Barabás T. János vezető elemző (Külügyi és Külgazdasági Intézet, Budapest):
Erdélyi magyar hátterem miatt is Kelemen Hunor RMDSZ-elnök teljesítményét tartom jónak. A román médiában demokratikus, korrekt politikusként jelenik meg, a kormányzás stabilitását, európaiságát erősítette, ami jó hatással van a magyar közösség megítélésére is. Erősödő remény van arra, hogy politikai eszközökkel emancipálódjon közösségünk.
Şoşoacă asszony közszereplése annyira abszurd, hogy nehéz minősíteni, de jelzi, hogy van mitől tartani a román politikai kultúrában is.
Ami a világpolitikát illeti: Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság (EB) elnökét a nyugati sajtó gyakran illeti korrupciós vádakkal. Zavaró, hogy nem tisztázza magát, ugyanakkor ideológiai konfliktusba viszi az uniót. Persze vannak nála jóval rosszabb és veszélyesebb politikusok Európában, akikre a populizmus és a demagógia jellemző, de én az EU miatt aggódom elsősorban, hiszen ez boldogulásunk fő szervezete.
Akire felnézek, az Ferenc pápa – egyensúlyban próbálja tartani az egyház politikáját az egyre megosztottabb világban. Legutóbb a karácsony- és keresztényellenes wokeizmus ellen szólalt fel, a háborúval való fenyegetést ítélte el Kelet-Európában, és óvatosan, a szeretet nyelvén nyilatkozik a migrációról.
Borbély Tamás újságíró, lapunk külső munkatársa:
Amikor azt gondolná az ember, hogy nincs már lejjebb, mindig akad valaki, aki képes erre rácáfolni. Ez összejött 2021-ben Klaus Iohannis államelnöknek, aki újfent bizonyította, hogy nem rendelkezik a minimális politikai érzékkel sem. Sikerült szétvernie alig kilenc hónap után a PNL–USR–RMDSZ-kormánykoalíciót. És mintha ez nem lett volna elég, saját egykori pártját is olyan mélyre süllyesztette a közvélemény-kutatásokban, ahol talán soha nem voltak a liberálisok. Már 2020-ban is bebizonyosodott, hogy Iohannis egy kampányban teljesen csődöt mond fő üzenethordozóként, ugyanis nem az általa támogatott jelöltnek, hanem akaratlanul is az ellenfelének dolgozik. 2020-ban így hozta helyzetbe a PSD-t, amely az elnöknek a liberálisok melletti ízléstelen, alkotmányellenes és kontraproduktív kampányolásának köszönhetőn megnyerte a parlamenti választást. 2021-ben újabb katasztrofális teljesítményt nyújtott Iohannis, aki a koalíció szétverése után a liberálisok elnökválasztásán Florin Cîţu mellett állt ki, szinte kettészakítva a szabadelvűeket. E katasztrofális teljesítmény betetőzéseként kénytelen volt áldását adni arra a nagykoalícióra, amelyben a tavaly még az általa fő bűnbaknak kikiáltott PSD foglal helyet.
Iohannis, a golf szerelmese
Jó politikust nehéz találni Romániában manapság, ezért inkább kollektív politikai teljesítményt emelnék ki pozitív példaként. Az RMDSZ stabilitást eredményező kormányzati szerepvállalása olyan üde színfoltnak számított az évek óta tartó káoszban, amitől elszoktunk. A koalíciós tárgyalásokon a szövetség politikusainak sikerült megőrizniük józanságukat, mi több a kormányzati munkában az RMDSZ miniszterei körül volt a legkevesebb botrány. Román mérvadó véleményformálók is elismerték, hogy a PNL–USR–RMDSZ-koalícióban a szövetség miniszterei jó teljesítményt nyújtottak. Kelemen Hunor, Cseke Attila, Tánczos Barna és Novák Eduárd kormánytagok fontos támaszaik voltak az önkormányzatoknak. A kényelmetlenebb helyzeteket is mind jól abszolválták. Számos fontos beruházást indítottak el a magyarság számára. Összességében elmondható, hogy botrányok nélkül, korrektül végezték a munkájukat. Ma már ez is értékelendő teljesítmény a szegényes és színvonaltalan belpolitikában.
Merkel búcsúzik
Ha pedig körbetekintünk a világban, Angela Merkel volt német kancellár bizonyította, hogy nemcsak a politikai csatákban és küzdelmekben tudott helytállni 16 esztendő alatt, amíg betöltötte a kancellári posztot Európa legerősebb politikusává nőve ki magát, hanem a távozásnak is meg tudta adni a módját. Merkel, amilyen sikeres volt kancellárként, ugyanolyan sikerrel tervezte meg a politikából való kiszállását. Politikai ellenfelei és vitapartnerei is felnéztek rá, a jól időzített és ízlésesen megtervezett távozásával bizonyította, hogy nemcsak harcolni, vitatkozni kell tudni, hanem az is szerencsés egy politikusnál, ha tudja, hol a határ, rendelkezik önmérséklettel. Merkel személyében sikeresen ötvöződtek ezek a kvalitások. Távozásával sokat veszített a nemzetközi politika, politikai öröksége még hosszú ideig mérce lesz.
