A Jón-tengertől az Adriáig 1.
Rövid névsorolvasás után megnyugodhattunk, hogy senkit sem felejtettünk otthon, nyaralásra készen állt a kis csapat: Szabolcs és párja, Bori, a fiam legjobb barátja, Boti és felesége, Otília, a lányuk Julcsa és Ildikó, a Boti anyukája.
Jól nevelt utasokként, annak rendje és módja szerint mind a heten beálltunk a végeláthatatlanul kígyózó, rendkívül fegyelmezetlen sorba, hogy becsekkoljunk. Mondanom sem kell, hogy előttünk nemhogy fogyott volna a sor, hanem egyre nőtt a frissen érkezett „élelmes” turisták miatt. Utolsó pillanatig sem hittem, hogy a Szabolcsom által még februárban megtervezett nyaralásunk valóra válhat, hiszen a világjárvány miatti elszigeteltségünkben amúgy sem repdestünk az optimizmustól. Csak akkor éreztem jóleső melegséget a szívemben, amikor a repülőnk már a magasba lendült. Piciny ablakait még sokáig verte az eső, kilátni is alig lehetett, de amint éreztem, hogy emelkedünk átvillant az agyamon, hogy hajdanán mit mondott egy ismerősöm: „tudod, amint a repülő elhagyta a földet, már tök mindegy, hogy 3 méter, vagy 1300 méter tátong alattad!” – gyanítom, hogy a repüléstől való félelmét fanyar viccével akarta leplezni.
Én éppen a felszállást szeretem jobban, csudajó érzés, amint a kifutópályán felgyorsul a „vasmadár”, majd egy szempillantás, és máris a magasba lendül, miközben az alattad elterülő földi világ egyre kisebb lesz, míg térképszerűvé nem törpül. Aztán, amint a fehér vattacsomószerű felhőcskék és a gomolygó bárányfelhők birodalmába kerülsz, szinte megáll az idő, a gyorsaságot sem érzékeled, míg egyszer csak azon veszed észre magad, hogy nőni kezdenek a hegyek, az erdőket és a mezőket sem csupán színfoltokként érzékeled, már a tengeren himbálózó hajókat is egyre nagyobbnak látod, lassan kibontakozik a város, és egyre közelebb kerülsz a földi valósághoz, megérkeztél.
Repülőnk Puglia régió fővárosában Bariban landolt, onnan mikrobusszal utaztunk tovább „főhadiszállásunkra”, a karibi térségre emlékeztető Porto Cesareóba, a Jón-tenger-part paradicsomi szépségű nyaralóhelyére.
Porto Cesareo – meglátni és megszeretni!
Bár valójában csak egy kis halászfalu – olasz meghatározás szerint comune, azaz község Lecce megyében – a Jón-tenger partján –, Porto Cesareo mégis nagy népszerűségnek örvend nemcsak Dél-Olaszországban, hanem az „olasz csizma” egész területén, és egyre több európai országban is. Nincs ebben semmi különös, hiszen Porto Cesareo – nevezzük inkább városkának – modern luxusszállodákkal, magántengerparttal rendelkező apartmanokkal, elegáns vendéglőkkel, szórakozóhelyekkel várja a nyári kikapcsolódásra, nyugodt vakációzásra vágyó turistákat és kisgyerekes családokat. 17 km hosszú partszakaszának fehér homokos, kristálytiszta, azúrkék tengervizű strandjain azok is gondtalanul fürödhetnek, akik nem tudnak úszni, hiszen még a parttól jó néhány méterre is oly sekély a víz, hogy látni lehet a tenger fenekén a színes kagylókat, az időnként a lábadat simogató, csipkedő halakat.
