Kovács Réka: Valaki azt hallgatta, amit én ma nyakláncként viselek
 |
– Ez az egész nem úgy indult, ahogy ma kinéz, sőt nem is ez volt cél, hogy én fülcsiket vagy bármiféle kiegészítőket készítsek. Egyetlen órával kezdődött. Közeledett a párom szülinapja, aki nagy lemezrajongó, van egy rakás lemeze (amikhez én nyilván nem nyúlhatok, főleg nem átalakító jelleggel), és valami személyes, zenével kapcsolatos ajándékot terveztem neki. Volt nekünk jó sok használt gitárpengetőnk, és készítettem egy órát, amin pengetők helyettesítik a számokat. Ez az óra a konyhában van, három éve mutatja nekünk az időt. Aztán kinyílt a szemem, elgondolkodtam rajta, hogy lemezekből egyéb dolgokat is lehetne készíteni. Így a pengetős órák után jöttek a festett órák, a kisebb órák, a tálak, a bortartók, majd az ékszerek.
– Honnan a lemezek?
– Mindenféle sztori van itt, volt, hogy megosztottam egy órát egy csoportban, talán kolozsvári zenekedvelők vagy valami ilyesmi lehetett, és eltelt pár hónap, mire jelentkezett egy lemezkereskedéssel foglalkozó pasi. Neki volt néhány doboz lemeze, olyan stílus, ami már nem érdekli az embereket, voltak karcoltak, töröttek is, de nem akarta kidobni őket, és megkérdezett, hogy érdekelnének-e? Én csak néztem, hogy ilyen szerencsém nem lehet, és teljese ledöbbenve átvettem a legalább 100 darab lemezt. Még az ószeren szoktam beszerezni őket, vagy az adok-veszek adományozó csoportokból.
– Ismersz valakit, aki hasonlóval próbálkozott? Honnan az ötlet?
– Láttam hasonló projekteket a neten, ahonnan én is ötleteltem. Szeretem az extravagáns, extrém formákat, stílusokat, az olyan darabokat, amiket nem látsz az utcán minden nap. Sokan megkérdezik, hogy ez a táska valóban kazettából készült, majd rácsodálkoznak arra, hogy én készítettem.
„Anyukám, a nagynéném is viseli őket, elhagyva saját kis komfortzónájukat” (A SZERZŐ FELVÉTELEI)
Az embereknek egy rakás kazettájuk, lemezük van, amelyek ma már csak a port fogják, a pincében vagy padláson foglalják a helyet, amiket már ki kéne dobni, de mégsem, mert anno mennyit hallgattam, vagy apám mennyit hallgatta. Jött az ötlet, hogy kezdjünk ezekkel valamit. S milyen vagány is, hogy tényleg, valaki régen azt a lemezt hallgatta, te pedig ma fülbevalóként viseled vagy óraként akasztod fel a falra.
„Jó, hogy nem teszel malomkövet a nyakadba”
– Meséld el, hogyan készült ez a fekete kazetta-táska.
– Erre a táskára legalább egy hónapot készültem, most a kedvencem, ezt használom. Fekete, zöld meg piros kazettákat használtam hozzá, mert a fekete ugye megy mindennel, s a színek miatt igazán kirívó lett. Kiválogattam a kazettákat, egy délután fejben összeraktam őket egymás mellé, azt akartam, hogy legyen egyfajta rendszer benne, de mégse legyen unalmas (amúgy is nagyon szeretem az aszimmetrikus, random összeállításokat). Összekötöztem a kazettákat fekete kötegelőkkel, aztán amikor összeállt a két nagyobb oldala, a szélső oldalak, illetve az alja is, szilikonpisztollyal az egészet egymáshoz illesztettem. A pántokat használt vagy elhasznált táskákról szereztem, amiket szintén adok-veszek csoportokban találtam, így próbáltam megmenteni őket. Amikor a táska kész lett, többször is lecsekkoltam, majd elindultam vele tesztelő útra a városba.
– Mi az emberek reakciója?
