Nem a spanyolviaszt kell feltalálni, hanem önmagadat

– A családodban többen bütyköltek, alkottak kézzel. Eltanultad valakitől a szakmát?

– A nagytatám ezermester volt, kályhákat épített, falat festett stenciles módszerrel, édesapám pedig autófestő, -szerelő volt, egyfolytában matatott. A kommunizmus idején ők ebben szocializálódtak, hogy ha munka akadt, akkor ők maguk végezték el, nem kerestek mestert. A testvérem asztalos, ő régen a játékait szedte szét, hogy meglesse, miként vannak összerakva. Szóval körülöttem mindenkinek volt és van kézügyessége, talán én is örököltem. Kisiskolás koromban egy tanárom felfigyelt a rajzaimra, és a művészeti líceumot tanácsolta. Így ötödiktől művészetis diákként tanultam. Kilencediktől szobrászatra, festészetre és textilre szakosodtam, mert nem tudtam dönteni. Diplomázni végül egyikből engedtek, s ez a textil volt, mert ebben jobban ki tudtam élni a kreativitásom, mint a szobrászatban vagy festészetben.

– Líceum után a budapesti Iparművészeti Egyetemre jártál (most Moholy-Nagy Művészeti Egyetem). Itthon nem volt lehetőséged tovább képezni magad?

– Lett volna itt is lehetőségem. Azért felvételiztem a MOME-ra, mert több kihívást láttam benne, de aztán elém került a magyarul fogalmazott felvételi tétel s egyszerűen nem értettem. Teljesen más nyelvezete volt, új volt nekem, de felvettek, ott tanultam 1999-től 2004-ig (még a régi rendszerben végeztünk, az öt évben az alapképzés és a mesteri is benne volt). Ott is szakosodni kellett, a szövő, nyomó, kötő, bőr és ruha közül választhattunk. Azért lett a kötőszak, mert ott az anyagot is mi terveztük, és abból készítettük az öltözéket, a többinél viszont adott volt az anyag, amit neked csak fel kellett használni. Fél évet Szlovéniában tanultam szövést, a nyomószakot is kipróbáltam, s az egyetemen is áthallgattunk a különböző szakokra, a bőrbe is belekóstoltam.

Barabás Szabolcs szerint a munkaerőpiaci lehetőségek korlátozottsága lehetőséget teremt az alkotásra FOTÓK: SIMON ERWIN

Reggeltől estig egyetemen voltunk. Eleinte a kíváncsiság vezérelt, de aztán láttam, hogy mennyivel több a lehetőség ott, mennyi mindent tanítanak. Persze nagyon oda kellett tenni magad, nem maradhattál le, vagy elcsúsztál. Sokat vártak el, szigorúak voltak, de tanítottak, s különböző múzeumokba szabad bejárásunk volt, ahol alapanyagokat, viselettörténetet ismertünk meg.

– Egyetem után tudtad, hogy itthon akarsz dolgozni?

– Akkoriban volt egy barátnőm, és egyetem után ott maradtam, utazgattam ide-oda, kerestem a helyem, egy évvel később aztán hazaköltöztem. Itthon az egyik ismerősöm megkért, hogy készítsek neki egy hangszerhuzatot. Aztán egy teljes zenekar felkeresett ugyanezzel a kéréssel. Egyik jött a másik után. Elkezdtem befektetni a tudásom. Munka közben ugrottak be azok a dolgok, amiket kint tanultam. Aztán volt egy pályázati lehetőség, abból kezdtem el vállalkozni, lassan három éve, de az elején több cégnek is dolgoztam, cipőgyártónak, mindenfele. A vállalkozás főképp a hangszerekre szakosodott, a hangszerhuzat volt a fő termékem, de jött a pandémia, a zenészek nem zenéltek, így a kreatív részre koncentrálhattam. Így tudtam fejlődni.

A bőr a fő alapanyag, de igazából bármi jöhet

– Nagyon szeretem az anyagokat. A bőrnek pedig egészen különleges a karaktere, tapintása, természetes anyag, jó vele alkotni. Persze, mellette a kemény vásznakat, a természetes vásznakat, a szintetikus anyagokból készülteket, a vékonyakat is használjuk. Az a jó, hogy nem ragaszkodom semmihez, csak meg kell fogjon valami az anyagban, és biztosan felhasználom valamire. Nemrég azért szólalkoztunk össze a munkatársammal, mert egy csilivili bőrt szemeltem ki, amiről tényleg azt gondolná az ember, hogy semmire sem használható, mire az unikornisos gyerektáska rendeléshez éppen arra volt szükségünk.

– Hogy működik az anyagbeszerzés?

