Kit érdekel, hogy néz ki egy híres festmény vagy fülbevaló hátoldala?
Öt deka türelem, egy adag formára vágott fa, egy kiló epoxigyanta, színes festék és jó sok kézügyesség – ez Rebeka receptje a kombinált, időigényes technikához, amiben az egykor fudri lány megtalálta önmagát. Gyerekkorában így hasonlították őt türelmes öccséhez, művészként mégis hosszadalmas technikával alkot, mintsem olyannal, ami szapora, de közismert. Most együtt kávézunk Csíkszereda egyik hangulatos kis pubjában, ahol arról mesél, hogy ő nem is akart ékszereket készíteni, mert úgy gondolta, hogy azt bárki tud. Aztán mégis igény mutatkozott a művészetére, de akkor elkezdett kételkedni a kartonékszerei minőségében, majd az epoxigyanta különlegességében, mígnem a Kolozsvári Magyar Napokon egy idős bácsi így szólt a standjánál: „Nem hittem volna, hogy lehet még újat mutatni a vásáron”. Ma már Erdély-szerte rácsodálkoznak az ékszereire: „Ilyen nagy és ilyen könnyű? Mi a technikád?”