– Általában pozitív a visszaigazolás. Látom néha, hogy ott ragad az ember tekintete egy-egy nyakláncon, táskán vagy bökdösi a másikat, hogy odanézz, odanézz. Az elmúlt hétvégén múzeumban jártunk, velem volt a kazettatáska, és a jegyárusnő csak nézett rám, a táskára, vissza rám, majd megjegyezte, hogy a táska, na az valami gyönyörű. Persze történt olyan is, hogy egy lányos csoportban megosztottam ezeket a nyakékeket a Facebookon, és valaki odaírta, hogy jó, hogy nem teszek malomkövet a nyakamba, hogy néz ez ki... Egy darabig csak néztem, hogy most nevessek vagy sírjak, de lazára vettem a figurát, s csak egy nevetős reakcióval jutalmaztam kedves kis hozzászólását.
– A lemezeket hogyan vágod, hogy ne törjenek össze?
– Sokat kísérleteztem, persze rengeteg lemez megrepedezett, összetörött, s a szívem is velük együtt. Eleinte azt hittem, hogy simán össze fog jönni, nekiálltam vágni, gyönyörű színeket választottam ki, de ezek megmaradtak próbadaraboknak. Ma is megvan a kihívása a lemez formálásának, vágásának, mert láthatod, hogy egyik vékonyabb, hajlékonyabb, a másik vastagabb és nagyobb, azzal pedig nehezebb is dolgozni. Ezeket felmelegítem hőfújóval vagy találd fel magad módon simán a lerben. Ha elég melegek, akkor lehet őket vágni akár egy nagyobb ollóval vagy kézzel formázni. Gyorsan kell dolgozni, mert nagyon hamar kihűlnek.
Gyorsan kell dolgozni, mert nagyon hamar kihűlnek
Én vagyok a piercinges, tetkós lány, aki egy kicsit kilóg otthonról
– Egy kicsit mindig is kilógtam otthonról, a családból, ahol mindenki egy picit hagyományos. Én sokkal felszabadultabb és lazább vagyok, nem néptáncolok például, mint a család nagy része, s igazából mindig mindent úgy akartam csinálni, hogy más legyen, mint másoké. Lehet ezt lázadásnak is nevezni, de igen, én vagyok az, akinek piercingje, tetkója van, aki hatalmas fülbevalót hord vagy felteszi a nagy lemeznyakláncot a nyakába. Ez egy velem született valami. De a vicces az, hogy mielőtt elkezdtem volna ezeket a fülcsiket készíteni, sosem voltam nagy fülbevaló viselő. A kis bedugós fülbevalóknál nálam kimerült a készlet. Aztán felpróbálgattam, amiket készítettem, és megtetszettek, azóta meg már más készítők nagy fülbevalóit is viselem.
– Mi a motivációd a fenntarthatósággal kapcsolatban?
– 3-4 éve csak úgy beütött nálam a gondolat, hogy valahol nagyon elveszett ez a társadalom. Persze azzal, hogy én most lemezekből órákat vagy nyakékeket készítek, a világ rendje nem fog visszaállni, de fontos az, hogy megnézzem, mit veszek, honnan veszem, és mi van mögötte. Én is vásárolok fast-fashion termékeket, néha elkerülhetetlen, de turiból is szeretek öltözködni, sőt azokban a ruhákban látom igazán az egyediséget. Meg élelmiszereket is próbálok nem futószalagos boltokból vásárolni.
– Több ez, mint hobbi?
– Nem ez a fő foglalkozásom, nem ebből élek, de a hobbin azért túlmutat, nem csak a saját magam szórakoztatására szolgál ez a projekt, imádom, ha valaki érdeklődik a termékeim iránt, vagy meglátom, hogy szembejön velem egy fülbevalóm az utcán. Hosszú hétvégéken, nyáron, tavasszal leülök, készítek egy rakás fülcsit, befotózom őket, posztolgatom, és azokra reagálnak az emberek. Volt olyan is, hogy rendeltek, sőt egyszer egy egész lány kóruscsapatnak készítettem el sok párat, mert azt tervezték, hogy ez a lemezfülbevaló lesz az egyenruhájuk a fellépéseken.
– Milyen áron adod el a termékeid?