– Zsákbamacska, elmész bőrért, s amit találsz. A bőrösök nem raktároznak, s mi sem tudjuk azt csinálni, hogy például feketéből veszünk egyszerre húsz métert, mert rengeteg színnel dolgozunk, s nem bírjuk meg anyagilag. Persze minél változatosabbat keresünk. Akkor jön az érdekes része, amikor ki kell találni, hogy a megvásárolt bőrt mire használd fel. Ha nagyobb táskát készítesz, nagyon hamar elfogy a bőr. Mindig a nagyobb formákból megyünk a kisebb felé, s próbáljuk teljes mértékben felhasználni az agyagokat. Főleg a bőrből semmit sem dobunk ki. Amit már tényleg semmire sem lehet felhasználni, azt tölteléknek használjuk bokszzsákba. Azt aztán lehet püfölgetni.

– Honnan tudod, hogy jó minőségű bőrt vásárolsz?

– Cipőgyárban dolgoztam, az nagyon jó referencia volt, ott láttam, hogy milyen a jó bőr. De ez is zsákbamacska. A tapasztalat segít, próbálgatjuk mi is, és egy rossz tapasztalat vagy visszajelzés után azonnal kivesszük az alapanyagok közül.

– Többekben felmerül, hogy miféle üzlet az, ha valami tartósat készítesz. Érezted a tartósságot valaha hátránynak a munkád során?

– Sőt, ez egy nagyon jóleső érzés. Tél végén találkoztam azzal az emberrel, aki elsőként rendelt tőlem pénztárcát, pontosan négy évvel ezelőtt. Azóta is használja, mutatta, s teljesen jól néz ki. Emlékszem, tavaly elhozta hozzám az édesapját, s neki is vettek egyet. Ezek jó visszajelzések, s jó reklámok, mert emberek között osztódtak meg, vagyis bizalmi alapra épülnek. A hangszerhuzatokkal is ugyanez volt. Nem kellett reklámozzam, hogy mit készítek, mert tudták egymástól a vásárlók. Ha találsz valami jót, szépet, azt eldicsekszed. S ha rosszat, azt ugyanúgy elmondod. A vásárokban is folyton kérdezzük a véleményeket. Ezekből építkezünk.

Az orvos azt mondta, ez tolókocsi vagy hordágy

– A vállalkozás indítását egy szerencsétlenség előzte meg. Munkába mentem, amikor itt, nem messze az átjárón, elütött egy autó. Szerencsének a szerencséje, hogy nem lett igaza az orvosnak, aki azt mondta, hogy ez vagy tolókocsi, vagy hordágy. Akkoriban négyhónapos volt a kislányom, a tartalékainkat feléltük, amíg én bekötözve lábadoztam. Februárban aztán egy pályázattal próbálkoztam, s lehet túl megütöttem a fejem a balesetnél, de akkor már tudtam, hogy valami változni fog. Nyáron kimentem Angliába dolgozni, odakint dolgozott Szilárd, a jelenlegi munkatársam. Az ott keresett összeg egy részét visszaforgattam a vállalkozásba. Közben Szilárd is hazakerült Angliából s megkérdezte, komolyan gondoltam-e ott kint a sztorit arról, hogy vállalkozásba kezdenék. S lásd, azóta együtt dolgozunk.

– Mi a titka a sikeres kézművesnek, mibe kell befektetni? Vagy mire kell többet áldozni?

– Az egyetemen beszéltünk először arról, hogy oké, csinálsz valamit, de olyat csináltak már, miért vennék meg a tiédet? Ezzel kezdték. Arra van szükség, hogy saját magadat is beleadd, hogy az emberek megfogják a pénztárcát és felismerjék, hogy a tiéd. Ha ez megtörténik, akkor jó úton jársz. A piackutatás a legfontosabb, ezzel kell kezdeni. Az alapján be tudod azonosítani, hogy milyen árkategóriában, milyen célcsoportot tudsz megcélozni, hova helyezheted be magad, hol tartasz. Persze ezeket megtanították, de én is utólag jöttem rá, hogy mit miért tanítottak. Egyetemistaként minden érdekelt, de nem gondolkodtam hosszú távon. Ha most lennék egyetemista, teljesen másképp csinálnám, ugyanakkor nem bánom, ami volt, sőt, az eredményezte ezt a mostani helyzetet.

Növekedjen a csapat, de ne túl nagyra

– Azt éreztétek valaha, hogy a vásárlók nem tudják különválasztani a kézművest a tömeggyártótól? Hogy sokat várnak el?

