Írta: Kiss-Cserey Zoltán iskolalelkész
Megjelent a Szabadság napilap mellékletében, a Református Híradó karácsonyi számában.
Egy közösség életében vannak olyan kimagasló események, amelyek szinte személyesen szólítják meg az embert. Így érzi ezt Kolozsvári Református Kollégiumunk pedagógusi és diákközössége különösen ilyenkor, adventi időszaban, amikor a másokra való odafigyelés lehetőségét szinte keresni sem kell, csupán a felkarolás, gondoskodás módját kiválasztani. Ebben az időszakban mintha érzékenyebb lenne lelki hallásunk és cselekvésre készebbek kezeink. Így van ez jól, hiszen tudatában vagyunk annak, hogy nem véletlenül hozza elénk az Úr a szűkölködőt, rászorulót.
„Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon, vérével szerzett.” (Ap Csel 20,28) Különösen nagy súlya van itt ennek a szónak: az egész nyájra. Hogy ez az egész nyájra való gondviselés mit jelent ma, amikor oly keveset tudunk egymás életkörülményeiről, valós megélhetési gondjairól, egészségügyi, szociális nehézségeiről, arról a hétköznapok túlélői, jövőért harcoló, oly sokféle fronton küzdő hősei tudnának hitelesen beszélni. Mi csupán eszközök lehetünk Isten kezében, hogy ha valahol nélkülöző embertársunk segélykérő hangját halljuk, megnyíljon kezünk, és megosszuk mindazt, amihez addig görcsösen ragaszkodtunk, amit gyűjtöttünk.
Ismerve a közösségi összefogás életmentő erejét, kollégiumi gyülekezetünk minden lehetőséget megragadott ebben az évben is, hogy Isten áldott eszköze lehessen a felebaráti gondviselésben. Szinte menetrend szerinti pontossággal érkeztek a várt jótékonysági programokra való felkérések, amelyekben a konkrét anyagi javak célba juttatásán túl énekkarunk adventi szolgálatain mindannyiszor lélekerősítő ráadásként érkeztek rászoruló családokhoz a testi-lelki javak diákjaink ügyes kezeinek munkája által.
A cipősdoboz-akció csak egy a sok jótékonysági kezdeményezésnek, amelybe a Kolozsvári Református Kollégium idén is bekapcsolódott
Kék veder, vörös tenyércsíkok
„Hideg volt. A kabátomon kívül csak az a gondolat melegített, hogy néhány óra múlva már otthon leszek, látom a családomat, játszhatok a testvéreimmel, dédimamámnak mesélhetek és – nem utolsósorban – boldoggá tehetek valakit” – kezdi beszámolóját a kollégium tizenegyedik osztályos diákja. Gombkötő Mónika Rozália beszámol arról, hogyan élte meg azt, hogy segíthetett.
– Lementem a pinceterembe és a bús csendből kiemeltem egy kék vedret. Nehéz volt, de nem kerestem könnyebbet. Elindultam vele és csomagjaimmal a buszmegállóba. Fájt. Minden egyes lépéssel éreztem, hogy kezem elhasad a fájdalomtól, a súly folyamatosan húzott. A főtéri buszmegállóhoz közel jártam, amikor letettem a vedret és a kezemre néztem... durva piros sáncokkal volt tele, az egész tenyerem fájt már, de továbbmentem. A buszon könnyű dolgom volt, de utána jött a neheze: át kellett gyalogolni a távolságibusz-állomáshoz vezető hosszú hídon. Minden lépés egyre nehezebbnek bizonyult. Többkilós csomagjaim mellett ott volt az a veder is és nem könnyítette meg a dolgomat. Fájdalom töltött el, de nem éreztem bosszúságot. Hosszas kínlódás után megérkeztem és felszálltam a buszra. A veder mindvégig a lábam alatt, mellettem utazott, csak néha-néha vetettem rá tekintetet.