Azok a turisták, akik búvárkodásra adják a fejüket, a víz alatti barlangok, a lagúnák és zátonyok lenyűgöző misztikus világában, a tengerfenék állat- és növényvilágának gazdagságában gyönyörködhetnek, élvezhetik a színes korallok, a „táncoló” neptunfű mezők (Posidonia oceanica), a halak, rákok, medúzák és szerencsés esetben a teknősök társaságát. Nem kevésbé csodálatosak a tenger sodró hullámaitól kicsipkézett sziklás partok, a jellegzetes mediterrán cserjékkel és aromás fűszernövényekkel befuttatott lakatlan kis szigetek, amelyek természetvédelmi rezervátumot alkotnak. Szépségekben nincs hiány az égig érő pálmafákkal, gyümölcsöző óriáskaktuszokkal, hatalmas levelű, virágzó agávékkal, fehér, piros és rózsaszín leanderbokrokkal övezett tengerparti sétányokon sem. Nemhiába nyilvánították Porto Cesareót 1997-től védett tengeri területté, és 2006-tól a Palude del Conte (A gróf mocsara) és a Duna Costiera (Parti dűnék) közötti részt pedig regionális természetvédelmi területté. Az Area Marina Protetta országosan a harmadik legnagyobb terület, ahol a hatóságok létfontosságúnak tartják a partvidék környezeti jelentőségének védelmét, megőrzését és fokozását.
A történelmi feljegyzések szerint Salento-félszigeten az „olasz csizma sarkának” első településeit, így Porto Cesareót is az ókori görögök alapították. A római korban az idősebb Plinius szerint Portus Sasinaenak hívták, amely csakhamar fontos kereskedelmi kikötővé vált. A Nyugatrómai Birodalom bukása után a vidék elnéptelenedett és csak a 10. században népesült be újra. 1400 és 1483 között Giovanni Antonio Orsini del Balzo délolasz nemes és katonai vezető, Taranto és Bari hercege és Lecce grófja, Cesareo kikötőjét a birtokok közé sorolta. A feljegyzések szerint a gróf fegyveresei és udvara kíséretében nem vetette meg, hogy a háború zajától elmenekülve, csendes békés pillanatokat töltsön a messzi tengerparton. A 16. században, V. Károly uralkodása idején az egész Salento-félszigeten a Jón-tenger-part mentén 7 őrtornyot építettek azzal a céllal, hogy a területet megvédjék a török hódítóktól, a szaracén inváziótól és a kalóztámadásoktól. A Porto Cesareo közvetlen közelében épült 7 őrtoronyból a Torre Cesarea, a Torre Chianca és a Torre Lapillo jelenleg is fenségesen a magasba emelkedik, az 1568 körül épült Torre Castiglione toronyból ma már csak romok maradtak.
Torre Cesarea... a kikötőt őrző
A 18. században létesített tonhaltenyésztő telep jobb megélhetőségi lehetőséget biztosított a halászcsaládoknak, ami maga után vonta a városközpont lakosságának számbeli növekedését. A lakosság lassan „kinőtte” a Santa Cesarea Vergine tiszteletére 1639 és 1640 között épített kápolnát, így 1880-ban megépült a város védőszentjének, Örökkévaló Segítő Szűzanyának – Madonna del Perpetuo Soccorso – szentelt templom, ami jelenleg is a történelmi központ egyik legmeghittebb szakrális „szigete”.
Az 1930-as évektől Porto Cesareo jelentősége nemcsak halászkikötőként, hanem turisztikai tengerparti üdülőhelyként is megnőtt, jelenleg a Salento-félsziget Lecce tartományának egyik leglátogatottabb nyaralóhelye.
Amint hosszú utazásunk a végcél felé közeledett, a mikrobusz ablakából azt lestük, vajon ki látja meg hamarabb a tengert. Persze, hogy Julcsa volt, hiszen ő már kilencévesen fürdött Porto Cesareo azúrkék tengervizében, azóta is többször nyaralt itt a szüleivel, nem csoda, hogy úgy ismerte az utat, mintha a tenyeréből olvasta volna. Apartmanunk a Via dei Bacini középtáján volt az elegáns Hotel Blu és a Le Dune között, csupán 50-60 lépésnyire a finomszemcsés, lisztszínű homokos tengerparttól. Mesés helyen, egy emeletes villa földszinti lakosztályában laktunk. Az udvaron árnyékot csak a vörös virágoktól díszes leanderbokor, a gyümölcs nélküli platánlevelű eperfa és a két tengerparti fenyő nyújtott. A fehér falakra felfuttatott lila murvafürtök közül időnként apró sárgásbarna gyíkok szaladtak elő, éjjel az egyik kivilágított falsarokban ékszerszépségű zöld gekkók adtak egymásnak találkát. A tengerre vezető zöldre festett kapu jobb és bal oldalának kis homokdűnéin a magasra nőtt agávék, tengerparti fenyők társaságában tengeri nárciszok virítottak.