És az ellenpélda: 2021 elején a világ az előző év novemberében megválasztott Joe Biden amerikai elnök beiktatására készült, de január 6-án a leköszönő Donald Trump szimpatizánsai megrohamozták a washingtoni Capitolium épületét. A választási csalás be nem bizonyított vádjával feltüzelt tömeg betört az amerikai kongresszus székhelyére. Angela Merkellel ellentétben Donald Trump bukott politikusként lépett le az amerikai és a világ politikai nagyszínpadáról. Mandátumának utolsó napjaiban sem hazudtolta meg magát, műveletlensége, gátlástalansága és féktelen hatalomvágya teljes egészében megnyilvánult olyan szégyenfoltot ejtve az amerikai demokrácián, amelyet még hosszú ideig nem fognak tudni feledtetni a republikánusok. Trump és Merkel is lezárt tehát egy időszakot, de micsoda különbséggel! Míg a volt német kancellár megnemesítette politikai hagyatékát elegáns leköszönésével, addig Trump mindent besározott és lerombolt maga körül.
Cseke Péter újságíró:
Az év „legsilányabb” hazai politikusával kezdeném. „Silány” teljesítményt az én értelmezésemben az a politikus nyújt, aki tevékenységével nem a közjót szolgálja, ellenkezőleg, döntéseivel vagy döntésképtelenségével árt a társadalomnak. Ennek megfelelően értékelésem szerint a „legsilányabb” hazai politikusok idén a jelenlegi kormánykoalíció vezetői voltak Klaus Iohannis államfővel az élen. Ezt azzal indokolom, hogy a mai napig nem merték felvállalni a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvényt, mert a népszerűségüket féltik. Sőt: megbízható források szerint Klaus Iohannis egyenesen megpróbálja lebeszélni őket arról, hogy az igazolványt kötelezővé tegyék a munkahelyeken, az államfő ugyanis óriási tüntetésektől tart. Nem én állítom, szakemberek mondják, hogy a már több európai országban alkalmazott törvény életeket menthet, és látványosan javítana a rendkívül alacsony átoltottságú Romániában a lakosság oltakozási kedvén.
"RoboBoc"
Értelmezésemben az a jó politikus, aki hivatásának megfelelően valóban a közjót szolgálja, és ha szükség van rá, akkor népszerűségvesztés árán is szembemegy a választói akarattal. Én ilyen romániai politikusról nem tudok, tehát egyet sem neveznék meg. De hogy ne legyek annyira negativista: kolozsváriként, ha nem is a legjobb politikusnak, de az év polgármesterének Emil Bocot tartom. Sokan kinevették, amikor bejelentette a metróépítési tervét, jómagam is. De most már én is kezdem hinni, hogy ezt meg fogja valósítani. Ezenkívül kisgyerekes apaként állítom, hogy az elmúlt években egyre élhetőbb várossá vált Kolozsvár.
A nemzetközi politikában az év politikusa számomra Angela Merkel volt. A visszavonulása nagy űrt hagy maga után. Bár vegyes a kép a 16 éves kancellári tevékenységéről, a válságkezelő és kompromisszumkereső teljesítményeit senki nem vonja kétségbe, és hát az elmúlt másfél évtizedben nem volt hiány krízisekből Európában. A legutóbbi nyilván a koronavírus okozta válság, és Merkelnek óriási szerepe volt az ennek ellensúlyozására létrehozott európai helyreállítási alap tető alá hozásában. Nyilván válságok még lesznek Európában, épp az EU jogi építményét ássa alá újabban Lengyelország és Magyarország, Merkel pedig nagyon hiányozni fog.
A nemzetközi politikában az év „legsilányabb” politikusa Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök volt, aki az országa elleni szankciók feloldásáért képes volt az elmúlt hónapokban emberéleteket feláldozva zsarolni Európát. A lengyel határra utaztatott menekültekre utalok, akik közül sokan jelenleg is sátrakban fagyoskodnak. Lukasenkát egyébként a világ legkorruptabb vezetőjének választotta idén az egyik legismertebb korrupcióellenes civil szervezet.
Pataky István újságíró, politikai elemző:
Az év legjobb politikusa Romániában Kelemen Hunor, aki nullához közelítő karizmával és nem túl magas szavazói támogatottsággal szinte „karcolás” nélkül mentette át az RMDSZ-pozíciót egy olyan kormánykoalícióból, ahol a pártja nélkül nem volt parlamenti többség, egy olyan koalícióba, amelyben az RMDSZ tulajdonképpen felesleges.
Az év legsilányabb politikusa a hazai politikában Klaus Iohannis, akinek rekordidő alatt sikerült szétverni egy stabilnak tűnő kormánykoalíciót és ezzel párhuzamosan padlóra küldenie, súlyos válságba sodornia pártját, a PNL-t.
