A Jón tengertől az Adriáig 1.
(A cikk első része itt olvasható)
A neoklasszikus homlokzat mögött, a csillagboltozatos templom egyetlen téglalap alakú hajója oltárral végződik, amelyet két lépcsővel emelnek a hajó padlója fölé. Égszínkékkel „fűszerezett” fehérre festett belső tere egyszerű, kevés ülőhellyel, dísze csupán a madonnát ábrázoló ikon és néhány szentet és angyalkát ábrázoló kis szobrocska, két oldalsó fülkéjében a Madonna del Perpetuo Soccorso és a Santa Cesarea papírmasé szobrai láthatók.
Valójában Porto Cesareo és az egész környék Santa Cesareát (Santa Cisarina) a legrégebbi időktől védőszentként tiszteli. A kikötő neve is utal a legendás hírű szűz leányra, aki kegyetlen apja elől menekülve, egy Otranto melletti barlangban húzta meg magát. Az apja ugyan megtalálta, de abban a pillanatban csoda történt: sűrű köd ereszkedett rá, és a szikláról a tengerbe esett. A legenda szerint azon a helyen, ahol az apa a tengerbe zuhant, megnyílt a hegy, mélyéből kénes víz csapott fel a magasba. Egy másik legenda szerint 1100 körül Cesarea, egy gazdag családból származó lány szüzességi fogadalmat tett. A szaracén támadások alkalmával egy erőszakos portyázó át akarta hágni a lány fogadalmát, de egy titokzatos felhő elrejtette a lányt, a szaracén pedig a sziklára zuhanva halálát lelte. A vidéket gyakran Cesarina-partvidékként emlegetik. Szent Cesarea ünnepét minden évben augusztus 21–24. között rendezik meg. Az első napon a körmenet a Szent Szív plébániatemplomból indul, és amint elérik a tengert, Santa Cesarea és Madonna del Perpetuo Soccorso, a két védőszent szobrát két csónakra emelik és ünnepélyesen „megsétáltatják” őket a tenger kristályos vizén. Természetesen az ünnepség nem múlhat el hagyományos zenés műsorok és tűzijáték nélkül.
Delfines szobor a parton
Sétáink alkalmával kihagyhatatlan élmény volt végigsétálni és betérni a „delle pescherie”, a halárusok utcáinak nevezetes áruházaiba: a Via Silvio Pellicón a legkeresettebb La Piovra, Dio del Mare és Pescheria Falli, a Via Garibaldin pedig az Alto Mare, ahol jégen tárolt friss halféléket és frutti di mare ritkaságokat láttunk, olyanokat, amilyeneket eddig csak képeken. Megtudtam, hogy 1965-től minden év júniusában, illetve júliusban Porto Cesareóban háromnapos halfesztivált szerveznek, ahol a halászok és halárusok kóstolással egybekötött piacán többek között az olyan ínyencségek, mint a tengeri keszeg, a tintahal, a tengeri durbincs, a polip, a garnélarák, az osztriga, a fekete kagyló, a titokzatos tengeri sün nagy sikernek örvendenek.
Fesztivál ide vagy oda, ropogósra sütve vagy olasz tésztafélékkel tálalt paradicsomos szószban, zöldséges citromos salátában, vagy éppen nyersen, ezeket a tengeri fincsiségeket a Da Tonino Ristorante Pizzeria kiváló szakácsainak jóvoltából mi is végigkóstoltuk. Különben ebben a vendéglőben estéről estére kellemes órákat-perceket töltöttünk. Nem csoda, hogy odaszoktunk, hiszen az Antonio Fattizzo – beceneve Tonino – által 1963-ban elindított családi vállalkozás az évek során apáról fiúra szállt, mindmáig megőrizve azt az olaszos jókedvet, barátságos, családias hangulatot, amelynek a hely a varázsát köszönheti. Aki a Piazza Risorgimento felé veszi útját, nem létezik, hogy ne csábítanák a teraszra kiáradó ínycsiklandozó illatok, a frissen beszerzett helyi alapanyagokból készült pugliai régió hagyományos konyhájának ízei. A terasz szíve-lelke Luigi és felesége, Valentina, akikkel első perctől összebarátkoztunk, Bori szinte tökéletes olasz nyelvtudásának köszönhetően, ugyanis, ha kicsit jobban hegyezte a fülét, még azt a salentói nyelvjárást is megértette, ami kacifántosabb az irodalmi olasznál.
Szeretem az ottani „őshonos” emberek vidám természetét, nem emésztik magukat mindenért, élik az életüket, élik a pillanatot. Ezért zártuk azonnal a szívünkbe az öreg Antoniót is, aki évtizedek óta süti titkos receptje szerint az óriás pizzákat. Amikor szünetelt a sütéssel és kijött levegőzni, sokat szórakoztunk vele és rajta, mivel néhány pohár borocska után, ami egykettőre leszaladt a torkán, jellegzetes kézmozdulattal egyre azt hajtogatta: „tutto è bello… minden szép”. Egyik este Pavarottit és Modugnót emlegettük, amire ő rögtön rávágta: „Pavarotti è morto … Modugno è morto… vivi per oggi”, azóta is sokszor mondogatjuk: „Pavarotti halott… Modugno halott… élj a mának!”
