Valami miatt azonban Johannisnak most nagy hirtelen elérte az ingerküszöbét a többségében magyarok lakta két székelyföldi – Hargita és Kovászna – megye, s úgy döntött, személyesen tájékozódik a helyi közösség problémáiról, szeretné felmérni a régió fejlesztési lehetőségeit. Ugyanakkor az elnöki szóvivő szerint Johannis látogatásával azt is jelezni akarja, hogy bátorítja a hagyományápolást, fontosnak tartja a felekezeti szabadságra vonatkozó alkotmányos jogokat, valamint a helyhatóságok és az egyházak közötti kulturális, szociális és oktatási partnerséget. A bejelentés szerint az államfő részt fog venni a csíkszeredai megyeházán a vidék háromszáz önkormányzati képviselőjének és közigazgatási tisztségviselőjének jelenlétében tartandó tanácskozáson, továbbá felkeresi a csíksomlyói ferences kegytemplomot, a csíkszentkirályi ásványvíz-palackozó üzemet és egyéb helyekre is ellátogat.
Tartalmas és érdekfeszítő, hasznos programok ígérkeznek tehát, szép és hangzatos szavak mindezek a bejelentések. Csak egy baj van az egésszel: vajon mennyire őszinte mindez, az elnök tényleg kíváncsi-e minderre, egyáltalán lehet-e még hinni olyan emberben-államférfiban, aki nemzeti kisebbségiként meglehetősen mostohán viszonyul „sorstársaihoz”? Feltételezhető, hogy inkább imázsépítésről, valamiféle politikai húzásról, érdekről lehet szó a háttérben, mint valódi érdeklődésről, közeledési szándékról. Székelyföldi „zarándoklatával” az elnök talán bizonyítani akarja a Nyugat előtt, hogy mennyire szívén hordozza a nemzeti kisebbségeket, a romániai magyarokat, székelyeket, és mindaz, amit a romániai nemzeti közösségek jogai kapcsán oly előszeretettel hangoztat, nem rablómese, hanem maga a valóság? Vagy talán az is vezérelheti Johannist, hogy az alig két év múlva esedékes elnökválasztáson ismét jól jöhetnek majd a magyarok szavazatai, tehát mielőbb jó lenne párbeszédet kezdeményezni velük, és tenni valamit a magyarság körében ugyancsak megtépázott jó hírének visszaállítása érdekében? Csupán emlékeztetni szeretnék, hogy 2014-ben Johannis a két magyar többségű székelyföldi megyében érte el a legjobb eredményt, közel 80 százalékos támogatottságot szerzett. Vagy esetleg tekintettel az 1918. december elsejei, gyulafehérvári nagygyűlés közelgő centenáriumára, illetve közvetlenül székelyföldi látogatása után kezdődő tusványosi nyári szabadegyetemre és diáktáborra – ahova Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is várják – egy kis hatalmi erőfitogtatás sem árt? Mindez egyfajta üzenet is lenne, miszerint lassan a testtel, nyugi az autonómiával és minden egyéb követelésekkel, mert Románia egy és oszthatatlan nemzet- állam? Mert ne feledjük, hogy a legújabb kormányválság alkalmával Johannis arra figyelmeztette az RMDSZ-szel tárgyaló Szociáldemokrata Pártot, hogy tárgyalásait ne terjessze ki olyan témákra, mint például az etnikai alapú autonómia, amely nem képezheti alku tárgyát, mivel „ez olyan kérdés, amely Romániában nem kívánatos”.
Olyan óhatatlanul felmerülő kérdések mindezek, amelyeknek tudatában aligha várhatók nagy remények Klaus Johannis székelyföldi látogatásától. Eddigi gesztusai, kinyilatkozásai azt sejtetik, hogy székelyföldi vizitje aligha indít el Klaus Johannisban különösebben empatikus, komoly érzéseket, folyamatokat irányunkban. Az viszont nem ártana, ha a magyarság helyi képviselői alaposan felkészülnének a találkozásra, és például megkérdeznék Johannist: tudatában van-e annak, hogy államelnöki mandátumát magyarok százezres nagyságrendekben mért szavazatainak is köszönheti, s ezért a közösség mit kapott cserébe? Vagy akár azt is: mit szól ahhoz, hogy a magyar királyok által Erdélybe telepített ősei, az erdélyi szászok mindenkori jogait és kiváltságait magyar királyok s fejedelmek szavatolták, szóban és írásban egyaránt? Vajon erdélyiként, szászként, kisebbségiként tényleg nem érzékeli, hogy egy őshonos nemzeti közösségnek mire lenne a leginkább szüksége, és miként tudná a legjobban érvényesíteni jogait?