Későn érkeztem haza, nagyon fáradtan. Másnap reggel egy gondolat ébresztett, mint dédi rossz és kopott csergőórája: át kell vinni a kék vedret a címzettnek. A szomszéd néninek. Egyedül él és nagyon szegény. Nem a mi felekezetünkhöz tartozik, ami szerintem nem is lényeges, mert Isten előtt a hitben mind egyek vagyunk. Hála az Úrnak, nálunk nincsenek ilyen helyzetben élő emberek.
Hirtelen bevillant egy kép az elmúlt télről, ami egy életre nyomot hagyott bennem. Online órán voltam, amikor arra figyeltem fel: kerítéséből fát vág, hogy tüzet rakhasson. Kiskorom óta ismerem. Gyakran jött át pénzt kérni. Amikor átmentem hozzá a kék vederrel, az udvaron körülnézve sok kedves kisgyermekkori emlék jutott eszembe. Olyan emlékek, amelyek hozzá kötnek. Jelenthet ennyit egy szomszéd?
Átadtam a vedret, szeretettel fogadta. Mesélt a gyermekkoráról, szüleiről. Néhány percig úgy éreztem, fontos vagyok neki. Majd jött a tetőpont. Elmondtam, mi található abban a nehéz, kék vederben. Először láttam őt sírni. Megölelt és megpuszilt, majd azt mondta, hogy ez a legszebb ajándék, amit kapott.
Így tanultam meg, hogy ami nekem teher, súly, nehézség, akár fölösleg, az másnak fontos, sőt szükséges. Megtapasztaltam, hogy adni valakinek, felajánlani jobb, mint kapni és elfogadni – összegzett a diáklány.
Nem a mennyiség, a szeretet számít
Az ünnepi hangulat jegyében kapcsolódtunk be a tanfelügyelőség által kezdeményezett zöldség-gyümölcs jótékonysági programba, amelynek jelmondata: „Nem az számít, mennyit adunk, hanem hogy mennyi szeretetet fektetünk a segítségnyújtásba.” A diákpresbiterek minden ovis csoportot és osztályt megkerestek és begyűjtötték az adományra szánt gyümölcsöket és zöldségeket. Az adományokkal szociális intézményeket támogatunk: egy kolozsvári öregotthonba és a kolozsvári Aksza utcagyerek-misszióhoz juttattuk el.
A „Viselj gondot rám!” jelmondat alatt szervezett adventi vásárba közösségünk 16 tanintézménnyel karöltve kapcsolódott be, a kolozsvári magyar gyerekekkel együtt hangolódtunk az ünnepre. Felcsendültek a jól ismert karácsonyi dalok, az adventi forgatagban a kollégiumi diákpresbiterek és szakács szakos diákok által készített mézeskalács és diós bejgli, karácsonyi sütemények illatkavalkádja járta át a levegőt, gyermekeink szívet-lelket melengető alkotásai ajándékszatyrokról és pólókról köszöntek vissza, mintha mind tudták volna, most fontos, hogy gazdára találjon minden karácsonyi szín, illat, falat. Az összegyűlt adomány a Gondviselés Egyesület fogyatékkal élő fiataloknak és felnőtteknek szánt nappali foglalkoztató központját támogatja, amelynek működése válságba került: az egyesület elvesztette eddigi székhelyét, és egyelőre nem sikerült új helyet találniuk.
Adventre irányuló jótékonysági akciósorozatunk záróakkordja a hagyományos karácsonyi koncert, amelyet a munkatársaink számára egy kis lírai hangulatú elcsendesedésre alkalmat adó tanári hangoló vezet fel. A karácsonyra hangoló irodalmi-zenés együttlét lelki vezetője évente más-más kolléga, akinek az irányítása alatt sikerül rövid időre kizárni a külső világi hangot, picit befelé fordulni, magunkra figyelni, hiszen ahhoz, hogy a nyájra – diákjainkra – gondot tudjunk viselni, tudatosan meg kell hallanunk: Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra!
Adventi vásárban
