Madárhang-felismerő alkalmazás készül hazai „dialektusokra”
Szabó D. Zoltán ornitológust leszámítva másodikként érkezem a Szamos-parti találkahelyre, ahol rögtön egy keserű felismerés vár rám: az ő nyakukban kukker lóg – én is hozhattam volna, de laikusként eszembe se jutott... Szerencsémre a helyzet gyorsan megoldódik, Zoltán előhalász egyet az oldalán logó vászonszatyorból. Aztán kiderül, hogy az előttem érkezett román srác sokkal jobban ismeri a madarakat: hobbija a természetfotózás. Miközben a többi érdeklődőre várunk, különböző kapcsolódó élményeiket osztják meg egymásnak – milyen madarat hol láttak, hol fotóztak –, én pedig csak kapkodom a fejem: örvendek, ha néha elcsípek egy-egy olyan madárnevet, aminek én is tudom a magyar megfelelőjét. Így aztán inkább a már felállított, a Szamos víztükrére irányított távcsőhöz lépek, amelyből elsőre meghökkentő kép néz vissza rám: az úszkáló kacsák vagy sirályok helyett egy, a folyóba dobott babakocsi vízből kiálló kerekei töltik be a lencsét.
Napfelkelte a Szamos-parton
Közben újabb két érdeklődő érkezik; elismerően nézem, ahogyan hátitáskájukból nemcsak kukker, de madárhatározó könyv is előkerül. Kezdődhet hát a séta és a hallgatózás, de egyelőre meglepően nagy a csend: jóformán csak a perlekedő varjakat halljuk a parkból, no meg a kacsákat és a sirályokat. Főleg tőkés récék vannak a vízen; a sirályok közül a sárgalábú sirályok vannak fölényben, de egy dankasirályt is láttunk. Megtudjuk: a sárgalábú sirályról a madár tollazata alapján azt is meg lehet állapítani, hogy fiatal vagy felnőtt példány, hiszen az első három évben változik a tolluk mintázata. Ez egyébként az a sirályfaj, ami az utóbbi években kezdett el a városokban megjelenni és elszaporodni, a tömbházak és a magas épületek ugyanis azokat a sziklafalakat, párkányokat „utánozzák” számukra, ahol természetes körülmények között fészkelnek. S miután élelmet – mindenevő madarak, szeretnek amúgy a szemétben is guberálni – és fészkelőhelyet találnak, továbbá meleget és biztonságot, jól érzik magukat a városi környezetben is.
Átrepül valahol fölöttünk egy zöldike – csak halljuk, nem látjuk – a közeli fűzfákról pedig mintha seregély hallatszana. Közelebb megyünk, olykor látni is véljük az ágak között, de a fészkét nem tudjuk beazonosítani. Rendkívül jó hangutánzók; létezik felvétel, amin éppen báránybőgést utánoz tökéletesen egy seregély – meséli az ornitológus. Most épp sárgarigó-nyelven „beszél”; sokakat tud tévedésbe is ejteni ezzel, de április elején (ekkor volt ugyanis az a séta, amin részt vettem) kizárt dolog, hogy megérkeztek volna a sárgarigók. Egyébként nagyon okosak is a seregélyek: fészkeiket például gyógynövényekkel építik/bélelik ki, így védekezve a paraziták ellen.
Aztán a Babeş/I. Haţieganu sportpark bejárata felé indulunk, de attól néhány méterre megpillantunk egy rigót, amint a kerítés mellett, a földön ágakat gyűjt a fészkéhez. Tojó – állapítja meg Szabó D. Zoltán. És válogatós – tesszük hozzá néhány perc múlva, hiszen egyik gallyal, száraz fűszállal sem elégedett: felveszi a csőrébe, méregeti, aztán rendre dobja őket… A párját is észrevesszük: mint „igazi férfi” a bevásárlóközpontban, tisztes távolból, egy villanyhuzalról türelmesen várja, mi lesz már…
Közben a kapus nem bírja már türtőztetni kíváncsiságát, s kijön hozzánk: mégis, kik vagyunk és mit csinálunk itt ennyi kukkerrel s fényképezőgéppel?! Amikor megtudja, s madarászunk hozzáteszi, hogy egyébként ő a BBTE munkatársa is, szemmel láthatón megnyugszik, s a parkban tucatszámra fészkelő, hangoskodó vetési varjak irányába int: tényleg annyira védettek? Hát, nem „épp annyira” – jön a válasz – de például azért is hasznosak, mert vannak más madarak, amelyek nem építenek maguknak fészket, s elhagyottvarjúfészkekben költenek…
Annyira szépek a madárhangok, énekek, hogy akár behunyt szemmel is lehet élvezni őket
A parkba lépve aztán előbb egy tőkés récét látunk a fősétányon „kacsázni”, majd jókora meglepetés fogad: fejünk fölött repül el egy búbos banka. „Hát ezért megérte felkelni! Kolozsváron én még búbos bankát nem láttam!” – örvendezik Szabó D. Zoltán, aztán hozzáteszi: egész biztos nem a városban él, csak vonulóban, átrepülőben van. Szerencsénk volt itt látni…