Az év legjobb politikusa a világpolitikában megítélésem szerint Angela Merkel, aki utolsó kancellári időszakában is párbeszéddel igyekezett stabilitást teremteni az Európai Unióban, s annak ellenére sikerült egyfajta hősként, nagy tisztelettől övezve visszavonulni a politikából, hogy pártja épp választást vesztett.
Biden kis pihenőt tart
Az év legkiábrándítóbb politikusa világviszonylatban Joe Biden amerikai elnök, aki semmittevéssel és látványos népszerűség-csökkenéssel igazolta azt, hogy csak Donald Trump legyőzésére volt alkalmas, s akit most leginkább nyilvános bóbiskolásai és szellentése kapcsán emlegetnek.
Bíró Béla: A politika nembelisége
A hazai vonatkozásokat egyetlen mondattal elintézhetem: a mérsékelt, mert mértékletes Kelemen Hunor kivételével az egyik politikus rosszabb, mint a másik. Azt hiszem indokolni is fölösleges…
Ami a világpolitikát illeti, ott vannak szignifikáns különbségek. A nők iránti mély rokonszenvem dacára a világpolitika legsiralmasabb alakjának az új német külügyminisztert, Annalena Baerbockot tartom. S ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül. A Neuer Zürhcer Zeitung vezércikkírója félelmei (számomra váratlan meglepetésként) tökéletesen egybevágnak saját benyomásaimmal is. Baerbock a lapnak azt nyilatkozta, hogy „én a külpolitikát belpolitikának tekintem”. Eric Gujer, a kommentátor mindezt a következőképpen értelmezi: „Ha a belpolitikában a demokrácia kiegyenlítő mechanizmusai csődöt mondanak, az ellentétek egy csapásra keménnyé és irgalmatlanná merevednek. Elég Amerikára gondolni, ahol a demokraták és a republikánusok összebékíthetetlenül feszülnek egymásnak. A végeredmény aligha lehet más, mint a polgárháború, amelyben az ellenfelek addig irtják egymást, amíg az egyik oldal totális győzelmet arat.”
Mindez a külpolitikára lefordítva: világháború, amely manapság – hasonló elgondolások jegyében – aligha riadhat vissza az atomháborútól sem. Baerbock azonban nemcsak Európa vezető államának külügyminisztere, de az Egyesült Államok aktuális törekvéseinek leplezetlen híve is… Magyarán militarista. És egyébként is inkább zöld, mint feminin.
Egy másik nővel, aki (véletlenszerűen?) épp a feleségem, mindig (ismét egy szuperlatívusz!) tökéletesen egyetértettem abban, hogy „azért olyan a világ, amilyen, mert ti, férfiak uraljátok”. (Soha nem bántódtam meg, mert a családban viszont – mindkettőnk érzései szerint – egymást uraljuk: nagyjából vetésforgóban.)
Ami Magyarországot illeti, nos ott – barátaim zöme talán nem véletlenül tart nacionalistának, feministának remélhetőleg még nem – az új államfőjelöltet, Novák Katalint valóban tiszteletre méltó, és (hadd előlegezzem meg a jóindulatot) szakszerű államelnöknek érezném (ha azzá válhatna). S a hazai magyar fiatalság nem ritka Orbán-fóbiái dacára Orbán Viktort sem érzem sokkal jelentéktelenebbnek „választottjánál”. Egy jelentéktelen európai állam, Hungária miniszterelnökeként nemcsak számít a szava, de a nyugati sajtó az ő nevével és szavaival van tele, szinte már dugig. Lehet, hogy ő a patás ördög, de Madách Urát parafrazálva mindinkább úgy tűnik: hideg tudása, „dőre” tagadása „lesz az élesztő, mely forrásba hoz”. És (talán nem is annyira kiforgatva az Úr szavait) amit a szóban forgó államférfi úgymond „rontni vágyik”, talán valóban „szép és nemesnek új csírája lesz”. Orbán maga is néha femininebbnek tűnik, mint Annaléna. Elvégre (persze csak mérsékelten) mindannyiunknak vannak nőies és a férfias vonásaink is.
Hogy a svéd miniszterelnöknő alig fél napig bírt hatalmon maradni, az tényleg merő kivétel lehet…
Némi vigasz, hogy Amerikában a siralmas Bidennnel szemben a választók ma már (a szintén nem zseni, de legalább államnőszerű) alelnökét, Kamala Harrist tartják jóval rokonszenvesebbnek főnökénél. Amerikában persze minden viszonylagos, de mégis… A nők (mármint a magukat annak tekintők) mintha valóban politikusabbak lennének, mint a férfiak. (A fogalom eredendő értelmében.)
Mindezt természetesen abban a tétova hitben vetem papírra, hogy a terpeszkedő semleges nem tengerében mégiscsak fennmaradhatnak hús-vér nőstények is. Azaz az emberi nem, amelyen a klasszikus filozófia emberiséget ért, továbbra is jobbára nőkből és férfiakból fog állani.
Reményem tehát az (elvileg hosszabb távon – már csak genetikai okokból is – mindenképpen elkerülhetetlen, de talán minket levitézlett férfiakat is emberszámba vevő) matriarchátus!
Rosszabb már amúgy sem lehet!