A tengerről vissza nem térők emlékére emelt szobor
A tér közepén felállított, sötétedéskor kivilágított díszes kupolából esténként kellemes zene szűrődött ki, a városi tanács által szponzorált jó hangú énekesek zongora- és gitárkísérettel régi olasz canzonettákat, amerikai slágerek jazzfeldolgozásait adták elő, szórakoztatva az arra sétálókat és a Da Tonino teraszának vendégeit. A finomabbnál finomabb ételek, a szeretem-limoncello és a vidék kiváló vörösborai mellett, hogy is ne telt volna jól minden esténk?
Nos, eszembe jut az a kora este is, amikor a kánikulától „állt a levegő”, szinte szuszogni se tudtunk, akár a partra vetett halak csak tátogtunk, de egy kis „action” mégis észhez térített bennünket. Történt ugyanis, hogy a városba indulásunk előtt, a manó tudja, mi ütött belém, főni tettem a „jó éjt” teámat, amit addig mindig az éjszaka közepén készítettem el. Már az út több mint felét legyalogoltuk, amikor átvillant az agyamon: „Szent Isten, égve hagytam az aragázt!” A nagy hőségben kirázott a hideg, a szívem a torkomban dobogott, de amilyen gyorsan csak tudtam, szedtem a lábam vissza a villába. Persze, hogy égett a gáz, de égett az ibrik alján a teakeverékem is! „A csuda egye meg, jól megöregedtem!” – bosszankodtam, amint súrolni kezdtem a megfeketedett teáskanna belsejét. Nem tudom, pontosan hány percet tölthettem „otthon”, míg végül megnyugodva elindultam a város felé, ahol Szabolcs és Bori a Da Tonino teraszán várt rám. Alighogy odaértem, a fiam fanyar mosollyal mesélni kezdte, hogy közben Boti – akitől előbb a villa udvarán érzékeny búcsút vettünk – hívta mobilon: „Te, Szabolcs, a házban ég a villany, és Julcsa hallotta, hogy valaki bent motoszkál, nehogy kiraboljanak, hívom a rendőrt!” Hát, érdekes lett volna, ha a parti rendőrség betörés gyanújával bevitt volna a „hűvösre”, de most már csak mosolygok az eseten, arról nem is beszélve, hogy azon az estén cseppet sem volt kellemes kétszer végigkutyagolni a hosszú utat a városközpontig.
Igazából azt a da toninós esténket sohasem feledem, amikor Szabolcsom születésnapján a „házigazdák” meglepetése könnyeket csalt a szemembe: a frutti di mare különlegességekből összeállított vacsora, a Valentina készítette meglepetéstorta tűzijátékgyertyával és az a baráti szeretet, amellyel az egész személyzet körülvett, énekelt és még táncra is perdült, amúgy is különleges esténket igazi örömünneppé varázsolta. És azt a sok izgalommal telt estét is szívembe zártam, amikor a 2020-as labdarúgó-Európabajnokság döntő mérkőzésére gyűltünk össze, ahol az olaszok az angolokkal mérték össze erejüket. Bár nem vagyok focirajongó, de a Da Tonino teraszán felállított hatalmas televíziókészülékben közvetített mérkőzés alatt teljesen magával ragadott az izzó hangulat, és a szurkolókkal együtt mi is végigdrukkoltuk az egész meccset. Amikor az olaszok belőtték a döntő gólt, ahogy mondani szokás, egyetlen gombnyomásra kitört az örömrivalgás, trombita- és kürtszó kíséretében mindenki torka szakadtából rázendített a himnuszra: „Fratelli d’Italia, L’Italia s’è desta… Olasz testvérek, Itália felemelkedett!”, és mi velük együtt kiabáltunk, tapsoltunk, örültünk a győzelemnek.
Tűzijáték fényei ragyogták be az eget, szurkolók százai csoportokba verődve, nemzeti színű zöld-fehér-piros zászlókat lobogtatva, motorbiciklivel, autókra felkapaszkodva száguldoztak az utcákon énekelve, kiabálva: Viva Italia!
Rendszerint későre járt az idő, már millió csillag fénylett az égbolton, amikor a parthoz csapódó hullámok ritmikus zenéjének és az éjjeli bárokból kiszűrődő csendes jazz kíséretében a tengerparti sétányon hazafelé bandukoltunk. Amikor a késő éjjelbe hajló borozás mellett folytatott beszélgetések után végre nyugovóra tértünk, elalvás előtt a tenger zenéjét hallgattam, míg a csendesebb, szelídebb hullámtörések álomba nem ringattak. Csak két éjszaka volt haragosabb a tenger, valószínű, hogy hullámait a szél borzolhatta mérgesre egy távoli viharban.
FOLYTATJUK
(A fotók a szerző felvételei)