Aki korán kelt, hamarabb indult ki a partra, hogy a reggeli napsugarak barnító, gyógyító hatását élvezze, aki lustálkodott, az a déli sugaraktól este, sőt másnap is szenvedett. Szerettem a reggeli napozások közben kémlelni a távoli horizontot, sokszor azon méláztam, hogy a kéklő messzeségben vajon az ég hajol le csókot nyomni a tenger vizére, vagy a vízóriás öleli magához a mennyboltot. Találgattam, vajon Debussy ilyennek képzelte-hallotta-e a hullámok dalát, amikor A tenger című szimfonikus vázlatait komponálta. És azóta is bánom, hogy Ildikót miért is nem faggattam arról, hogy festőművész rajztanárként gondolt-e valaha egy ilyen tengeri álom megfestésére.
Az Örökkévaló Segítő Szűzanyának szentelt templom belseje
Ahhoz, hogy az azúrkék, kristálytiszta tengervízbe beléphess, először át kellett verekedned magad a 38-40 fokos melegben felforrósodott, 10-15 cm-re besüppedő „homoktengeren”, ami felért egy lábizom-erősítő gyakorlattal. A kánikulában felforrósodott testünknek a hűs habok igencsak jólestek. Fürdéssel, napozással telt a délelőtt, és hiába ittunk egy-egy „pótláseszpresszót” a Le Dune Beach Club Aperitif and More teraszán, jó dolgunkba mégis belefáradtunk, így kötelező módon egy-két órát pihentünk a légkondicionált szobánkban. Késő délután, amikor a hőség alábbhagyott, estebédelni indultunk. A városközpont mintegy 3 km-re volt a lakásunktól, és bár késő éjjelig ingyenes buszjárat közlekedett, ritkán vettük igénybe. Ezt a távolságot minden nap oda-vissza hősiesen legyalogoltuk. A város felé általában a főúton mértük a lépéseket, hogy a szupermarketben élelmiszert, italt és gyümölcsöt vásárolhassunk. Amikor mégis a part menti sétányt választottuk, sós szellő simogatta az arcunkat, miközben a csodálatos naplementékben gyönyörködve a századik fotót is elsütöttük.
A parton két delfines szobor hirdette, hogy nem idegen ettől a vidéktől ez a kedves, emberszerető tengeri emlős sem, sajnos a valóságban egyszer sem sikerült elcsípni felbukkanásukat. A tengeren ezernyi halászbárka és sétahajó ringatózott, a parton óriáskerék és játszópark, ezernyi üdítőt, tengeri herkentyűket, helybéli kulináris finomságokat, hús- és süteményféléket, olajbogyót, frissen szeletelt kókuszdiót, mandulát, ánizscukorka-féléket, apró dísztárgyakat, hűtőmágneseket kínáló bódék csalogatják az arra járókat. A partról a város felé néz a tengerről soha haza nem térők, az odaveszettek emlékére állított szobor, amelyen a tízéves gyermektől az idősödő halászokig hosszú a névsor. Sétáink alkalmával szinte kikerülhetetlen volt a Piazza Nazario Sauro, a kisváros déli részének eme terén minden alkalommal elhaladtunk a Torre Cesarea őrtorony mellett. Mivel egykoron katonai parancsnoksággal rendelkezett, az ősi tornyot Torre Capitanának is nevezik. Az óriáspálmákkal körbevett, magasba emelkedő impozáns őrtorony négyszög alakú, magassága 16 méter, oldalhossza közel 22 méter, jelenleg a Guardia di Finanza (pénzügyi rendőrség) irodáinak ad otthont. A nappali fényben oly biztonságot, védelmet, szigort és fegyelmet sugárzó őrtorony az éjjeli kivilágításban teljesen más „arcát” láttatva, romantikus fenségességével varázsolt el. (FOLYTATJUK)
A SZERZŐ FELVÉTELEI