– A fülcsik 30–40 lej között mozognak, a festett órák 70–80 lejek, a pengetős órák 50 körül. A táskákat még én magam sem döntöttem el, ezek nagyon újak, illetve vannak még a tálak meg a bortartók, azok is 30 lej körül vannak.
– Mivel foglalkozol amúgy?
– Főállásban aligazgató vagyok egy nemzetközi tudományos kiadó kolozsvári kirendeltségénél, fú, ez hosszú volt. Semmi köze a kettőnek egymáshoz, viszont néha munkába is elviszem a fülbevalókat. A munkatársaim azt kérdezgetik, hogy mikor van erre időm, én meg mindig mondom, hogy nincs időm, de csinálok rá. Ma ugye senkinek semmire semmi ideje, de meg kell szervezni és időt kell csinálni, legyen szó sportról, hobbiról vagy upcycle projektről, bármiről.
Upcycling. Egy új, menő angol szó, de mit is jelent?
– Milyen üzenetet közvetítesz a kézművességeden át?
– Az első az upcycling fontossága, ami egy picit több a recyclingnál vagy újrahasznosításnál, ilyenkor az alkotó beleálmodik valami újat a hulladékba, elhasznált termékbe, valami egészen másat, s így az adott hulladék új életre kell, más formában, új felhasználásra. Jó lenne, ha az embereknek egy kicsit kinyílna a szemük ebből a szempontból, s látva ezeket a lemezből készült kiegészítőket, órákat, elgondolkodnának azon, ők hogyan tudnának új életet adni annak a valaminek, ami amúgy már nem jó arra, amire ki lett találva. A másik, hogy próbáljunk nyitni az új felé, mint ahogy én is tettem a nagyméretű fülbevalókkal. Sokan gondolkodnak úgy dolgokról, hogy jól néz ki, de nem az én ízlésem, szerintem meg egyszerűen csak ki kell próbálni, nyitni kell az újra mindenféle szinten, mert felszabadító, jó érzés.
– Valaki reagált-e a kezdeményezésedre hasonló jó ötlettel?
– Egy ismerősöm volt, aki ezen a gondolatmeneten elindulva talán régi csövekből készített éjjelilámpát. Összekombinált egy rossz lámpát és valami csöveket és készített egy nagyon vintage, búrás lámpát. Illetve volt még egy lány, aki rámírt azzal, hogy ő is szeretne készíteni egy kazettatáskát, és adjak már útmutatót hozzá, hogy itt és ott hogyan oldottam meg, hogy jó legyen.
– Milyen, megvalósításra váró ötleteid vannak még?
– Volt még egy projektem, a sörös-kupakos projekt, össze is gyűjtöttem egy halommal, de egyszerűen nem volt időm elkezdeni. Mindenféle alátéteket gondoltam, meg ilyen teljes-falas tablókat, hogy kirakjak egy bármilyen logót, mondjuk egy zenekar logóját. Neten láttam még padlóburkolatot söröskupakból, persze itthon nem állhatok neki a nappalit újrapadlózni kupakokkal, de lehetne például egy kávésasztal tetejét, szóval ötlet az van, csak időt nem kerítettem még rá.
– Hova jutottak el a fülbevalóid?
– Magyaroszágról vásároltak, de leginkább ajándék formában jutott el ide-oda világszerte. A húgom volt például Erasmussal Spanyolországba, és vitt néhány fülcsit, amiket elajándékozott, s tök jó érzés tudni, hogy valaki Spanyolországban viseli a fülbevalóm. Emellett jártam Kínában, a s kínai nagy falnál készítettem egy fotót, amire többen csak úgy reagáltak, hogy aztaaa, mekkora projekted van, milyen messze eljutott. Igen, két kézzel vittem el…, de elmondhatom róluk, hogy Kínában is jártak.
***
Lezárom a hangrögzítőm, megiszom a teám, és miután végignevettünk egy beszélgetést, alig várom, hogy megírjam Réka sztoriját. Újra végignézek minden darabon, mire feltűnik valami egészen ismerős és új is egyben. Hát ez...? – mutatok a karkötőre. Igen, az, bólogat Réka, imádom. Már sokadjára telik meg a szívem. Ezúttal egy igazi kanálnyélből készült Nádudvary karkötő láttán...
