk, érdeklődtünk, hol válthatnánk be az ebédjegyeket. Betereltek egy sátorba, leültettek a megterített asztalhoz és már hozták is a gőzölgő töltött káposztát, aminek neki is láttunk. Csak az ebédjegyeket nem akarta senki elvenni. Mint kiderült, itt a szervezőket várták ebédre, valaki tévedésből irányított ide. Szabadkozásunkra megnyugtató választ kaptunk: adja Isten egészségükre, ne aggódjanak, jut a szervezőknek is, itt ma senki nem marad éhesen! Nemsokára ünnepi műsor kezdődött. Közben rátaláltunk a mi ebédünkre is, több üstnyi gulyás készült, de itt most sorba kellett volna állnunk, amihez teli hassal semmi kedvünk nem volt, inkább az ünnepi műsort néztük. Mire annak vége lett, elfogyott a sor, de gulyás még volt bőven, így hát beváltottuk ebédjegyeinket is.
Somoskő vára FOTÓ: KOVÁCS D. ZSUZSA
A búcsú zárásaként egészen különleges élményben volt részünk, a helybeli plébános kihozta a templomból a kereszthez a tulajdonukban lévő Szent István ereklyét és megáldotta vele a jelenlévőket. Jó volt ott lenni, jó volt részt venni ezen a nagyszerű, magyarságunkat erősítő rendezvényen! A nap hátralevő részét a bükkszéki gyógyfürdőben töltöttük, ahol újabb meglepetés várt: ünnepi könnyűzene koncert. Hát ilyen élményben sem volt még eddig részünk, hogy fürdőmedencéből hallgassunk koncertet!
Jócskán elfáradva érkeztünk szálláshelyünkre, ahol várt ránk a vacsora. Háziasszonyunk megrökönyödve nézte, hogy csak ímmel-ámmal eszegetünk, aggódva kérdezte, hogy mi a baj, nem ízlik a vacsora? Megnyugtattuk, hogy nem a vacsorával van a baj, hanem velünk, és elmeséltük neki, hogy esett, hogy aznap kétszer ebédeltünk.
Himnuszt énekelünk a kereszt tövében FOTÓ: KOVÁCS D. ZSUZSA