Néhány lépéssel odébb harkályok hangja üti meg fülünket, majd irányába figyelve, némi keresgélés után meg is pillantunk egy zöld küllőt az egyik kiszáradt ágon. Huncut jószág, pont úgy ül, hogy az ág szinte teljesen eltakarja. Aztán végre lentebb ereszkedik, de folyton ugrándozik körbe-körbe a fatörzsön – jóformán lehetetlen lefényképezni, csak kukkerrel lehet megcsodálni zöld hasát. Bevallom, én magam nem láttam még ilyet Kolozsváron, pedig kellett volna, hisz a hangja ismerős… Egyébként a hangja nagyon hasonlít a hamvas küllőéhez, magyarázza a madarász, és már halljuk is a különbséget – de nem „élőben”, hanem egy telefonos applikációról lejátszva. Hosszasan figyeljük a zöld küllő ténykedését – minden bizonnyal az illető fában lakik –, mígnem egy barázdabillegető száll el fölöttünk. Még beljebb megyünk, a sportpálya felé, majd megállunk, s nézelődünk, hallgatózunk. Végre sikerül nekem is egy madarat viszonylag jó minőségben lefényképeznem. Büszkén mutatom Zoltánnak, hiszen fogalmam sincs, mit „lőttem”. Egy erdei pinty – vágja rá –, miközben az előttünk két-három levő fa törzsén egy csuszka landol. Mire visszaváltok a gépen fényképezőmódba, már csak hűlt helye…
Erdei pinty – Székelyföldön más dialektusban énekel...
Közben a hangokból további három harkályfajt azonosít be a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Biológiai és Ökológiai Intézetének munkatársa. Kis fakopáncs, nagy fakopáncs, középfakopáncs… Ezek azt is jelzik, hogy még mindig vannak olyan, az ökoszisztéma számára is fontos öreg fák, ahová tudnak üregeket vágni, s az ő tevékenységük azért is jó, mert ezekben az üregekben költenek majd más madárfajok is, mint a seregély, a cinke vagy a csuszka.
Csilpcsalpot, füzikét és mintha egy barátposzátát is hallottunk volna, és persze a széncinke sem hiányzott a felhozatalból – utóbbi esetében most tudtam meg, ismét a telefonos applikáció segítségével, hogyan lehet megkülönböztetni a hímet és a tojót.
Már majdnem 9 óra, lassan véget éra séta, indulunk vissza a kapuhoz.
– Jó látni, hogy Kolozsvár parkjai továbbra is elég gazdagok madarakban. Hiányzanak viszont – és szerintem ez a parkoknak a madárvilágát is még gazdagabbá tenné – a bokrok, ahová például rigók és poszátafajok tudnának fészket építeni – vonja le a következtetést a szakember, aki érdeklődésemre azt is elmondja, hogy ezeknek a sétáknak nincs „tudományos” célja, vagyis nem írják össze, hogy milyen madárfajokat sikerült beazonosítani.
– Ezek a madarászséták inkább népszerűsítő jellegűek, elsősorban az énekekre és a hangokra szeretnénk kihegyezni. Most, hogy kizöldülnek a fák, a lombok között nagyon sokszor nem lehet látni, észrevenni a madarakat. Ilyenkor a hang segít. És amúgy annyira szépek a madárhangok, énekek, hogy akár behunyt szemmel is lehet élvezni őket. Erre szeretnénk az emberek figyelmét felhívni, s meg szeretnénk tanítani őket, hogyan lehet felismerni a madarakat hang alapján. Egyébként interneten is rengeteg jó tanulási lehetőség van, de még mindig az a legjobb, ha egy olyan emberrel megyünk ki a természetbe, aki ismeri valamennyire a madarak hangját. Akinek ez utóbbi nem sikerül, tudom ajánlani a xeno-canto.org oldalt. Itt rengeteg madárhang van, s rá lehet keresni akár régióra is, ugyanis egyes madaraknak „dialektusai” vannak, még az országon belül is: például a gyergyói erdei pintyek biztosan másképp énekelnek, mint a kolozsváriak, a dobrudzsaiak pedig megint kicsit másként. Éppen ezért, ha madárhangokat keresünk nyugat-európai hanggyűjteményekben, csodálkozni fogunk, hogy a széncinke nem úgy szól, ahogy nálunk… Egyébként mi is készítünk egy romániai viszonyokra alkalmazott madárfelismerőt, egy telefonos alkalmazást, ami nagyon remélem, hogy 1-2 hónapon belül ingyenesen elérhető lesz. Ebben képek és hangok is lesznek – összegez, miközben egy közeli fáról mókus ugrik a fűre, s türelmesen megvárja, amíg ismét bekapcsolnak a fényképezőgépek.
Talán érte is megérte felkelni, s eltölteni másfél órát ha – nem is kicsit távolabb az ébredező város zajától, de mindenképpen sokkal stresszmentesebben, más hangokra figyelve…