– Persze, nem is lepődünk meg, vannak, akik ki is oktatnak, de ami még inkább jellemző az az, hogy nem ismerik fel a minőséget, tartósságot. A legtöbben még mindig arra vágynak, ami szép. Vagyis legyen szép, s akkor az jó. Az ilyen vásárlót általában csalódás éri, és megbicsaklik a bizalma a kézműves termékek iránt is. Ha hozzád fordul, nemcsak hogy eleget kell tegyél a kérésének, de vissza is kell nyerned a bizalmát, amit valahol elveszített.

– Szeretnéd-e növelni a csapatodat?

– Növekedjen a csapat, de ne túl nagyra.

– Nagyon érdekes, ilyen jellegű válaszra számítottam, hiszen korábbi beszélgetéseim során több kézműves is említette, hogy szeretné, ha bővülne a csapat, de csak épp annyira, hogy a lényeg ne vesszen el.

– Igazából ez képtelenség. Ha nagyobb vagy, kénytelen vagy gyártásban gondolkodni. Itt a nagy különbség a kézműves és dizájner között. A bütykölőnek, a kézművesnek van egy adott kapacitása, az ő termékét csak ő tudja megcsinálni. A dizájnernek, a tervezőnek olyan termékre van szüksége, amit gyártani lehet. Nem tonnaszámra, persze, de mégis gyártóképes legyen. Én iparművészeti egyetemet végeztem, ahol épp arra tanítottak, hogy gyártásban gondolkodjunk. Vagyis olyanban, ami szép, kézműves és működőképes. Ez nagy ­kihívás. Mert ki kell találnod, hogy hogyan tudod ­optimalizálni az egészet. Megmaradjon a jó minősége, a jellege, ugyanúgy kézműves termék legyen, de ha sokan kérik, akkor meg tudj felelni mindenkinek. Van egy határ, amiből mi sem engedünk. Ha például valaki azt mondja, hogy kér 1500 pénz­tárcát két hét múlva, arról szó sem lehet, mert nincs kapacitásunk rá.

Huszonéves kézművesek?

– Legújabb terméketek egy bicskatartó. Erre tényleg van igény?

– Főleg vidéken, az kéznél kell legyen. Valamit dolgozol, kötözöl, vágsz, a bicska kéznél kell legyen. Városon már nem annyira, s ha megállít egy rendőr, megkérdezi mi a helyzet, akkor nem állhatsz elő a bicskával, mert nem fogja díjazni a dolgot. A tok Csíkkozmásra ment.

– A vásárlások így működnek? Rendeléssel?

– Igen. Aki a weboldalról szeretne rendelni, az felhív. Ez rengeteg időt vesz fel, viszont a végén, ha azt kapja, amit szeretne, akkor mindkettőnknek megéri. Most a honlappal vagyunk egy kissé elakadva, mert minden termékünk más és más, ha kívül egyforma, belül biztosan különböző két darab. Kérdés, hogy akkor melyik kerüljön fel a weboldalra. Lehet, hogy mire rendelnének, elfogy a korábban használt bőr, és még csak egy hasonlót sem tudunk készíteni. Nehéz menedzselni.

– Szeretnéd, ha majd a gyerekeid is kézművességgel foglalkoznának?

– A szüleim szabad kezet adtak nekem, ők nem láttak bele, s nem is baj, sokszor még nekem is el kell gondolkoznom, hogyan lehet a művészetből megélni. Én a lehetőségeiket szeretném megmutatni. Szegeljenek, faragjanak, csináljanak bármit, mind jó, mert mindenből tanulnak. A szobrászat például erősíti a térlátást, a festészetnél megtanulod, hogy két dimenzióban hogyan tudsz átalkotni, levetíteni, letükrözni egy felületre dolgokat. A döntés az övék lesz, az biztos. De látom már, megvan bennük is az érdeklődés. Sokat rajzolgatnak például.

Talán a lehetőségek miatt gondolom így, de szerintem a huszonévesek körében is van érdeklődés a kézművesség iránt. Annak idején azon gondolkodtam, hogy mihez tudnék kezdeni itt, Szeredában. Volt tudásom, szakmám, de nem tudtam hogyan használhatnám. Ez a nehezebb része, amíg próbálkozol, amíg elhiszed azt, hogy ki tudsz hozni belőle valamit. A nagyvárosokban –, mivel több a lehetőség –, sok a diákmunka, könnyebben lehet pénzt szerezni, sokan azt választják. Budapesten én is dolgoztam, és sokkal könnyebben kerestem pénzt. Sok munka volt, de hamarabb kifizetődött. Ha ezt megtapasztalja a fiatal, a kreativitáshoz már kevés eséllyel fordul vissza, inkább megmarad annál, ami egyből megéri. Itt Szeredában nem adottak az ilyen lehetőségek, s pont emiatt van lehetőség az alkotásra. Itt az emberek próbálgatják magukat. Ma is.